Budapest IX. kerületének műemléki listája
Budapest IX. kerületében a központi védettségű műemlékeket a 2001. évi LXIV. törvény,[1] a helyi védettséget élvező épületeket pedig a 37/2013. (V.10.) fővárosi[2] és 8/1996. (III.4.) kerületi rendeletek[3] sorolják fel.
Kép | Megnevezés (védettség jellege, törzsszám) | Cím (helyrajzi szám) | Megjegyzések |
---|---|---|---|
Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom műemlék (15664) | Bakáts tér 36910 | Romantikus stílusú templom, Ybl Miklós tervezte, 1867-79 között épült | |
Kálvin téri református templom műemlék (15665) | Kálvin tér 7. 37015 | Klasszicista épület, 1816-1830 között épült Hofrichter József tervei szerint | |
Lakóház műemlék (15666) | Kálvin tér 8. 37014 | Romantikus stílusú lakóház, Kasselik Fidél tervei szerint készült 1816-ban. A Török Pál utcai szárny Bergh Károly munkája 1870-ből | |
Lakóház, volt Két Oroszlán fogadó műemlék (15667) | Kálvin tér 9., Ráday u. 1-3., Török Pál u. 6 37013 | Klasszicista stílusú épület, készült 1816-18-ban Zitterbach Mátyás tervei alapján. Hátsó szárnya 1840-ből való. | |
Budapesti Corvinus Egyetem műemlék (15668) | Fővám tér 7-9. 37058 | Neoreneszánsz stílusú épület, készült 1871-74-ben Ybl Miklós tervei szerint | |
Lakóház, József Attila szülőháza műemlék (15669) | Gát u. 3. 37730 | Eklektikus stílusú lakóépület | |
Lakóház műemlék (15670) | Gönczy Pál. u. 1-3., Lónyay u. 7. 37033 | Eklektikus stílusú lakóépület Frey Lajos és Kauser Lipót tervei szerint (1870) | |
Lakóház műemlék (15671) | Ráday u. 11-13., Erkel u. 14. 37008 | Klasszicista stílusú lakóépület Hild József (1847) és Weiser Ferenc (1861) tervei alapján. | |
Lakóház műemlék (15672) | Ráday u. 18., Erkel u. 15. 36825 | Neoreneszánsz lakóépület, 1875-ben épült Ybl Miklós tervei alapján. | |
Volt lakóház műemlék (15673) | Ráday u. 36., Knézich u. 3-13. 36917 | Klasszicista lakóépület, 1859-ben épült Zofahl Lőrinc tervei alapján. | |
Lakóház műemlék (15674) | Lónyay u. 60., Ráday u. 61. 36934 | Kora eklektikus lakóépület, 1871-ben épült Schusbek Pál tervei alapján. | |
Központi Vásárcsarnok műemlék (15675) | Vámház krt. 1-3. 37056 | Az eklektikus stílusú épület, 1889-96 között épült Pecz Samu tervei szerint | |
Lakóház műemlék (15676) | Üllői út. 7. 36812 | Klasszicista lakóépület, 1839-ben épült Kasselik Ferenc tervei alapján. | |
Lakóház műemlék (15677) | Üllői út. 17 (-19)., Erkel u. 19. 36835 | Neoklasszicista lakóépület, 1840-ben épült Pollack Mihály tervei alapján. A 2. emeletet Ybl Miklós tervezte 1870-ben. | |
Lakóház műemlék (15678) | Üllői út. 23. 36837 | Késő klasszicista lakóépület, 1842-ben épült Diescher József tervei alapján. | |
Iparművészeti Múzeum műemlék (15679) | Üllői út. 33-37. 36862 | Szecessziós épület, 1893-96 között épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint | |
Volt laktanya műemlék (15680) | Üllői út. 45-51., Ferenc krt. 45, Liliom u. 62. 37104 | Késő klasszicista épület, 1845-46-ban épült Hild József és Kasselik Ferenc tervei alapján. | |
Duna alatti kábelalagút műemlék (15917) | lejárat a Laczkovicz u. végén 38086/4 | ipartörténeti emlék | |
Városi palota műemlék (16034) | Lónyay u. 29. 37082/2 | 1875-ben épült Bergh Károly tervei alapján | |
volt Hungária-malom műemlék (16077) | Soroksári út 48-52., Vágóhíd u.8., Tóth Kálmán u. 9-13. 38000/1, 38000/3 | 1892-1900 között épült ipartörténelmi érték | |
Nagyvásártelep műemlék (16089) | Hídépítő u. és Helyi kikötő u. 38086/49, 38049/50 | 1930-1932 között épült Münnich Aladár tervei szerint | |
Lakóház műemlék | Lónyay u. 26. 36973 | 1838-as klasszicista lakóépület | |
Lakóház műemlék | Boráros tér 3. 36932 | 1905-ben Vágó József és Vágó László tervei alapján épült szecessziós lakóépület | |
Ingatlan műemlék | Mester u. 29. 37861 | volt Brauch hentesüzlet és húsüzem | |
Lakóház műemlék | Vámház krt. 15. 37020 | Dlauchy-ház, épült Ybl Miklós terei alapján 1863-64-ben | |
Dunai rakpartok műemlék | IX. kerületi rakpart a Szabadság-hídtól a Rákóczi-hídig 37060,37061/6, /7, /8, 37017/4, /7, /10 | ||
Lechner-ház fővárosi | Berzenczey u. 11. 37636 | Épült 1895-ben Lechner Ödön tervei alapján | |
Lakóház fővárosi | Bokréta u. 28., Tűzoltó utca 25/B 37457 | ||
Volt Concordia-malom fővárosi | Dandár u. 2-14., Soroksári út 22-24., Vaskapu u. 11-15. 37923 | 1866-ban épült. Jelenleg a Malomipari Múzeum működik benne. | |
Brüll-ház fővárosi | Ernő u. 36., Üllői út 115/B 37261 | Épült Kiss Géza tervei szerint 1908-1909 között. | |
Baetz-féle nyilvános illemhely fővárosi | Ferenc tér 37450 | ||
MÁV lakótelep fővárosi | Gyáli út 15/A, B-C, D-E 38241/36, 38241/37, 38241/38 | ||
