Szabó Ervin-emlékérem

Szabó Ervin a kitüntetés névadója, anarcho-szindikalista forradalmár, a magyarországi Tanácsköztársaság könyvtárügyének gyökeres átszervezője[1]

A Szabó Ervin-emlékérem 1972-ben alapított állami kitüntetés volt a hosszabb időn át kiemelkedő munkát végző, szakterületük fejlődését elősegítő könyvtárosok és levéltárosok elismerésére. 1991-ben díjként újjáalapították, de a következő évben megszüntették, és létrehozták helyette a Szinnyei József-díjat a könyvtárosok és a Pauler Gyula-díjat a levéltárosok számára. A kitüntetést a mindenkori művelődésügyi (kulturális, művelődési) miniszter adta át legfeljebb nyolc (1984-ben kilenc) főnek az augusztus 20-ai ünnepségek keretében.

Az elismerő oklevél mellé átnyújtott bronz emlékérem átmérője nyolcvanöt milliméter, előlapja a névadó Szabó Ervint ábrázolja könyvtárszobában, hátlapján pedig függőlámpa világít meg egy nyitott könyvet. A két fénysugárral párhuzamosan ez a felirat fut: „A TUDOMÁNYÉRT A MŰVELŐDÉSÉRT”.

Díjazottak

1972

  • Csűry István, a Debreceni Egyetemi Könyvtár igazgatója
  • Juhász Imréné, az Egyesült Villamosgépgyár művelődési házának szakszervezeti könyvtárvezetője
  • Lipták Pál, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója
  • Remete László, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár osztályvezetője
  • Ruzsás Lajosné, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Könyvtárának igazgatója
  • Takács Miklós, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár igazgatója

1973

  • Gál Andorné, a MÉM Információs Központ osztályvezetője
  • Gönczi Imre, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár újpesti (28. számú) könyvtárának vezetője
  • Horváth Géza, a Tatabányai Megyei Könyvtár igazgatója
  • Szederkényi Lászlóné, a Paksi Járási Könyvtár igazgatója
  • Székely Sándor, az Országos Orvostudományi Könyvtár és Dokumentációs Központ igazgatója
  • Uhlmann Aladár, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Könyvtárának főmunkatársa

1974

  • Benedek Jenő, az Országos Műszaki Könyvtár vezetője
  • Martonosi Pál, a Kiskunhalasi Városi-Járási Könyvtár vezetője
  • Máté György, a Csepel Autógyár szakszervezeti könyvtárának vezetője
  • Németh Zsófia, a szegedi József Attila Tudományegyetem Központi Könyvtára osztályvezetője
  • Puskás Sándorné, a Szombathelyi Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese
  • Sallai István, az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ főosztályvezetője
  • Sebestyén Géza, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgató-helyettese

1975

  • Békés György, a Hatvani Városi Könyvtár igazgatója
  • Benda Mária, az Országos Orvostudományi Könyvtár és Dokumentációs Központ osztályvezetője
  • Gelencsér István, a Szakszervezetek Somogy Megyei Tanácsa Központi Könyvtára igazgatója
  • Hiller István, a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Központi Könyvtárának igazgatója
  • Kálmán Lászlóné, az MSZMP Párttörténeti Intézete könyvtárvezetője
  • Zsidai József, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Központi Könyvtárának igazgatója

1976

  • Barna Eleonóra, a Nagykátai Nagyközségi-Járási Könyvtár igazgatója
  • Dénes Istvánné, a Textiles Szakszervezet Központi Könyvtárának vezetője
  • Gomba Szabolcsné, a Debreceni Egyetem Könyvtárának osztályvezetője
  • Györe Pál, a Kohó- és Gépipari Minisztérium Műszaki Tudományos Tájékoztató Intézetének szaktanácsadója
  • Lázár Péter, az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ főigazgatója
  • Papp Attila, a Kazincbarcikai Városi Könyvtár igazgatója

1977

1978

1979

  • Csibra Lajos, a Vasasszakszervezet Mező Imre Körzeti Könyvtárának vezetője
  • Ferenczy Endréné, az Országos Széchényi Könyvtár főosztályvezetője
  • Kováts Zoltán, a Veszprémi Vegyipari Egyetem Központi Könyvtárának igazgatója
  • Lisztes László, a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtár igazgatója
  • Pápay Lászlóné, a Szolnoki Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese
  • Szabó Ferenc, a Békés Megyei Levéltár igazgatója
  • Vajda Erik, az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ főosztályvezetője
  • Vályi Gábor, az Országgyűlési Könyvtár igazgatója

1980

1981

1982

  • Balázs Sándorné Veredy Katalin, az Országgyűlési Könyvtár igazgatóhelyettese
  • Billédi Ferencné, az AGROINFORM osztályvezetője
  • Elek Sándorné, a Debreceni Városi Könyvtár igazgatója
  • Futala Tibor, az Országos Műszaki Könyvtár igazgatója
  • Román Lászlóné, a Baranya Megyei Könyvtár igazgatója
  • Tapolcainé Sáray-Szabó Éva, a Tatabányai Megyei Könyvtár főmunkatársa
  • Varga János, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója
  • Windisch Aladárné, a Hadtudományi Könyvtár helyettes vezetője

1983

  • Buzási János, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese
  • Kovács Béla, a Heves Megyei Levéltár igazgatója
  • Lovas Henrik, a Szekszárdi Megyei Könyvtár igazgatója
  • Marót Miklós, a budapesti Egyetemi Könyvtár főigazgató-helyettese
  • Sasvári Györgyné, az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár csoportvezetője
  • Soltész Zoltánné, az Országos Széchényi Könyvtár osztályvezetője
  • Tilhof Endre, az Ajkai Városi Könyvtár igazgatója
  • Tóth Gyula, a Szombathelyi Tanárképző Főiskola tanszékvezetője

1984

  • Bereczky Lászlóné, az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkatársa
  • Fekete Dezső, a Kiskunhalasi Városi Könyvtár főmunkatársa
  • Gazdag István, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár igazgatója
  • Hajdu Géza, a szegedi Somogyi Könyvtár osztályvezetője
  • Jánszky Lajos, az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár főosztályvezetője
  • Simonffy Emil, a Zala Megyei Levéltár igazgatója
  • Slezsák Imre, az Edelényi Nagyközségi Könyvtár igazgatója
  • Szurmay Ernő, a szolnoki Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója
  • Vekerdi László, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára tudományos tanácsadója

1985

1986

1987

  • Eszes Máténé, az Állami Gorkij Könyvtár főmunkatársa
  • Gaál Sándor, a Tiszafüredi Városi Könyvtár igazgatója
  • Iványosi-Szabó Tibor, a Bács-Kiskun Megyei Levéltár igazgatója
  • Klinda Mária, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főmunkatársa
  • Simon Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Könyvtár osztályvezetője
  • Somkuti Gabriella, az Országos Széchényi Könyvtár nyugalmazott osztályvezetője
  • Surján Miklós, a Baranya Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese
  • Szepesváry Tamás, az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár osztályvezetője

1988

1989

1990

1991

  • Antalóczi Lajos, az Egri Főegyházmegyei Könyvtár igazgatója
  • Boda Miklós, a Baranya Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese
  • Futaky László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese
  • Fülöp Géza, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtártudományi Tanszékének tanszékvezető docense
  • Gecsényi Lajos, a Művelődésügyi Minisztérium Bécsi Magyar Levéltári Kirendeltségének vezetője
  • Katsányi Sándor, az Országos Széchényi Könyvtár osztályvezetője
  • Nagy Attila olvasáskutató, az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ osztályvezetője
  • Soós Imre, a Heves Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatója

Jegyzetek

  1. A Tanácsköztársaság könyvtárügye (1919)

Források

Adattárak, lexikonok

  • Díjasok és kitüntetettek adattára 1948–1980. Szerk.: Magyar Józsefné. Kaposvár, 1984, Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár.
  • Díjasok és kitüntetettek adattára 1981–1990. Szerk.: Csapó Tamásné. Kaposvár, 1993, Megyei és Városi Könyvtár.
  • Kitüntetett könyvtárosok névtára. Szerk.: Gerő Gyula. Könyvtári Figyelő, 2000. (Különszám)
  • Kitüntetett könyvtárosok névtára 2005–2008[halott link] Szerk.: Gerő Gyula. Könyvtári Figyelő, 2008. 4. sz. 695–708. o.
  • Könyvtári események, krónika 2001 – Kitüntetett könyvtárosok névtára 2001–2002 (Kiegészítések, pótlások és javítások a Könyvtári Figyelő 2000. évi különszámához). Szerk.: Gerő Gyula. Könyvtári Figyelő, 2003. (Különszám)
  • Könyvtári események, krónika 2002–2004 – Kitüntetett könyvtárosok névtára 2001–2002 (Kiegészítések, pótlások és javítások a Könyvtári Figyelő 2000. évi különszámához). Szerk.: Gerő Gyula. Könyvtári Figyelő, 2006. 3. sz. (Különszám)
  • Révai új lexikona XVII. (Sz–Toa). Főszerk.: Kollega Tarsoly István. Szekszárd, 2006, Babits. 91. o. ISBN 963-955-636-X
  • Zeidler Sándor: Kitüntetések a Magyar Köztársaságban. Budapest, 1995, Kossuth.

Cikkek

  • Köszöntjük Szabó Ervin díjasainkat. Levéltári Szemle, 1977. 3. sz. 641. o.
  • A Szabó Ervin-emlékérem első kitüntetettjei. Könyvtáros, 1972. 9. sz. 602–604. o.