Elhagyott Javak Kormánybiztossága

Az Elhagyott Javak Kormánybiztossága a Miniszterelnökséghez tartozó állami szerv volt Magyarországon 1945 és 1948 között. A 727/1945 számú ME rendelet (1945. március 31.) hozta létre, és a 8920/1948 számú kormányrendelet (1948. augusztus 27.) szüntette meg; ekkortól a tevékenységet a Pénzügyminisztérium VII., azaz az Elhagyott Javakat Felszámoló Ügyosztálya vette át. Élén a miniszterelnök által kinevezett kormánybiztos állt. Az első kormánybiztos Dr. Legéndy Rudolf volt.

Feladatai

  • a háború következtében otthonukat vagy megélhetésüket elvesztett személyek megsegítése,
  • az elhagyott ingatlanok, vállalatok felügyelete, fenntartása, működésbe helyezése,
  • a károsultak részbeni kárpótlása.

Működése

A 2490/1945. M.E.sz. rendelet szerint elhagyott javaknak számítottak azok a javak, amelyek a háborús viszonyok következtében kikerültek a tulajdonos birtokából, vagy ellenőrzése alól; ezeket be kellett jelenteni a kormánybiztosságnak. 1948-ban a XXVIII. törvénycikk leszűkítette a fogalmat azokra a javakra, amelyeknek „a tulajdonosa az 1939. szeptember 2. és 1945 . évi április hó 4. napja között az ország területéről Németországba, vagy a németek által megszállt valamely más ország területére, vagy pedig fasisztabarát felfogásból kifolyólag bármely külföldi állam területére távozott, s nem tért vissza.”

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Források

  • A magyar állam szervei 1944–1950. I. kötet: A–M. Szerk.bizottság elnöke Vörös Károly, főszerk. Boreczky Beatrix. Budapest: Közgazdasági és Jogi. 1985. 120–121. o. ISBN 963 221 439 0  
  • Szendiné Orvos Erzsébet: Az Elhagyott Javak Kormánybiztossága iratai a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárban. In Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIII. arch Hozzáférés: 2014. október 7.  
Ez a gazdasági témájú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!