Montenegró világörökségi helyszínei

Montenegró területéről eddig négy helyszín került fel a világörökség listájára, hat helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre.

	Kotor
	1979, kisebb módosítások: 2012, 2015
	Kulturális (I)(II)(III)(IV)
	Védett terület: 14 600 ha, puffer zóna: 36 491 ha, hivatkozás: 125
	Kotor városa a középkorban a kereskedelem, az ikonfestészet, az aranyművesség és a kőfaragás egyik fontos központja volt. A régió jelentős szerepet játszott a mediterrán kultúra elterjedésében a Balkánon. A nagyméretű természetes kikötővel rendelkező Kotort ókori görög telepesek alapították. Később a Római Birodalom fennhatósága alá került, majd a Bizánci Birodalom egyik autonóm településévé vált. A 13. és a 14. században fontos kikötőváros volt. Az évszázadok során számos birodalom harcolt a város feletti uralom megszerzéséért, a harcok mellett számos földrengés okozta kárt szenvedett el. Különösen nagy kárt okozott az 1667-es földrengés, az utolsó, 1997-es földmozgás után az egész várost kiürítették és intenzív, azóta teljesen befejezett helyreállítási munkába kezdtek. A települést öt kilométer hosszú pártázatos oromzatú fal veszi körül. Román stílusú katedrálisa a 12. században épült, majd az 1667-es földrengés után helyreállították. A 12. század végére datálható Szent Lukács-templom a középkori raškai szerb stílusú egyházi építészet egyik korai példája. A Szent János-erőd romjai a városközpont felett 250 méter magasságban helyezkednek el.

	Durmitor Nemzeti Park
	1980, kiterjesztés és kisebb módosítás: 2005
	Természeti (VII)(VIII)(X)
	Védett terület: 32 100 ha, hivatkozás: 100
	A világörökségi helyszín az utolsó jégkorszak gleccserei által kialakított Durmitor-hegység legmagasabb hegycsúcsából, valamint a nemzeti parkból áll. A „durmitor” szó feltehetően kelta eredetű, jelentése „hegység, sok tóval”. A területen számos példája látható a folyami és jeges talajerózió jelenségekre. A park területén található Európa egyik utolsó vadvizű folyója, a Tara-folyó, ami a kontinens legmélyebb szurdokát (1300 méter) vájta a hegyek közé. Változatos növény- és állatvilágát annak köszönheti, hogy viszonylag kis területen a nagy magasságkülönbségek miatt egyszerre érvényesülnek a mediterrán és a hegyi mikroklíma időjárási hatásai. A park gazdag növényzetében harminchét endemikus fajt azonosítottak, melyek közül hat kizárólag ezen a területen honos. Ezen kívül itt látható Európa egyik utolsó, érintetlen feketefenyő-erdeje. Az itt élő állatok közül megtalálható a barna medve, a farkas, a vaddisznó, a vadmacska, a zerge, különböző sasfajok, a szirtifogoly, a siketfajd és a nyírfajd. A számos turistaúton megközelíthető Fekete-tó mélysége helyenként eléri a 49 métert.

	Stećak - középkori sírkövek
	Bosznia-Hercegovina,  Horvátország,  Montenegró és  Szerbia közös világörökségi helyszíne
	2016
	Kulturális (III)(VI)
	Védett terület: 49,15 ha, puffer zóna: 324,2 ha, hivatkozás: 1504
	A Stećak (többes számban stećci) díszesen faragott sírkő, Európa középkorának egyedi régészeti és történelmi hagyatéka. A világörökségi helyszínhez megközelítőleg 4000 ilyen sírkő tartozik, 28 temetőből. A négy ország területén eddig 3300 helyszínen megközelítőleg 70 000 sírkövet jegyeztek fel. A legkorábbiak a 12. század második felére a legkésőbbiek a 16. századra datálhatók, a legtöbb követ a 14. és a 15. században faragták. Bár szorosan a középkorhoz kötődnek sokkal korábbi, történelem előtti hatások is kimutathatók rajtuk. Formájuk változatos, lehetnek egyszerű kőlapok, dobozszerű vagy nyeregtetővel fedett sírkövek, keresztek, oszlopok. Minőségük nagymértékben függ a kőfaragó technikai felkészültségétől és a megrendelő kívánságaitól. Bár a 16. századtól nem faragtak újabb köveket mégis napjainkig hatnak a környéken élők kultúrájára, történeket kapcsolódnak hozzájuk és hatással vannak a helyi művészekre, festőkre, szobrászokra, költőkre és fényképészekre is. A helyszínhez tartozó valamennyi sírkő eredeti helyén található és viszonylag jó állapotban van, a 28 helyszín kiválasztásakor törekedtek arra, hogy minden jellegzetes formájuk képviselve legyen. A kövek tanulmányozása és dokumentálása a 19. században kezdődött és jelenleg is tart.

	16–17. századi velencei védművek
	Horvátország,  Montenegró és  Olaszország közös világörökségi helyszíne
	2017
	Kulturális (III)(IV)
	Védett terület: 378,37 ha, puffer zóna: 1 749,62 ha, hivatkozás: 1533
	Horvátország, Montenegró és Olaszország közös világörökségi helyszínéhez összesen 15 védmű tartozik. A védművek egy több mint ezer kilométeres vonalon fekszenek Lombardiától az Adriai-tenger keleti partjáig. Az erődítményrendszer két részre oszlik, a "Stato da Terra" a Velencei Köztársaságot óvta a többi európai állam támadásától, míg a "Stato da Mar" az Adriai-tengertől kelet felé tartó tengeri kereskedelmi útvonalakat és hozzájuk tartozó kikötőket védte. Az erődrendszer a velenceiek fennhatóságát fejezte ki a meghódított területeken és elősegítette a további terjeszkedést. A puskapor használatának elterjedése alapvetően változtatta meg a hadviselési szokásokat, ennek következtében a katonai célú építészetet is ami az úgynevezett "alla modernal" (modern) típusú bástyákkal ellátott erődítmények építésében figyelhető meg.

Elhelyezkedésük

Kotor

Durmitor Nemzeti Park

Középkori sírkövek

Velencei erőd

Javasolt helyszínek

Megnevezés	Kép	Típus	Kritérium	Év	Link
Ulcinj óvárosa		Kulturális	II, IV, V	2018	6300
A Kárpátok és más európai régiók ősbükkösei helyszín montenegrói kiegészítése		Természeti	IX	2018	6325
Biogradska Gora Nemzeti Park		Természeti	VII, VIII, X	2010	5569
Cetinje történelmi magja		Kulturális	II, III, VI	2010	5561
Bar óvárosa		Kulturális	II, III, V	2010	5562
Duklja		Kulturális	II, III, V	2010	5563

Források

• Montenegró az UNESCO világörökség oldalán (angolul)
• Montenegró javaslati listája az UNESCO honlapján (angolul)
• Világörökségek enciklopédiája. Kossuth Kiadó (2011). ISBN 963-09-6595-8 
• UNESCO. Világörökség. Partvonal Kiadó (2010). ISBN 963-991-049-2