Gróf Haller utcai tisztviselőház fővárosi | Haller u. 88., Üllői út 121., Mihálkovics u. 23. 37278 | Épült Pecz Samu tervei szerint 1911-ben. | |
Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola fővárosi | Illatos út 2-4., Soroksári út 136. 38191/2 | Épült 1909-1910 között, Fleischl Róbert tervei alapján | |
Volt Likőripari Vállalat fővárosi | Ipar utca 15-21. 37871 | ||
Irodaház fővárosi | Kálvin tér 10., Ráday u. 2., Üllői út 1. 36809 | ||
Volt Központi Zálogház fővárosi | Kinizsi u. 12., Lónyay u. 30-32. 36809 | Épült Révész Sámuel és Kollár József tervei alapján, 1901-1903 között. | |
Volt Hangya Szövetkezeti székház fővárosi | Közraktár u. 30-32. 37101/1 | Épült 1921-ben Györgyi Dénes tervei alapján | |
BGSZC Szent István Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma fővárosi | Lenhossék u. 2., Mester utca 56-58., Thaly Kálmán u. 1. 37101/1 | ||
Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium (egykori Iparrajz Iskola) fővárosi | Lónyay u. 2., Török Pál u. 1. 37101/1 | Épült Kauser József tervei szerint 1893-ban. | |
Volt Közvágóhíd fővárosi | Soroksári út 58., Máriássy u. 2-6. 38021/12 | Épült Julius Hennicke tervei alapján 1872-ben. 2019-ben elbontották. | |
Volt Borjúvásárcsarnok fővárosi | Máriássy u. 5-7. 38025/8 | Épült 1928-ban. | |
Székesfővárosi kislakásos bérház fővárosi | Üllői út 119., Mihálkovics u. 20. 37264 | Épült Hübner Jenő tervei szerint 1911-ben. | |
Mellinger-ház fővárosi | Ráday u. 14. 36822 | Épült Dénes Dezső és Mellinger Artúr tervei alapján 1911-ben. | |
Kollégium és lakóépület fővárosi | Ráday u. 43-45. 36950 | Épült Szőts Imre és Siegel Albin tervei szerint 1910-ben. | |
Vasútállomás fővárosi | Soroksári út 38086/30 | ||
egykori Fegyvergyár üzemi csarnoképülete fővárosi | Soroksári út 158. 38211/7 | ||
egykori gyári igazgatósági villa fővárosi | Soroksári út 164. 38215/4 | Épült Quittner Ervin tervei alapján 1923-ban. | |
Volt Gizella-malom fővárosi | Tinódi u. 1., Vaskapu u. 3. 37912/2 | Épült 1880-ban.[4] | |
Lakóház fővárosi | Üllői út 59. 37126 | Épült Révész Sámuel és Kollár József tervei szerint 1909 körül | |
Bakáts tér fővárosi | 36947, 36940, 36904, 36905, 36906, 36907, 36908, 36909, 36888, 36873, 36912, 36911/2, 36928 | Épületegyüttes | |
Ferenc körút páratlan oldala a Boráros tértől az Üllői útig, páros oldala a Ferenc körút 6-tól az Üllői útig fővárosi | 37907, 37906, 37905, 37904/2, 37903, 37556, 37555, 37554, 37553, 37552, 37550, 37538, 37537, 37536, 37535, 37534, 37533, 37532, 37106, 37105, 36898, 36897, 36896, 36895, 36894, 36893, 36892, 36891, 36890, 36887, 36886, 36885, 36884, 36883, 36882, 36881, 36880, 36879, 36878, 36877, 36864/2 | Épületegyüttes | |
Vámház körút páratlan oldala a Vámház körút 5-től a Vámház körút 11-ig fővárosi | 37025, 37024, 37023, 37022 | Épületegyüttes | |
Eklektikus lakóház kerületi | Angyal u. 17. 37571/1 | védett homlokzat | |
Eklektikus lakóház kerületi | Angyal u. 18. 37563 | védett homlokzat | |
Kora eklektikus romantizáló lakóház kerületi | Angyal u. 23. 37568 | védett homlokzat | |
Késő eklektikus lakóház kerületi | Angyal u. 29. 37521 | védett homlokzat | |
Késő eklektikus lakóház kerületi | Angyal u. 30. 37543 | védett homlokzat | |
Szecessziós jellegű lakóház kerületi | Angyal u. 32. 37542 | védett homlokzat | |
Historizáló lakóház kerületi | Angyal u. 38. 37539 | védett homlokzat | |
lakóház, késő eklektikus téglaarchitektúrás saroképület kerületi | Bakáts tér 1. 36947 | védett épület | |
szecessziós, volt Erdey Szanatórium, később Schöpf-Merei Ágost Kórház kerületi | Bakáts tér 10. 36873 | védett épület | |
kora eklektikus iskolaépület kerületi | Bakáts tér 12., Knézich u. 17. 36912 | védett épület | |
római katolikus főplébánia eklektikus épülete kerületi | Bakáts tér 13. 36911/2 | védett épület | |
polgármesteri hivatal eklektikus, neoreneszánsz kerületi | Bakáts tér 14., Ráday u. 48. 36928 | védett épület | |
szecessziós lakóház kerületi | Bakáts tér 3., Ráday u. 50. 36904 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Bakáts tér 4. 36905 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Bakáts tér 5. 36906 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Bakáts tér 7. 36908 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Bakáts tér 8. 36909 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Bakáts tér 9. 36888 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Bakáts u. 1-3., Közraktár u. 24-26., Lónyay u. 39-41. 37097 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Bakáts u. 5., Lónyay u. 48. 36945 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Bakáts u. 6. 36953 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Bakáts u. 7., Bakáts tér 2. 36940 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Balázs Béla u. 13. 37707 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Balázs Béla u. 14., (Thaly K. u. 21) 37401 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Balázs Béla u. 25., Lenhossék u. 17. 37762 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Balázs Béla u. 27B 37764 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Balázs Béla u. 30., Márton u. 17. 37372 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Balázs Béla u. 32A. 37371 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Balázs Béla u. 32B., Sobieski J. u. 14. 37370 | védett homlokzat | |
