Rapülők
Rapülők | |
Információk | |
Eredet | |
Alapítva | 1992 |
Megszűnt | 1994 |
Aktív évek | 1992–1994 2006–2017 |
Műfaj | Rap~Jazz / Jazz-rock |
Kiadó | Magneoton |
Kapcsolódó előadók | Szulák Andrea (ének) Auth Csilla (vokál) Tunyogi Orsi (vokál) Czerovszky Henriett (vokál) Szolnoki Péter (vokál) |
Tagok | |
Berkes Gábor (billentyűs hangszerek) Geszti Péter (ének, rap) Szentmihályi Gábor (dobok) | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
A Rapülők egy magyar – nevével ellentétben – hip-hop stílusokkal fűszerezett és általában jazz irányába vegyített akusztikus együttes, amelyet 1992-ben alapított Berkes Gábor (billentyűs hangszerek), Geszti Péter (ének, rap) és Szentmihályi Gábor (dobok). Az 1990-es évek elején két albumot készítettek, és az együttes 1994-ben, a csúcson feloszlott. Mindkét lemez átlépte a 200 000-es eladott példányszámot, így platinalemezek lettek. A két nagylemezből összesen több mint félmilliót adtak el. 1994-ben, a búcsúkoncerteken négyszer töltötték meg a Budapest Sportcsarnokot. Az együttes neve egy szójáték, a rappelő és a repülő összevonása.
A kezdetek
Geszti Péter már az Első Emelet együttesben is közreműködött, mint szövegíró, miközben a két tag az együttesben zenélt. Geszti ekkoriban a Danubius Rádióban mint műsorvezető és lemezlovas dolgozott. Nem is nagyon szerettek volna rap zenekar lenni, csupán egy popzenekar, mely dalaiban rap betéteket használ. Szentmihályi Gábor dobost ez a műfaj vonzotta, hogy itt olyan új dolgokat próbálhatott ki, ami az akkori Magyarországról hiányzott, valamint az, hogy külföldi hangmintákkal dolgozhattak.
A csapat indulásakor nem is saját maguk, hanem egy összekovácsolt popbandát szerettek volna összehozni, úgy, hogy majd ők írják a szövegeket, és a zenéket, de a próbálkozás sikertelen volt, nem találtak megfelelő arcokat a projekthez, így végül ők maguk álltak színpadra. Megpróbálkoztak a lehetetlennel, hiszen a 90-es években magyarul rappelni egyet jelentett a lehetetlennel.[1]
Az első videóklip egy Locomotiv GT dal feldolgozása volt, a Nem adom fel című, melyet Kapitány Iván rendezett, a dal refrénjét Somló Tamás énekelte, úgy mint az eredeti változatban. A dal videóklipjéül a Look of the Year első szépségverseny szolgált, ahol Geszti mint műsorvezető is feltűnt, holott a zenekar itt is fellépett, így Gesztinek nem volt ideje átöltözni, így a kliphez utólag forgatott jeleneteket is belevágtak a klipbe.
1992-ben még stylist nem igazán létezett Magyarországon, így egy közös ismerős butikjából öltözött a csapat, mely később divatot teremtett, és így szerepeltek a lemezborítókon és a plakátokon is. Nem gondolták volna, hogy a csapat ekkora sikerre tesz szert, és megjelenésükkel divatot teremtenek.
A csapat a 2. stúdióalbumuk a Rapeta után a csúcson hagyták abba, azonban a rajongók nem feledték el az együttest, és mivel a csapat tagjai újabb együttesekben is megmutatták tehetségüket, illetve az Első Emelet is összeállt, így a csapat egészen a 2006-os koncertig szinte nem is hallatott magáról.
A 2000-es évek
2006 januárjában még egyszer összeálltak, a Papp László Budapest Sportarénában adtak két koncertet. A koncertek anyaga megjelent DVD-n. A dalokat erre az alkalomra újrahangszerelték, előzőleg stúdióalbumra is felvették őket ebben a formában.
A csapat 2017. február 25-én, megalakulásának 25. évfordulója alkalmából teltházas koncertet adott a Papp László Sportarénában. Ez alkalommal jelent meg a régi slágerek felújított verzióit tartalmazó válogatás lemezük Beszt Of címmel.[2].[3]
Diszkográfia
Stúdióalbumok
Katalógusszám | Év | Formátum | Label | Előadó | Album cím |
---|---|---|---|---|---|
NTLP 027 NTCA 027 NTCD 027 | 1992 | LP MC CD | New Tone | Rapülők | Rapülők[4] |
74321174024 74321174022 LMZD001-O | 1993 2023 | MC CD LP | BMG Ariola Hungary Lemezed.hu | Rapülők | Rapeta[5] |
82876776624 82876776622 | 2006 | MC CD | BMG Ariola Hungary | Rapülők | Riszájkling[6] |
Válogatások
Katalógusszám | Év | Formátum | Label | Előadó | Album cím |
---|---|---|---|---|---|
5999887453472 | 2016 | CD | Magneoton | Rapülők | Beszt Of[7] |
DVD megjelenés
Katalógusszám | Év | Formátum | Kiadó | Album cím | Játékidő |
---|---|---|---|---|---|
82876826629 | 2006 | DVD | Sony BMG Music Entertainment | Riszájkling Show | 256 min.[8] |
Koncert helyszínek 2017
- február 25 – Papp László Sportaréna
- április 22 – Főnix Csarnok Debrecen
- június 23 – Mi Velencénk Fesztivál Velence
- június 29 – Volt Fesztivál Sopron
- augusztus 4 – Lovagi tornák tere Miskolc
- október 22. – Szombathely (Aréna Savaria)
- december 29 – Audi Aréna Győr[9][10]
Jegyzetek
- ↑ Geszti 90-es évek interjú. (Hozzáférés: 2024. április 27.)
- ↑ Rapülők "Áj lav ju" koncert. (Hozzáférés: 2017. február 24.)
- ↑ Budapest Aréna Rapülők koncert. (Hozzáférés: 2017. február 24.)
- ↑ Rapülők (1992) megjelenések. (Hozzáférés: 2024. április 27.)
- ↑ Rapeta vinyl megjelenés (2023). (Hozzáférés: 2024. április 27.)
- ↑ Riszájkling. (Hozzáférés: 2024. április 27.)
- ↑ Rapülők Beszt of megjelenés. (Hozzáférés: 2006. november 18.)
- ↑ DVD megjelenés. (Hozzáférés: 2006. november 18.)
- ↑ Archivált másolat. [2017. augusztus 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 8.)
- ↑ Jegyek, és koncerthelyszínek. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)
Források
- Origo
- Life.hu
- Könnyűzenei portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap