Korláth József

Korláth József
Született1868. április 22.
Nagybánya
Elhunyt1925. április 5. (56 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Sablon • Wikidata • Segítség

Korláth József (született Peck József; Nagybánya, 1868. április 22. – Budapest, 1925. április 5.) statisztikus, a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárának vezetője.

Életútja

A középiskolát 1886-ban fejezte be, majd a bécsi műszaki katonai akadémián tanult. 1900-ban államtudományi doktori címet szerzett a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen.

1896-tól dolgozott a Központi Statisztikai Hivatalban, ahol pályafutása során a statisztika szinte összes ágában (a hitel- és árstatisztikában, a népszámlálásban, a külkereskedelmi, a vasúti, a választási, a mezőgazdasági, a szövetkezeti és az iparstatisztikában) kipróbálhatta magát. 1899–1900-ban a hivatal fiumei kirendeltségét, majd ennek megszűnte után 1902-ig a tengerészeti hatóság statisztikai alosztályát irányította. Ezekben az években a fiumei értékmegállapító bizottság titkári pozícióját is betöltötte. 1904-ben statisztikai főtisztté léptették elő. 1905-től 1907-ig a hivatal könyvtárát vezette. 1913-ban statisztikai felügyelői, 1919-ben főtanácsosi kinevezésben részesült. Az első világháború idején katonaként szolgált.

Források

Sablon:A Központi Statisztikai Hivatal könyvtárának könyvtárnokai és (fő)igazgatói
  • m
  • v
  • sz
A Központi Statisztikai Hivatal könyvtárának könyvtárnokai és (fő)igazgatói
Findura Imre (1871–1904) · Ferenczi Izsó (1904–1905) · Korláth József (1905–1907)  · Bud János (1907) · Podmaniczky Horác (1907–1909)  · Pogány Frigyes (1909?–1914)  · Edelényi Szabó Dénes (1914–1931)  · Elekes Dezső (1931–1936)  · Szabó Béla (1937?–1940)  · Gombás Géza (1940–1949)  · Kerekes Gézáné (1953–1955)  · Kovacsics József (1955–1959)  · Dányi Dezső (1960–1983)  · Csahók István (1983–2002)  · Nemes Erzsébet (2003–2013)  · Fülöp Ágnes (2013–2018)  · Rózsa Dávid (2018–2020)  · Kálmán Rita (2020–)