volt sodronygyár, ma irodaház kerületi | Balázs Béla u. 33-37., Márton u. 15., Sobieski J. u. 8-12. 37778 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Balázs Béla u. 5., Viola u. 28. 37673 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Berzenczey u. 13. 37637 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Berzenczey u. 22. 37475 | védett homlokzat | |
későklasszicista lakóház kerületi | Berzenczey u. 26., Tűzoltó u. 28. 37133 | védett épület | |
késő szecessziós lakóház kerületi | Berzenczey u. 3. 37633 | védett homlokzat | |
kora eklektikus lakóház kerületi | Berzenczey u. 30. 37135 | védett homlokzat | |
kora eklektikus lakóház kerületi | Berzenczey u. 32. 37128/2 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Berzenczey u. 5-7. 37634 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Berzenczey u. 8. 37627 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Bokréta u. 10. 37642 | védett homlokzat | |
kora eklektikus lakóház kerületi | Bokréta u. 12. 37641 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Bokréta u. 15. 37655 | védett épület | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Bokréta u. 23. 37439 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Bokréta u. 27., Tűzoltó u. 27/a 37437 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Bokréta u. 30., Tűzoltó u. 32/b 37149 | védett homlokzat | |
lakóház, eklektikus egységes térfal kerületi | Boráros tér 2, Lónyay u. 51. 37100/4 | homlokzatvédelem | |
szecessziós lakóház kerületi | Czuczor u. 5. 37075 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Csarnok tér 3-4., Erkel u. 1. 37044 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház, eklektikus egységes térfal kerületi | Csarnok tér 5., Gönczy Pál. u. 1. 37037 | védett homlokzat | |
Dandár Gyógyfürdő, modern, art deco kerületi | Dandár u. 3-7. 37926/1 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Erkel u. 13A 36994 | védett épület | |
klasszicista lakóház kerületi | Erkel u. 20, Üllői út 15. 36815 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Erkel u. 3. 37043 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Ernő u. 15. 37268 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Ernő u. 17. 37267 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Ernő u. 19. 37266 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Ernő u. 24. 37254 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Ernő u. 28. 37256 | védett homlokzat | |
kora eklektikus lakóház kerületi | Ernő u. 7. 37274 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház szecessziós elemekkel kerületi | Ferenc tér 11. 37443 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Ferenc tér 4., Berzenczey u. 15. 37638 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Ferenc tér 9. 37445 | védett homlokzat | |
neoreneszánsz, téglaborítású egyetemi épület (volt Sóház) kerületi | Fővám tér 13-15. 37059 | védett épület | |
modern lakóházakból álló utcakép kerületi | Gabona u. 2-10. 37910/9-12, 37910/16-19 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Gát u. 22. 37753 | védett homlokzat | |
historizáló lakóház kerületi | Gát u. 36., Sobieski J. u. 1. 37785 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Gát u. 10. 37718 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Gát u. 14. 37720 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Gát u. 19. 37747 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Gát u. 20. 37752 | védett homlokzat | |
kora eklektikus lakóház, reneszánsz elemekkel kerületi | Gát u. 23. 37745 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Gát u. 24-26. 37754 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Gát u. 25., Márton u. 6. 37744 | védett homlokzat | |
Kaniziusz Szent Péter-templom (Budapest) templom és rendház, neoromán, téglahomlokzatú kerületi | Gát u. 2-6. 37716/2 | védett épület | |
szecessziós lakóház kerületi | Gát u. 31. 37797 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház, a szomszédos József Attila-szülőház környezetének szerves része kerületi | Gát u. 5. 37729 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Gát u. 7. 37728 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Gát u. 8. 37717 | védett homlokzat | |
lakóház, egységes eklektikus térfal kerületi | Gönczy Pál u. 2., 4., 6. 37029, 37030, 37031 | homlokzatvédelem | |
volt Budapesti Sertésközvágóhíd, vasbeton csarnok és eklektikus víztorony kerületi | Gubacsi út 6A-B. 38113/15 | védett épület | |
Szent László Kórház kerületi | Albert Flórián út 5-7. 38283/5 | védett épületegyüttes | |
Páli Szent Vince-plébániatemplom kerületi | Haller park. 38262/11 | védett épület | |
késő eklektikus lakóházakból álló utcakép kerületi | Haller u. 22, 24, 26, 28, 30. 37817-37821 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Haller u. 48. 37806 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Haller u. 50. 37805 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Haller u. 52., Gát u. 33. 37796 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Haller u. 54., Telepy u. 2a 37786 | védett homlokzat | |
Semmelweis Egyetem Gyógyszerészeti Intézet kerületi | Hőgyes Endre u. 5-9. 36868 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Hőgyes Endre u. 11. 36867 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Hőgyes Endre u. 13. 36866 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Hőgyes Endre u. 15. 36865 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Hőgyes Endre u. 3. 36870 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Hőgyes Endre u. 6. 36860 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Hőgyes Endre u. 8. 36861 | védett homlokzat | |
későklasszicista volt halászház kerületi | Imre u. 2. 37045 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Imre u. 5., Mátyás u. 6. 37051 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Kinizsi u. 13. 36963 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Kinizsi u. 17., Ráday u. 35. 36966 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Kinizsi u. 22. 36844 | védett homlokzat | |
volt dohányraktár (ma irodaház) kerületi | Kinizsi u. 30-36. 36840/7 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház, ún. Kinizsi-ház kerületi | Kinizsi u. 31. 36852 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Kinizsi u. 33. 36853 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Kinizsi u. 35. 36854 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Kinizsi u. 37. 36855 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Knézich u. 2., Kinizsi u. 29. 36851 | védett homlokzat | |
volt Elisabetinum, idősek otthona, neobarokk épületegyüttes kerületi | Knézich u. 14. 36873 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Knézich u. 15. 36913 | védett épület | |
Patrona Hungariae Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola kerületi | Knézich u. 3-13. 36913 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Knézich u. 6. 36857 | védett homlokzat | |
romantikus lakóház kerületi | Koppány u. 6. 38031/2 | helyi védelem | |
szecessziós lakóház kerületi | Közraktár u. 12a és 12b 37078, 37079 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Közraktár u. 2a, Mátyás u. 2. 37053 | védett homlokzat | |
modern lakóház kerületi | Közraktár u. 20a, Zsíl u. 1. 37095/23 | védett homlokzat | |
modern lakóház kerületi | Közraktár u. 22. 37095/22 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Közraktár u. 34., Boráros tér 2. 37101/3 | védett homlokzat | |
modern lakóház kerületi | Köztelek u. 4a és 4b 36831/3, 36831/2 | védett homlokzat | |
volt OMGE székház, "Köztelek" kerületi | Köztelek u. 8. 36838 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Lenhossék u. 10., Gát u. 13. 37725 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Lenhossék u. 12. Gát u. 16. 37722 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Lenhossék u. 21., Vendel u. 5. 37378 | védett épület | |
általános iskola, szecessziós kerületi | Lenhossék u. 24-28. 37395 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Lenhossék u. 30., Vendel u. 20b 37366 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Lenhossék u. 31., Tűzoltó u. 68. 37205 | védett homlokzat | |
Semmelweis Egyetem intézetei, eklektikus, téglaburkolatos kerületi | Lenhossék u. 42-44. 37196/2 | védett épületegyüttes | |
eklektikus lakóház kerületi | Lenhossék u. 5., Gát u. 15. 37749 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Lenhossék u. 7., Gát u. 18. 37750 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Lenhossék u. 9. 37751 | védett homlokzat | |
modern lakóház, utcakép kerületi | Liliom u. 1b., Gabona u. 1. 37910/20 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Liliom u. 22., Mester u. 20. 37578 | védett homlokzat | |
historizáló lakóház kerületi | Liliom u. 28. 37581 | védett homlokzat | |
historizáló lakóház kerületi | Liliom u. 30. 37582 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Liliom u. 32. 37583 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Liliom u. 34-36. 37584/2 | védett homlokzat | |
kora eklektikus lakóház kerületi | Liliom u. 38., Tompa u. 15b. 37587 | védett homlokzat | |
késő eklektikus trafófáz, ma intézményépület kerületi | Liliom u. 41, Tűzoltó u. 20. 37114 | védett homlokzat | |
eklektikus-szecessziós lakóház kerületi | Liliom u. 50. 37511 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Liliom u. 54. 37509 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Lónyay u. 11., Erkel u. 6. 37035 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Lónyay u. 13a és 13b, Erkel u. 5. 37039 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Lónyay u. 14., Erkel u. 8. 37000 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Lónyay u. 15. 37041 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Lónyay u. 16., Erkel u. 7. 36997 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Lónyay u. 17., Mátyás u. 10. 37042 | védett épület | |
szecessziós lakóház kerületi | Lónyay u. 18. 36998 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Lónyay u. 19., Mátyás u. 5b 37070/1 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Lónyay u. 20., Mátyás u. 12. 36986 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Lónyay u. 22., Mátyás u. 7. 36984 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Lónyaí u. 23., Czuczor u. 7-9. 37074 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Lónyay u. 25. 37080 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Lónyay u. 27. 37081 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Lónyay u. 28. 36972 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Lónyay u. 42a és 42b 36957, 36956 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Lónyay u. 43. 37099 | védett homlokzat | |
egységes eklektikus térfal kerületi | Lónyay u. 45., 47., 49. 37101/3, 37100/2, 37100/3 | védett homlokzat | |
historizáló téglaarchitektúrás, sarokhangsúlyos lakóház kerületi | Lónyay u. 46., Bakáts u. 4. 36954 | védett épület | |
historizáló téglaarchitektúrás iskolaépület kerületi | Lónyay u. 4-6. 37004 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Lónyay u. 50. 36944 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Lónyay u. 52. 36943 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Lónyay u. 54. 36942 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Lónyay u. 58., Ráday u. 59. 36935 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Lónyay u. 62., Ráday u. 63. 36933 | védett homlokzat | |
historizáló téglaarchitektúrás iskolaépület kerületi | Lónyay u. 8. 37003 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Lónyay u. 9. 37034 | védett épület | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Márton u. 11. 37770 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Márton u. 13. 37769 | védett homlokzat | |
kora eklektikus lakóház kerületi | Márton u. 18., Vendel u. 13. 37374 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Márton u. 21., Vendel u. 30. 37320 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Márton u. 28., Tűzoltó u. 76. 37209 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Márton u. 3a 37803 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Márton u. 35a 37222 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Márton u. 5a 37801 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Márton u. 8a és 8b 37755, 37756 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Mátyás u. 11. 36982 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Mátyás u. 13. 36981 | védett homlokzat | |
szecessziós irodaház kerületi | Mátyás u. 14-16. 36987 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Mátyás u. 15. 36980 | védett homlokzat | |
késő eklektikus épületegyüttes tagja, lakóház kerületi | Mátyás u. 18. 36988 | védett épület | |
késő eklektikus épületegyüttes tagja, lakóház kerületi | Márton u. 20. 36989 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Mátyás u. 4. 37052 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Mátyás u. 9. 36983 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Mester u. 4-6. 37557 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Mester u. 1., Ferenc krt. 9-11. 37903 | védett épület | |
szecessziós lakóház kerületi | Mester u. 12. 37574 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Mester u. 13., Tinódi u. 16. 37880 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Mester u. 14-16. 37576 | védett homlokzat | |
premodern lakóház kerületi | Mester u. 18. 37577 | védett homlokzat | |
eklektikus, általános iskola kerületi | Mester u. 19., Ipar u. 6-8. 37875 | védett épület | |
premodern lakóház kerületi | Mester u. 22., Liliom u. 5. 37598 | védett homlokzat | |
Teleky Blanka Középiskola, későklasszicista, átalakított kerületi | Mester u. 23-25. 37863 | védett épület | |
modern lakóház kerületi | Mester u. 24. 37599 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Mester u. 34., Berzenczey u. 2. 37630 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Mester 46., Viola u. 2. 37661 | védett homlokzat | |
Fáy András Középiskola, historizáló kerületi | Mester u. 60-62., Lenhossék u. 1., Márton u. 2. 37742 | védett épület | |
szecessziós lakóház kerületi | Mihalkovics u. 12. 37271 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Mihalkovics u. 14. 37270 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Mihalkovics u. 16. 37269 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Mihalkovics u. 18. 37265/2 | védett homlokzat | |
Szent István Kórház eklektikus, téglaburkolatos, pavilonos rendszerű kerületi | Nagyvárad tér 1., Haller u. 29-31. 38288 | védett épületegyüttes | |
eklektikus lakóház kerületi | Páva u. 32a és 32b, Tűzoltó u. 24. és 17. 37120, 37487 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Páva u. 37., Tűzoltó u. 17. 37487 | védett homlokzat | |
Páva utcai zsinagóga, historizáló kerületi | Páva u. 39., Tűzoltó u. 26. 37132 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Pipa u. 2b 37026 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Pipa u. 4. 37027 | védett homlokzat | |
neoreneszánsz lakóház kerületi | Pipa u. 6., Csarnok tér 6. 37028 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Ráday u. 15., Erkel u. 13b 36993 | védett épület | |
eklektikus, neoreneszánsz lakóház kerületi | Ráday u. 16., Erkel u. 16. 36823 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Ráday u. 17. 36992 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Ráday u. 19. 36991 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Ráday u. 20. 36827 | védett homlokzat | |
késő eklektikus épületegyüttes tagja, lakóház kerületi | Ráday u. 21., Mátyás u. 22. 36990 | védett épület | |
szecessziós lakóház kerületi | Ráday u. 22. 36828 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Ráday u. 23., Mátyás u. 17. 36979 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Ráday u. 25. 36978 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Ráday u. 26., Köztelek u. 2. 36830 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Ráday u. 27. 36977 | védett homlokzat | |
Református Kollégium eklektikus, átalakított kerületi | Ráday u. 28., Köztelek u. 1-3. 36840/1 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Ráday u. 29. 36976 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Ráday u. 30, Biblia köz 36841 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Ráday u. 31. 36975 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Ráday u. 32., Kinizsi u. 22. 36842 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Ráday u. 34., Kinizsi u. 19. 36923 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Ráday u. 37. 36965 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Ráday u. 38-40. 36924 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Ráday u. 39. 36952 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Ráday u. 41. 36951 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Ráday u. 47. 36949 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Ráday u. 52. 36903 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Ráday u. 54. 36902 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Ráday u. 56. 36901 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Ráday u. 60., Ferenc krt. 6. 36898 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Ráday u. 7. 37010 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Ráday u. 8. 36819 | védett épület | |
szecessziós lakóház kerületi | Ráday u. 9. 37009 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Sobieski J. u. 9. 37784 | védett homlokzat | |
modern lakóház, utcakép kerületi | Sobieski J. u. 25a, 25b, 27. 37241/22, 37241/23, 37241/26 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Sobieski J. u. 28., Tűzoltó u. 84. 37228 | védett homlokzat | |
modern lakóház, utcakép kerületi | Sobieski J. u. 29., 31., 33., 35., 37., 39., 41. 37241/13-19 | védett homlokzat | |
volt szecessziós lakóház kerületi | Sobieski J. u. 34. 37231 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Sobieski J. u. 36. 37232 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Sobieski J. u. 38. 37233 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Sobieski u. 40. 37234 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Sobieski J. u. 42. 37235 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Sobieski J. u. 5. 37783 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Soroksári út 18., Ipar u. 1. 37921 | védett épület | |
Zwack likőrgyár, eklektikus kerületi | Soroksári út 26., Dandár u. 1. 37925 | védett épület | |
késő eklektikus hőközpont és torony; konstruktivista vasbeton ipari épület kerületi | Soroksári út 158. 38211/6 | HV-3, HV-6 | |
eklektikus lakóház kerületi | Telepy u. 2c 37788 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Telepy u. 23. 37249 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Telepy u. 25. 37248 | védett homlokzat | |
eklektikus és modern lakóház kerületi | Telepy u. 26. (20b) 37241/6 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Telepy u. 27. 37247 | védett homlokzat | |
modern historizáló lakóház kerületi | Telepy u. 28. (22a) 37241/5 | védett homlokzat | |
modern (romantikus) lakóház kerületi | Telepy u. 30. (22b) 37241/4 | védett homlokzat | |
modern lakóház kerületi | Telepy u. 32. (22c) 37241/3 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Telepy u. 34. (24) 37241/20 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Thaly K. u. 11., Gát u. 1. 37731 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Thaly K. u. 19., Balázs Béla u. 11. 37706 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Thaly K. u. 39. 37187 | védett homlokzat | |
eklektikus, szecessziós lakóház kerületi | Thaly K. u. 52., Tűzoltó u. 48. 37178 | védett homlokzat | |
posztszecessziós lakóház kerületi | Thaly K. u. 12. 37695 | védett homlokzat | |
óvoda, volt iskola, késő eklektikus kerületi | Thaly K. u. 38. 37407 | védett épület | |
szecessziós lakóház kerületi | Thaly K. u. 50., Tűzoltó u. 35. 37413 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Thaly K. u. 8. 37693 | védett homlokzat | |
historizáló modern lakóház, utcakép kerületi | Tinódy u. 6., 8. (Gabona u. 11., 12.) 37910/15, 37910/14 | védett homlokzat | |
későklasszicista lakóház kerületi | Tompa u. 11., Angyal u. 25. 37567 | védett épület | |
szecessziós lakóház kerületi | Tompa u. 12., Angyal u. 22. 37547 | védett homlokzat | |
eklektikus-szecessziós lakóház kerületi | Tompa u. 14., Angyal u. 27. 37520 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Tompa u. 17a, Liliom u. 23. 37589 | védett homlokzat | |
historizáló szecessziós lakóház kerületi | Tompa u. 19., Páva u. 16. 37608 | védett homlokzat | |
modern historizáló lakóház kerületi | Tompa u. 8., Angyal u. 8. 37549 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Tompa u. 9., Angyal u. 20. 37565 | védett homlokzat | |
Képzőművészeti Szakközépiskola, eklektikus kerületi | Török Pál u. 1., Ráday u. 2. 37005 | védett épület | |
volt lovarda, eklektikus épület kerületi | Tűzoltó u. 10-16. 37110 | védett épület | |
szecessziós lakóház kerületi | Tűzoltó u. 15., Páva u. 30b 37489 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Tűzoltó u. 19. 37477 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Tűzoltó u. 21., Berzenczey u. 24. 37476 | védett homlokzat | |
posztszecessziós lakóház kerületi | Tűzoltó u. 23., Berzenczey u. 31. 37459 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Tűzoltó u. 27b 37436 | védett homlokzat | |
szecessziós lakóház kerületi | Tűzoltó u. 3. 37531 | védett homlokzat | |
kora eklektikus lakóház kerületi | Tűzoltó u. 32a 37148 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház, utcakép kerületi | Tűzoltó u. 33a, 33b, 33c 37416, 37415, 37414 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Tűzoltó u. 49. 37347 | védett homlokzat | |
modern lakóház kerületi | Tűzoltó u. 5., Angyal u. 40. 37530 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Tűzoltó u. 51. 37346 | védett homlokzat | |
historizáló lakóház kerületi | Tűzoltó u. 6. 37108 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Tűzoltó u. 66., Lenhossék u. 36. 37193 | védett homlokzat | |
Semmelweis Egyetem Gyermekklinika, eklektikus, átalakított kerületi | Tűzoltó u. 7-9., Angyal u. 43., Liliom u. 56. 37508 | védett épület | |
általános iskola, eklektikus kerületi | Tűzoltó u. 88-90., Telepy u. 21, Ernő u. 18-22. 37252 | védett épület | |
szecessziós lakóház kerületi | Üllői út. 101. 37215 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Üllői út. 103., Márton u. 42. 37216 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 105., Márton u. 39. 37218 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 107. 37236 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 109b és 109c 37238, 37239 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 111., Sobieski J. u. 43. 37241/21 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 11-13. 36814 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 113., Telepy u. 31. 37243 | védett homlokzat | |
Szent Kereszt-templom (Budapest), neoromán kerületi | Üllői út 145. 38236/13 | védett épület | |
kora szecessziós lakóház kerületi | Üllői út 21. 36836 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Tűzoltó u. 49. 37347 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 3. 36810 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Üllői ú5 5. 36811 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 53a, Liliom u. 47. 37117 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 53b. 37118 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 57., Páva u. 41. 37125 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 61. 37127 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 63., Berzenczey u. 34. 37128/1 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 69. 37143 | védett homlokzat | |
Örökimádás templom (Budapest) templom és rendház, késő eklektikus, neogótikus kerületi | Üllői út 75-77. 37158 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 83. 37169 | védett homlokzat | |
kora eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 85. 37170 | védett homlokzat | |
kora eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 87., Thaly K. u. 60-62. 37172 | védett homlokzat | |
eklektikus-szecessziós lakóház kerületi | Üllői út 89a, Thaly K. u. 45. 37180 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 89c 37182 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 9. 36813 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 91a és 91b 37183, 37184 | védett homlokzat | |
Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet, Semmelweis Egyetem intézetei, eklektikus, téglaburkolatos kerületi | Üllői út 93., Tűzoltó u. 58-64. 37192 | védett épületegyüttes | |
eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 95., Lenhossék u. 46. 37197 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Üllői út 109a 37237 | védett homlokzat | |
bolgár ortodox templom, historizáló korai modern kerületi | Vágóhíd u. 15. 38268/2 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Vámház krt. 11. 37022 | védett homlokzat | |
historizáló volt lakóház, ma irodaház kerületi | Vámház krt. 13. 37021 | védett épület | |
kora eklektikus sarokház, lakóház kerületi | Vámház krt. 15., Lónyay u. 1. 37020 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Vámház krt. 5., Pipa u. 2a 37025 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Vámház krt. 7. 37024 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Vámház krt. 9. 37023 | védett homlokzat | |
volt Meinl Gyula kávépörköldéje, ma nyomda, téglaburkolatos ipari kerületi | Vaskapu u. 20., Dandár u. 15. 37847 | védett ipari épület | |
Leövey Klára Középiskola, volt Ranolder Intézet, eklektikus kerületi | Vendel u. 1., Thaly Kálmán u. 23. 37394 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Vendel u. 20. 37365 | védett homlokzat | |
Közgazdasági Politechnikum, volt gyermekmenhely, eklektikus kerületi | Vendel u. 3., Balázs Béla u. 20. 37396 | védett épület | |
modern lakóház kerületi | Vendel u. 34. 37312/2 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Viola u. 17. 37679 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Viola u. 21. 37677 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház, utcakép kerületi | Viola u. 37a, 37b, 37c 37119, 37118, 37117 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Viola u. 42. 37432 | védett homlokzat | |
eklektikus lakóház kerületi | Viola u. 44. 37433 | védett homlokzat | |
későklasszicista lakóház kerületi | Viola u. 50. 37160 | védett homlokzat | |
későklasszicista lakóház kerületi | Viola u. 52. 37159/2 | védett homlokzat | |
késő eklektikus lakóház kerületi | Viola u. 7. 37684 | védett épület | |
eklektikus lakóház kerületi | Viola u. 8. 37664 | védett homlokzat | |
víztorony tégla- és faburkolatú kerületi | Víztorony köz 8., Váltó köz 7., MÁV telep 15/III 38241/18 | védett ipari épület |
Kapcsolódó cikkek
Jegyzetek
- ↑ A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal listája Ferencváros műemlékeiről[halott link]
- ↑ *37/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelet Budapest főváros építészeti örökségének fővárosi helyi védelméről
- ↑ *A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének 8/1996. (III.4.) sz. rendelete a helyi (kerületi) értékvédelemről[halott link]
- ↑ https://egykor.hu/budapest-ix--kerulet/gizella-gozmalom/1447