Szkeleton a 2012. évi téli ifjúsági olimpiai játékokon

Szkeleton
az I. téli ifjúsági olimpián
Adatok
HelyszínInnsbruck
Dátumjanuár 21.
Résztvevők29 résztvevő
13 nemzetből
Versenyszámok
 FiúLány
Egyéni11 

2016 → 

A 2012. évi téli ifjúsági olimpiai játékokon a szkeleton versenyeit január 21-én rendezték Innsbruckban. Összesen két versenyszámban avattak ifjúsági olimpiai bajnokot. A versenyeken a fiúknál 15, a lányoknál 14, 1995–1996-ban született versenyző vett részt. Egy nemzetből ugyanabban a versenyszámban maximum két versenyző indulhatott.[1]

Mindkét versenyszámban eredetileg két futam összesített eredménye alapján hirdettek volna a győztes. A lányok futama alatt az erős hóesés miatt néhány versenyző futama után a pályát takarítani kellett, azonban ez előnyhöz juttatta a közvetlenül a takarítás után következő versenyzőt, mert a jég simább és gyorsabb volt. A lányok első futamának eredményeit törölték, és csak a második futam eredményei döntöttek.[2]

Éremtáblázat

(A táblázatokban a rendező ország sportolói eltérő háttérszínnel, az egyes számoszlopok legmagasabb értéke, vagy értékei vastagítással kiemelve.)

A 2012. évi téli ifjúsági olimpiai játékok éremtáblázata szkeletonban Olimpia
Ország Arany Arany Ezüst Ezüst Bronz Bronz Összesen
1.  Németország (GER) 2 0 0 2
2.  Ausztria (AUT) 0 2 0 2
3.  Kanada (CAN) 0 0 2 2
Összesen 2 2 2 6

Érmesek

A 2012. évi téli ifjúsági olimpiai játékok érmesei szkeletonban
Versenyszám 1Aranyérem Arany 2Ezüstérem Ezüst 3Bronzérem Bronz
Fiú egyes Sebastian Berneker
 Németország (GER)
1:52,73 Stefan Richard Geisler
 Ausztria (AUT)
1:54,70 Corey Gillies
 Kanada (CAN)
1:55,82
Lány egyes Jacqueline Lölling
 Németország (GER)
57,43 Carina Mair
 Ausztria (AUT)
58,40 Carli Brockway
 Kanada (CAN)
58,48

Részt vevő nemzetek

A versenyeken 13 nemzet 29 sportolója vett részt.

Nemzet Fiúk Lányok Összesen
 Ausztria 2 1 3
 Dél-Korea 1 1
 Egyesült Államok 1 2 3
 Hollandia 1 1
 Japán 2 1 3
 Kanada 1 1 2
 Lettország 1 1
 Mexikó 1 1
 Németország 1 2 3
 Olaszország 1 1 2
 Oroszország 1 2 3
 Románia 1 1 2
 Szlovénia 1 1
 Spanyolország 1 1
 Svájc 1 1
Összes versenyző 15 14 29
Összes nemzet 13 10 13

Jegyzetek

  1. Sport Events and Eligibility Requirements (angol nyelven). innsbruck2012.com. (Hozzáférés: 2011. november 27.)
  2. One run is all it takes for Loelling (GER) to capture Women's Skeleton Gold - Innsbruck 2012”, innsbruck2012.com, 2012. január 21. (Hozzáférés: 2012. január 21.) 

További információk

  • Szkeleton a 2012. évi téli ifjúsági olimpiai játékokon
Sablon:Szkeleton a téli ifjúsági olimpiai játékokon
  • m
  • v
  • sz
Szkeleton a téli ifjúsági olimpiai játékokon
Szánkó
Olimpiai zászló
Ifjúsági olimpiai érmesek listája
  • Olimpia Olimpiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap