2016–2017-es Európa-liga (selejtezők)

Bővebben: 2016–2017-es Európa-liga

A 2016–2017-es Európa-liga selejtezőit négy fordulóban bonyolították le 2016. június 30. és augusztus 25. között. A rájátszás párosításainak győztesei jutottak be a 2016–2017-es Európa-liga csoportkörébe.

Fordulók és időpontok

Forduló Sorsolás dátuma 1. mérkőzés 2. mérkőzés
1. forduló 2016. június 20., 13:00[1][2] 2016. június 30. 2016. július 7.
2. forduló 2016. június 20., 14:30[2][3] 2016. július 14. 2016. július 21.
3. forduló 2016. július 15., 13:00[4][5] 2016. július 28. 2016. augusztus 4.
Rájátszás 2016. augusztus 5., 13:00[6][7] 2016. augusztus 18. 2016. augusztus 25.

1. selejtezőkör

1. selejtezőkör, kiemelés

Az 1. selejtezőkörben 96 csapat vett részt. A sorsoláskor a csapatok aktuális UEFA-együtthatója alapján sorba rendezték a résztvevőket, földrajzi elhelyezkedésük alapján 10 csoportba sorolták, majd a csoportokon belül minden kiemelthez egy-egy kiemelés nélkülit párosítottak. A csapatok utáni sorszámot az UEFA határozta meg a sorsolás előtt. A sorsoláskor sorszámokat sorsoltak, a számokhoz tartozó csapatok kerültek párosításra.[1][2]

1. csoport 2. csoport 3. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Dánia FC Midtjylland (5)
Skócia Hearts (2)
Lettország FK Ventspils (4)
Észak-Írország Linfield (3)
Norvégia Stabæk (1)

Feröer Víkingur Gøta (6)
Litvánia Sūduva Marijampolė (7)
Írország Cork City (8)
Észtország Infonet Tallinn (9)
Wales Connah’s Quay Nomads (10)

Finnország HJK (2)
Svédország IFK Göteborg (1)
Izland KR (3)
Írország St. Patrick’s Athletic (4)
Észtország FC Levadia (5)

Feröer HB Tórshavn (7)
Luxemburg Jeunesse Esch (6)
Litvánia Atlantas (9)
Észak-Írország Glenavon (8)
Wales Llandudno FC (10)

Fehéroroszország Dinama Minszk (3)
Dánia Brøndby IF (2)
Skócia Aberdeen FC (1)
Írország Shamrock Rovers (5)
Észtország Nõmme Kalju (4)

Luxemburg Fola Esch (10)
Finnország RoPS (7)
Izland Valur (9)
Lettország Spartaks Jūrmala (8)
Litvánia FK Trakai (6)

4. csoport 5. csoport 6. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Svédország AIK (1)
Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk (2)
Norvégia Odd (3)
Luxemburg Differdange 03 (4)
Izland Breiðablik (5)

Észak-Írország Cliftonville (6)
Lettország FK Jelgava (7)
Finnország IFK Mariehamn (8)
Feröer NSÍ Runavík (9)
Wales Bala Town FC (10)

Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz (1)
Szerbia Vojvodina (2)
Grúzia Dila Gori (4)
Bosznia-Hercegovina NK Široki Brijeg (3)
Szlovénia NK Domžale (5)

Örményország Sirak (6)
Málta Birkirkara FC (8)
Andorra Lusitanos (7)
Montenegró Bokelj (9)
San Marino Folgore (10)

Magyarország Videoton (5)
Horvátország Lokomotiva Zagreb (2)
Észak-Macedónia Rabotnicski (3)
Szerbia FK Čukarički (4)
Örményország Pjunik (1)

Kazahsztán Ordabaszi (6)
Montenegró Budućnost Podgorica (8)
Moldova Zaria Bălți (7)
Andorra UE Santa Coloma (9)
Gibraltár (brit tengerentúli terület) College Europa (10)

7. csoport 8. csoport 9. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Azerbajdzsán Neftçi (4)
Ausztria Admira Wacker (3)
Izrael Bétár Jerusálajim (2)
Albánia Kukësi (1)
Moldova Zimbru Chișinău (5)

Montenegró Rudar Pljevlja (10)
Grúzia Csihura Szacshere (7)
Szlovákia Spartak Myjava (8)
Bosznia-Hercegovina Sloboda Tuzla (9)
Málta Balzan FC (6)

Izrael Makkabi Tel-Aviv (4)
Magyarország Debreceni VSC (2)
Azerbajdzsán Qəbələ PFK (3)
Liechtenstein FC Vaduz (1)
Bulgária Beroe Sztara Zagora (5)

Szlovénia Gorica (6)
Grúzia SZK Szamtredia (8)
Bosznia-Hercegovina Radnik Bijeljina (7)
San Marino La Fiorita (9)
Észak-Macedónia FK Sileks (10)

Ciprusi Köztársaság Omónia (4)
Szlovákia Spartak Trnava (2)
Kazahsztán Kajrat Almati (3)
Lengyelország Cracovia Kraków (1)

Észak-Macedónia Skendija 79 (5)
Málta Hibernians (7)
Albánia Teuta Durrës (6)
Örményország Bananc (8)

10. csoport
Kiemelt Nem kiemelt

Szlovákia Slovan Bratislava (4)
Kazahsztán Aktöbe FK (2)
Lengyelország Zagłębie Lubin (3)
Moldova Dacia Chișinău (1)

Azerbajdzsán Gəncə PFK (5)
Bulgária Szlavija Szofija (6)
Magyarország MTK Budapest (7)
Albánia Partizani Tirana (8)

1. selejtezőkör, párosítások

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
FC Midtjylland Dánia 2–0 Litvánia Sūduva Marijampolė 1–0 1–0
Hearts Skócia 6–3[s1 1] Észtország Infonet Tallinn 2–1 4–2
Connah’s Quay Nomads Wales 1–0[s1 1] Norvégia Stabæk 0–0 1–0
FK Ventspils Lettország 4–0 Feröer Víkingur Gøta 2–0 2–0
Linfield Észak-Írország 1–2 Írország Cork City 0–1 1–1
FC Levadia Észtország 3–1 Feröer HB Tórshavn 1–1 2–0
Atlantas Litvánia 1–3 Finnország HJK 0–2 1–1
IFK Göteborg Svédország 7–1 Wales Llandudno FC 5–0 2–1
St. Patrick’s Athletic Írország 2–2 (i.g.) Luxemburg Jeunesse Esch 1–0 1–2
KR Izland 8–1 Észak-Írország Glenavon 2–1 6–0
Shamrock Rovers Írország 1–3 Finnország RoPS 0–2 1–1
Valur Izland 1–10 Dánia Brøndby IF 1–4 0–6
Aberdeen FC Skócia 3–2 Luxemburg Fola Esch 3–1 0–1
FK Trakai Litvánia 3–5[s1 1] Észtország Nõmme Kalju 2–1 1–4
Dinama Minszk Fehéroroszország 4–1 Lettország Spartaks Jūrmala 2–1 2–0
Breiðablik Izland 4–5 Lettország FK Jelgava 2–3 2–2
NSÍ Runavík Feröer 0–7 Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk 0–2 0–5
AIK Svédország 4–0 Wales Bala Town FC 2–0 2–0
Differdange 03 Luxemburg 1–3 Észak-Írország Cliftonville 1–1 0–2
Odd Norvégia 3–1 Finnország IFK Mariehamn 2–0 1–1
NK Domžale Szlovénia 5–2 Andorra Lusitanos 3–1 2–1
Bokelj Montenegró 1–6 Szerbia Vojvodina 1–1 0–5
AÉK Lárnakasz Ciprusi Köztársaság 6–1 San Marino Folgore 3–0 3–1
Dila Gori Grúzia 1–1
t. 1–4
Örményország Sirak 1–0 0–1 (h.u.)
NK Široki Brijeg Bosznia-Hercegovina 1–3 Málta Birkirkara FC 1–1 0–2
Videoton Magyarország 3–2 Moldova Zaria Bălți 3–0 0–2
UE Santa Coloma Andorra 2–7 Horvátország Lokomotiva Zagreb 1–3 1–4
College Europa Gibraltár (brit tengerentúli terület) 3–2[s1 1] Örményország Pjunik 2–0 1–2
FK Čukarički Szerbia 6–3 Kazahsztán Ordabaszi 3–0 3–3
Rabotnicski Észak-Macedónia 1–2 Montenegró Budućnost Podgorica 1–1 0–1
Zimbru Chișinău Moldova 3–3 (i.g.) Grúzia Csihura Szacshere 0–1 3–2
Sloboda Tuzla Bosznia-Hercegovina 0–1 Izrael Bétár Jerusálajim 0–0 0–1
Kukësi Albánia 2–1 Montenegró Rudar Pljevlja 1–1 1–0
Balzan FC Málta 2–3[s1 1] Azerbajdzsán Neftçi 0–2 2–1
Admira Wacker Ausztria 4–3 Szlovákia Spartak Myjava 1–1 3–2
Beroe Sztara Zagora Bulgária 2–0 Bosznia-Hercegovina Radnik Bijeljina 0–0 2–0
La Fiorita San Marino 0–7 Magyarország Debreceni VSC 0–5 0–2
FC Vaduz Liechtenstein 5–2 Észak-Macedónia FK Sileks 3–1 2–1
Makkabi Tel-Aviv Izrael 4–0 Szlovénia Gorica 3–0 1–0
Qəbələ PFK Azerbajdzsán 6–3 Grúzia SZK Szamtredia 5–1 1–2
Teuta Durrës Albánia 0–6 Kazahsztán Kajrat Almati 0–1 0–5
Spartak Trnava Szlovákia 6–0 Málta Hibernians 3–0 3–0
Bananc Örményország 1–5 Ciprusi Köztársaság Omónia 0–1 1–4 (h.u.)
Skendija 79 Észak-Macedónia 4–1 Lengyelország Cracovia Kraków 2–0 2–1
Szlavija Szofija Bulgária 1–3 Lengyelország Zagłębie Lubin 1–0 0–3
Aktöbe FK Kazahsztán 1–3 Magyarország MTK Budapest 1–1 0–2
Partizani Tirana Albánia játék nélkül[s1 2] Szlovákia Slovan Bratislava 0–0 törölve
Gəncə PFK Azerbajdzsán 1–0 Moldova Dacia Chișinău 0–0 1–0
  1. a b c d e A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.
  2. Az albán bajnok Skënderbeu Korçë csapatát az UEFA kizárta a bajnokok ligájából.[8] A Skënderbeu a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult, amely 2016. július 6-án a fellebbezést elutasította. A kvótát a bajnoki második helyezett Partizani Tirana csapata kapta, amely ekkor már az 1. selejtezőkör, 1. mérkőzését lejátszotta. A Partizani Tirana átkerült az UEFA-bajnokok ligája 2. selejtezőkörébe, a Partizani 1. selejtezőkörbeli ellenfele a szlovák Slovan Bratislava az 1. selejtezőkör, 2. mérkőzésének lejátszása nélkül továbbjutott a 2. selejtezőkörbe.[9][10][11]

1. selejtezőkör, mérkőzések

2016. június 30.
19:00
FC Midtjylland Dánia 1–0 Litvánia Sūduva Marijampolė
Onuachu Gól : 56' 56' (0–0)
Jegyzőkönyv
MCH Arena, Herning
Játékvezető: Srđan Jovanović (szerb)

2016. július 7.
19:00
Sūduva Marijampolė Litvánia 0–1 Dánia FC Midtjylland
(0–1)
Jegyzőkönyv
Novák Gól : 16' 16'


2016. június 30.
21:00
Hearts Skócia 2–1 Észtország Infonet Tallinn
Buaben Gól : 28' 28' (11-esből)
Kalimullin Gól : 36' 36' (öngól)
(2–1)
Jegyzőkönyv
Harin Gól : 21' 21'
Tynecastle Stadium, Edinburgh
Játékvezető: Vilhjálmur Alvar Þórarinsson (izlandi)

2016. július 6.
17:45
Infonet Tallinn Észtország 2–4 Skócia Hearts
Harin Gól : 51' 51'
Voskoboinikov Gól : 63' 63'
(0–3)
Jegyzőkönyv
Paterson Gól : 2' 2'
Rossi Gól : 9' 9' Gól : 52' 52'
Öztürk Gól : 45+1' 45+1'


2016. június 30.
20:15
Connah’s Quay Nomads Wales 0–0 Norvégia Stabæk
Jegyzőkönyv
Belle Vue, Rhyl
Játékvezető: Johnny Casanova (san marinó-i)

2016. július 7.
19:00
Stabæk Norvégia 0–1 Wales Connah’s Quay Nomads
(0–1)
Jegyzőkönyv
Morris Gól : 15' 15'
Fredrikstad Stadion, Fredrikstad
Játékvezető: Laurent Kopriwa (luxemburgi)


2016. június 30.
17:00
FK Ventspils Lettország 2–0 Feröer Víkingur Gøta
Karlsons Gól : 5' 5' Gól : 37' 37' (2–0)
Jegyzőkönyv
Olimpiskais Stadions, Ventspils
Játékvezető: Mikhail Vilkov (orosz)

2016. július 7.
19:00
Víkingur Gøta Feröer 0–2 Lettország FK Ventspils
(0–0)
Jegyzőkönyv
Jemeļins Gól : 57' 57' (11-esből)
Karlsons Gól : 90+2' 90+2'


2016. június 30.
20:45
Linfield Észak-Írország 0–1 Írország Cork City
(0–0)
Jegyzőkönyv
Maguire Gól : 63' 63' (11-esből)
Windsor Park, Belfast
Játékvezető: Bart Vertenten (belga)

2016. július 7.
20:45
Cork City Írország 1–1 Észak-Írország Linfield
Maguire Gól : 49' 49' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Stafford Gól : 52' 52'
Turners Cross, Cork
Játékvezető: Bartosz Frankowski (lengyel)


2016. június 30.
18:00
FC Levadia Észtország 1–1 Feröer HB Tórshavn
Marin Gól : 65' 65' (0–1)
Jegyzőkönyv
Jespersen Gól : 21' 21'
Kadriorg Stadium, Tallinn
Játékvezető: Filip Glova (szlovák)

2016. július 7.
17:00
HB Tórshavn Feröer 0–2 Észtország FC Levadia
(0–0)
Jegyzőkönyv
Kobzar Gól : 71' 71'
Miranchuk Gól : 90+2' 90+2'
Gundadalur, Tórshavn
Játékvezető: Radek Příhoda (cseh)


2016. június 30.
18:00
Atlantas Litvánia 0–2 Finnország HJK
(0–0)
Jegyzőkönyv
Morelos Gól : 53' 53' Gól : 85' 85'
Central Stadium, Klaipėda
Játékvezető: Alexandros Aretopoulos (görög)

2016. július 7.
18:00
HJK Finnország 1–1 Litvánia Atlantas
Taiwo Gól : 30' 30' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv
Papšys Gól : 76' 76'
Sonera Stadium, Helsinki
Játékvezető: Bryn Markham-Jones (walesi)


2016. június 30.
18:30
IFK Göteborg Svédország 5–0 Wales Llandudno FC
Engvall Gól : 11' 11'
Rieks Gól : 12' 12'
Salomonsson Gól : 36' 36'
Hysén Gól : 79' 79' Gól : 81' 81'
(3–0)
Jegyzőkönyv

Játékvezető: Martin Lundby (norvég)

2016. július 7.
20:00
Llandudno FC Wales 1–2 Svédország IFK Göteborg
Hughes Gól : 72' 72' (0–1)
Jegyzőkönyv
Smedberg-Dalence Gól : 36' 36'
Sköld Gól : 54' 54'
Nantporth, Bangor
Játékvezető: Tiago Martins (portugál)


2016. június 28.
20:45
St. Patrick’s Athletic Írország 1–0 Luxemburg Jeunesse Esch
Fagan Gól : 10' 10' (1–0)
Jegyzőkönyv

Játékvezető: Pavel Orel (cseh)

2016. július 5.
18:45
Jeunesse Esch Luxemburg 2–1 Írország St. Patrick’s Athletic
Stumpf Gól : 22' 22' Gól : 87' 87' (1–0)
Jegyzőkönyv
D. Dennehy Gól : 73' 73'
Stade de la Frontière, Esch-sur-Alzette
Játékvezető: Irfan Peljto (bosznia-hercegovinai)


2016. június 30.
21:15
KR Izland 2–1 Észak-Írország Glenavon
Pálmason Gól : 40' 40'
Friðjónsson Gól : 78' 78' (11-esből)
(1–1)
Jegyzőkönyv
Kelly Gól : 14' 14'
KR-völlur, Reykjavík
Játékvezető: Nicolas Laforge (belga)

2016. július 7.
20:45
Glenavon Észak-Írország 0–6 Izland KR
(0–2)
Jegyzőkönyv
Chopart Gól : 6' 6' Gól : 29' 29'
Friðjónsson Gól : 53' 53' (11-esből)
Andersen Gól : 68' 68'
Hauksson Gól : 78' 78'
Fazlagic Gól : 80' 80'
Mourneview Park, Lurgan
Játékvezető: Dennis Antamo (finn)


2016. június 30.
21:00
Shamrock Rovers Írország 0–2 Finnország RoPS
(0–1)
Jegyzőkönyv
Lahdenmäki Gól : 27' 27'
Saksela Gól : 74' 74'
Tallaght Stadium, Dublin
Játékvezető: Georgios Kominis (görög)

2016. július 7.
18:00
RoPS Finnország 1–1 Írország Shamrock Rovers
Muinonen Gól : 26' 26' (1–1)
Jegyzőkönyv
McCabe Gól : 22' 22' (11-esből)
Keskuskenttä, Rovaniemi
Játékvezető: Dejan Jakimovski (macedón)


2016. június 30.
23:00
Valur Izland 1–4 Dánia Brøndby IF
Ingvarsson Gól : 90+3' 90+3' (0–0)
Jegyzőkönyv
Wilczek Gól : 47' 47' Gól : 54' 54'
Pukki Gól : 61' 61'
Jakobsen Gól : 79' 79'
Hlíðarendi, Reykjavík
Játékvezető: Ali Palabıyık (török)

2016. július 7.
18:30
Brøndby IF Dánia 6–0 Izland Valur
Wilczek Gól : 5' 5'
Hjulsager Gól : 15' 15'
Pukki Gól : 26' 26' Gól : 57' 57'
Stückler Gól : 71' 71' Gól : 90+3' 90+3'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Brøndby Stadion, Brøndby
Játékvezető: Tihomir Pejin (horvát)


2016. június 30.
20:45
Aberdeen FC Skócia 3–1 Luxemburg Fola Esch
Logan Gól : 68' 68'
McGinn Gól : 90+3' 90+3'
Rooney Gól : 90+8' 90+8' (11-esből)
(0–0)
Jegyzőkönyv
Klein Gól : 70' 70'
Pittodrie Stadium, Aberdeen
Játékvezető: Mads-Kristoffer Kristoffersen (dán)

2016. július 7.
18:30
Fola Esch Luxemburg 1–0 Skócia Aberdeen FC
Hadji Gól : 45' 45' (1–0)
Jegyzőkönyv
Stade Josy Barthel, Luxembourg
Játékvezető: Ola Hobber Nilsen (norvég)


2016. június 30.
18:00
FK Trakai Litvánia 2–1 Észtország Nõmme Kalju
Valskis Gól : 69' 69'
Arshakyan Gól : 78' 78'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Wakui Gól : 6' 6' (11-esből)
LFF Stadium, Vilnius
Játékvezető: Vladimir Vnuk (szlovák)

2016. július 7.
20:00
Nõmme Kalju Észtország 4–1 Litvánia FK Trakai
Rodrigues Gól : 66' 66'
Sidorenkov Gól : 69' 69'
Neemelo Gól : 87' 87' Gól : 90+2' 90+2'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Arshakyan Gól : 14' 14'
Kadriorg Stadium, Tallinn
Játékvezető: Erik Lambrechts (belga)


2016. június 30.
18:00
Dinama Minszk Fehéroroszország 2–1 Lettország Spartaks Jūrmala
Bykov Gól : 18' 18' Gól : 81' 81' (1–0)
Jegyzőkönyv
Ulimbaševs Gól : 79' 79'
Traktor Stadium, Minsk
Játékvezető: Zaven Hovhannisyan (örmény)

2016. július 7.
18:00
Spartaks Jūrmala Lettország 0–2 Fehéroroszország Dinama Minszk
(0–1)
Jegyzőkönyv
Khvashchynski Gól : 11' 11'
El-Monir Gól : 90+1' 90+1'
Slokas Stadium, Jūrmala
Játékvezető: Alexandru Tean (moldáv)


2016. június 30.
21:15
Breiðablik Izland 2–3 Lettország FK Jelgava
Bamberg Gól : 13' 13'
Sigurjónsson Gól : 90+6' 90+6'
(1–3)
Jegyzőkönyv
Kļuškins Gól : 10' 10'
Redjko Gól : 33' 33'
Grigaravičius Gól : 44' 44'
Kópavogsvöllur, Kópavogur
Játékvezető: Anders Poulsen (dán)

2016. július 7.
17:30
FK Jelgava Lettország 2–2 Izland Breiðablik
Turkovs Gól : 15' 15'
Diallo Gól : 70' 70'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Hreinsson Gól : 31' 31'
Bamberg Gól : 33' 33' (11-esből)
Olympic Sports Center of Zemgale, Jelgava
Játékvezető: Petur Reinert (feröeri)


2016. június 30.
20:00
NSÍ Runavík Feröer 0–2 Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk
(0–1)
Jegyzőkönyv
Starhorodskyi Gól : 45+1' 45+1' (11-esből) Gól : 84' 84' (11-esből)
Svangaskarð, Toftir
Játékvezető: Tim Marshall (északír)

2016. július 7.
20:00
Sahcjor Szalihorszk Fehéroroszország 5–0 Feröer NSÍ Runavík
Burko Gól : 20' 20'
Rudyka Gól : 42' 42'
Shibun Gól : 81' 81' (11-esből)
Yelezarenko Gól : 86' 86'
Yanushkevich Gól : 90' 90'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Stroitel Stadium, Salihorsk
Játékvezető: Giorgi Vadachkoria (grúz)


2016. június 30.
18:30
AIK Svédország 2–0 Wales Bala Town FC
Affane Gól : 27' 27'
Johansson Gól : 52' 52'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Tele2 Arena, Stockholm
Játékvezető: Kirill Levnikov (orosz)

2016. július 7.
19:30
Bala Town FC Wales 0–2 Svédország AIK
(0–2)
Jegyzőkönyv
Avdić Gól : 8' 8'
Strandberg Gól : 24' 24'
Belle Vue, Rhyl
Játékvezető: Fedayi San (svájci)


2016. június 30.
19:00
Differdange 03 Luxemburg 1–1 Észak-Írország Cliftonville
Er Rafik Gól : 38' 38' (1–0)
Jegyzőkönyv
Lavery Gól : 89' 89'
Stade Municipal, Differdange
Játékvezető: Ignasi Villamayor Rozados (andorrai)

2016. július 7.
20:45
Cliftonville Észak-Írország 2–0 Luxemburg Differdange 03
McDaid Gól : 2' 2'
J. Donnelly Gól : 75' 75'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Solitude, Belfast
Játékvezető: Karakó Ferenc (magyar)


2016. június 30.
19:00
Odd Norvégia 2–0 Finnország IFK Mariehamn
Grøgaard Gól : 63' 63'
Occéan Gól : 86' 86'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Skagerak Arena, Skien
Játékvezető: Mohammed Al-Hakim (svéd)

2016. július 7.
18:00
IFK Mariehamn Finnország 1–1 Norvégia Odd
Mantilla Gól : 4' 4' (1–0)
Jegyzőkönyv
Bentley Gól : 78' 78'
Wiklöf Holding Arena, Mariehamn
Játékvezető: Peter Kjærsgaard-Andersen (dán)


2016. június 30.
20:00
NK Domžale Szlovénia 3–1 Andorra Lusitanos
Dobrovoljc Gól : 11' 11'
Horić Gól : 26' 26'
Črnic Gól : 43' 43'
(3–1)
Jegyzőkönyv
Luizão Gól : 5' 5'
Sports Park, Domžale
Játékvezető: Orkhan Mammadov (azeri)

2016. július 7.
20:30
Lusitanos Andorra 1–2 Szlovénia NK Domžale
Luizão Gól : 18' 18' (1–2)
Jegyzőkönyv
Majer Gól : 5' 5'
Morel Gól : 42' 42'
Estadi Comunal, Andorra la Vella
Játékvezető: Stanislav Todorov (bolgár)


2016. június 30.
17:30
Bokelj Montenegró 1–1 Szerbia Vojvodina
Đenić Gól : 5' 5' (1–1)
Jegyzőkönyv
Meleg Gól : 6' 6'
Stadion pod Malim brdom, Petrovac
Játékvezető: Alejandro Hernández

2016. július 7.
20:00
Vojvodina Szerbia 5–0 Montenegró Bokelj
Malbašić Gól : 9' 9' Gól : 42' 42'
Meleg Gól : 60' 60'
Trujić Gól : 63' 63' Gól : 87' 87'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Karađorđe Stadium, Novi Sad
Játékvezető: Andrew Dallas (skót)


2016. június 30.
19:00
AÉK Lárnakasz Ciprusi Köztársaság 3–0 San Marino Folgore
Tričkovski Gól : 22' 22' Gól : 34' 34'
Alves Gól : 31' 31'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Antonis Papadopoulos Stadium, Lárnaka
Játékvezető: Aleksandrs Golubevs (lett)

2016. július 7.
20:30
Folgore San Marino 1–3 Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz
Traini Gól : 35' 35' (1–0)
Jegyzőkönyv
Tričkovski Gól : 51' 51' Gól : 55' 55'
Alves Gól : 65' 65' (11-esből)
Olimpiai Stadion, Serravalle
Játékvezető: Jens Maae (dán)


2016. június 30.
16:00
Dila Gori Grúzia 1–0 Örményország Sirak
Modebadze Gól : 36' 36' (1–0)
Jegyzőkönyv
Tengiz Burjanadze Stadium, Gori
Játékvezető: Anatoliy Zhabchenko (ukrán)

2016. július 7.
15:00
Sirak Örményország 1–0  (h. u.) Grúzia Dila Gori
Bichakhchyan Gól : 84' 84' (0–0, 1–0, 1–0)
Jegyzőkönyv
  Büntetőpárbaj  
Hovsepyan Értékesítve
Darbinyan Értékesítve
Ayvazyan Értékesítve
Hakobyan Értékesítve
4–1 Elhibázott Gongadze
Elhibázott Kvirkvelia
Értékesítve Razmadze
Gjumri Városi Stadion, Gjumri
Játékvezető: Sergejus Slyva (litván)


2016. június 30.
19:00
NK Široki Brijeg Bosznia-Hercegovina 1–1 Málta Birkirkara FC
Baraban Gól : 45' 45' (1–1)
Jegyzőkönyv
Attard Gól : 15' 15'
Pecara Stadion, Široki Brijeg
Játékvezető: Sandro Schärer (svájci)

2016. július 5.
17:45
Birkirkara FC Málta 2–0 Bosznia-Hercegovina NK Široki Brijeg
Dimitrov Gól : 29' 29'
Marković Gól : 76' 76' (öngól)
(1–0)
Jegyzőkönyv
Hibernians Stadium, Paola
Játékvezető: Rahim Hasanov (azeri)


2016. június 30.
18:00
Videoton Magyarország 3–0 Moldova Zaria Bălți
Géresi Gól : 18' 18'
Feczesin Gól : 88' 88' Gól : 90+4' 90+4'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Pancho Aréna, Felcsút
Játékvezető: Enea Jorgji (albán)

2016. július 7.
19:00
Zaria Bălți Moldova 2–0 Magyarország Videoton
Mihaliov Gól : 9' 9'
Ovseanicov Gól : 29' 29'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Zimbru Stadion, Chișinău
Játékvezető: Fyodor Zammit (máltai)


2016. június 30.
17:00
UE Santa Coloma Andorra 1–3 Horvátország Lokomotiva Zagreb
Reis Gól : 90+3' 90+3' (0–1)
Jegyzőkönyv
Marić Gól : 20' 20' Gól : 73' 73'
Prenga Gól : 65' 65'

2016. július 7.
18:00
Lokomotiva Zagreb Horvátország 4–1 Andorra UE Santa Coloma
Ćorić Gól : 8' 8'
Prenga Gól : 18' 18' (11-esből)
Marić Gól : 48' 48'
Perić Gól : 57' 57'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Salomó Gól : 89' 89'
Stadion Kranjčevićeva, Zágráb
Játékvezető: Veaceslav Banari (moldáv)


2016. június 30.
18:30
College Europa Gibraltár (brit tengerentúli terület) 2–0 Örményország Pjunik
Carrión Gól : 32' 32'
López Gól : 39' 39'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Victoria Stadium, Gibraltár
Játékvezető: Markus Hameter (osztrák)

2016. július 7.
17:00
Pjunik Örményország 2–1 Gibraltár (brit tengerentúli terület) College Europa
Arakelyan Gól : 25' 25'
Minasyan Gól : 56' 56'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Joselinho Gól : 10' 10'
Vazgen Sargsyan Republican Stadium, Jereván
Játékvezető: Boris Marhefka (szlovák)


2016. június 30.
20:30
FK Čukarički Szerbia 3–0 Kazahsztán Ordabaszi
Matić Gól : 49' 49' (11-esből) Gól : 68' 68'
Kajević Gól : 53' 53'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Čukarički Stadium, Belgrád
Játékvezető: Fábio Veríssimo (portugál)

2016. július 7.
14:00
Ordabaszi Kazahsztán 3–3 Szerbia FK Čukarički
Geynrikh Gól : 45+2' 45+2'
Tunggyshbayev Gól : 67' 67'
Yerlanov Gól : 90+3' 90+3'
(1–3)
Jegyzőkönyv
Mandić Gól : 10' 10' Gól : 14' 14'
Kajević Gól : 21' 21'
Kazhymukan Munaitpasov Stadium, Shymkent
Játékvezető: Raymond Crangle (északír)


2016. június 28.
18:00
Rabotnicski Észak-Macedónia 1–1 Montenegró Budućnost Podgorica
Elmas Gól : 80' 80' (0–1)
Jegyzőkönyv
Janketić Gól : 36' 36'
Philip II Arena, Skopje
Játékvezető: Zbyněk Proske (cseh)

2016. július 7.
19:00
Budućnost Podgorica Montenegró 1–0 Észak-Macedónia Rabotnicski
Radunović Gól : 18' 18' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv
City Stadium, Podgorica
Játékvezető: Jørgen Daugbjerg Burchardt


2016. június 30.
19:00
Zimbru Chișinău Moldova 0–1 Grúzia Csihura Szacshere
(0–1)
Jegyzőkönyv
Tatanashvili Gól : 40' 40'
Zimbru Stadion, Chișinău
Játékvezető: Jari Järvinen (finn)

2016. július 5.
18:00
Csihura Szacshere Grúzia 2–3 Moldova Zimbru Chișinău
Ivanishvili Gól : 13' 13'
Kakubava Gól : 55' 55'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Emerson Gól : 45+2' 45+2' Gól : 90+3' 90+3'
Jardan Gól : 61' 61'
David Abashidze Stadium, Zestaponi
Játékvezető: Suren Baliyan (örmény)


2016. június 30.
18:00
Sloboda Tuzla Bosznia-Hercegovina 0–0 Izrael Bétár Jerusálajim
Jegyzőkönyv
Bilino Polje Stadium, Zenica
Játékvezető: Glenn Nyberg (svéd)

2016. július 7.
21:00
Bétár Jerusálajim Izrael 1–0 Bosznia-Hercegovina Sloboda Tuzla
Aztili Gól : 66' 66' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Teddy Stadium, Jeruzsálem
Játékvezető: Oleksandr Derdo (ukrán)


2016. június 30.
19:00
Kukësi Albánia 1–1 Montenegró Rudar Pljevlja
Rangel Gól : 32' 32' (1–0)
Jegyzőkönyv
Radanović Gól : 71' 71' (11-esből)
Elbasan Aréna, Elbasan
Játékvezető: Roi Reinschreiber (izraeli)

2016. július 7.
17:30
Rudar Pljevlja Montenegró 0–1 Albánia Kukësi
(0–0)
Jegyzőkönyv
Guri Gól : 79' 79'
City Stadium, Nikšić
Játékvezető: João Capela (portugál)


2016. június 30.
18:00
Balzan FC Málta 0–2 Azerbajdzsán Neftçi
(0–1)
Jegyzőkönyv
Hajiyev Gól : 14' 14'
R. Qurbanov Gól : 83' 83' (11-esből)
Hibernians Stadium, Paola
Játékvezető: Jovan Kaluđerović (montenegrói)

2016. július 7.
18:00
Neftçi Azerbajdzsán 1–2 Málta Balzan FC
Jairo Gól : 20' 20' (1–0)
Jegyzőkönyv
Micallef Gól : 51' 51' Gól : 67' 67'
Bakcell Arena, Baku
Játékvezető: Yaroslav Kozyk (ukrán)


2016. június 30.
17:00
Admira Wacker Ausztria 1–1 Szlovákia Spartak Myjava
Bajrami Gól : 34' 34' (1–0)
Jegyzőkönyv
Kóňa Gól : 73' 73'
NV Arena, Sankt Pölten
Játékvezető: Fran Jović (horvát)

2016. július 7.
17:00
Spartak Myjava Szlovákia 2–3 Ausztria Admira Wacker
Daniel Gól : 30' 30'
Pekár Gól : 89' 89'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Wostry Gól : 2' 2'
Starkl Gól : 27' 27'
Zwierschitz Gól : 57' 57'
Stadium Myjava, Myjava
Játékvezető: Alper Ulusoy (török)


2016. június 30.
19:30
Beroe Sztara Zagora Bulgária 0–0 Bosznia-Hercegovina Radnik Bijeljina
Jegyzőkönyv
Beroe Stadium, Stara Zagora
Játékvezető: Giorgi Kruashvili (grúz)

2016. július 7.
18:00
Radnik Bijeljina Bosznia-Hercegovina 0–2 Bulgária Beroe Sztara Zagora
(0–0)
Jegyzőkönyv
Pochanski Gól : 79' 79' Gól : 80' 80'
City Stadium, Banja Luka
Játékvezető: Dimitrios Massias (ciprusi)


2016. június 30.
20:30
La Fiorita San Marino 0–5 Magyarország Debreceni VSC
(0–2)
Jegyzőkönyv
Szakály Gól : 5' 5' Gól : 83' 83'
Tisza Gól : 34' 34' Gól : 49' 49'
Kulcsár Gól : 89' 89'
Olimpiai Stadion, Serravalle
Játékvezető: Juri Frischer (észt)

2016. július 7.
18:00
Debreceni VSC Magyarország 2–0 San Marino La Fiorita
Tisza Gól : 41' 41'
Holman Gól : 51' 51'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Nagyerdei stadion, Debrecen
Játékvezető: Stavros Mantalos (görög)


2016. június 30.
19:00
FC Vaduz Liechtenstein 3–1 Észak-Macedónia FK Sileks
Costanzo Gól : 36' 36' Gól : 45+2' 45+2'
Grippo Gól : 90+5' 90+5'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Mickov Gól : 86' 86'
Rheinpark Stadion, Vaduz
Játékvezető: Þóroddur Hjaltalín Jr. (izlandi)

2016. július 7.
20:00
FK Sileks Észak-Macedónia 1–2 Liechtenstein FC Vaduz
Mickov Gól : 30' 30' (1–0)
Jegyzőkönyv
Costanzo Gól : 89' 89' (11-esből)
Messaoud Gól : 90+3' 90+3'
Philip II Arena, Szkopje
Játékvezető: Paul McLaughlin (ír)


2016. június 30.
19:15
Makkabi Tel-Aviv Izrael 3–0 Szlovénia Gorica
Igiebor Gól : 13' 13' Gól : 69' 69'
Gól : 45' 45'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Netanya Stadium, Netanya
Játékvezető: Jonathan Lardot (belga)

2016. július 7.
18:30
Gorica Szlovénia 0–1 Izrael Makkabi Tel-Aviv
(0–1)
Jegyzőkönyv
Benayoun Gól : 10' 10'
Sports Park, Nova Gorica
Játékvezető: Manuel Schüttengruber (osztrák)


2016. június 30.
19:00
Qəbələ PFK Azerbajdzsán 5–1 Grúzia SZK Szamtredia
Stanković Gól : 16' 16'
Zenjov Gól : 19' 19'
Weeks Gól : 30' 30' Gól : 69' 69' Gól : 72' 72'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Shergelashvili Gól : 59' 59'
Bakcell Arena, Baku
Játékvezető: Denis Scherbakov (fehérorosz)

2016. július 7.
17:00
SZK Szamtredia Grúzia 2–1 Azerbajdzsán Qəbələ PFK
Zivzivadze Gól : 14' 14' (11-esből)
Shergelashvili Gól : 90+2' 90+2'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Weeks Gól : 42' 42'
David Abashidze Stadium, Zestaponi
Játékvezető: Georgios Kyzas (görög)


2016. június 30.
20:00
Teuta Durrës Albánia 0–1 Kazahsztán Kajrat Almati
(0–0)
Jegyzőkönyv
Arshavin Gól : 70' 70'
Niko Dovana Stadium, Durrës
Játékvezető: Vasilis Dimitriou (ciprusi)

2016. július 7.
16:45
Kajrat Almati Kazahsztán 5–0 Albánia Teuta Durrës
Gohou Gól : 27' 27' Gól : 61' 61'
Bakayev Gól : 45+2' 45+2'
Tawamba Gól : 72' 72'
Turysbek Gól : 79' 79'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Central Stadium, Almati
Játékvezető: Dag Vidar Hafsås (norvég)


2016. június 30.
20:15
Spartak Trnava Szlovákia 3–0 Málta Hibernians
Tambe Gól : 7' 7' Gól : 83' 83'
Mikovič Gól : 40' 40'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Štadión Antona Malatinského, Trnava
Játékvezető: Edin Jakupović (bosznia-hercegovinai)

2016. július 7.
20:00
Hibernians Málta 0–3 Szlovákia Spartak Trnava
(0–1)
Jegyzőkönyv
Mikovič Gól : 5' 5'
Oravec Gól : 58' 58'
Bello Gól : 90+2' 90+2'
Hibernians Stadium, Paola
Játékvezető: Anastasios Papapetrou (görög)


2016. június 30.
18:00
Bananc Örményország 0–1 Ciprusi Köztársaság Omónia
(0–1)
Jegyzőkönyv
Derbyshire Gól : 26' 26'
Vazgen Sargsyan Republican Stadium, Jereván
Játékvezető: Mario Zebec (horvát)

2016. július 7.
18:30
Omónia Ciprusi Köztársaság 4–1  (h. u.) Örményország Bananc
Roushias Gól : 93' 93' Gól : 108' 108'
Derbyshire Gól : 114' 114'
Cleyton Gól : 120+1' 120+1'
(0–1, 0–1, 1–1)
Jegyzőkönyv
Burayev Gól : 71' 71'
GSP Stadium, Nicosia
Játékvezető: Aleksandrs Anufrijevs (lett)


2016. június 30.
21:00
Skendija 79 Észak-Macedónia 2–0 Lengyelország Cracovia Kraków
Ibraimi Gól : 41' 41'
Stênio Júnior Gól : 68' 68'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Philip II Arena, Skopje
Játékvezető: Andó-Szabó Sándor (magyar)

2016. július 7.
20:00
Cracovia Kraków Lengyelország 1–2 Észak-Macedónia Skendija 79
Demiri Gól : 68' 68' (öngól) (0–1)
Jegyzőkönyv
Ibraimi Gól : 13' 13'
Hasani Gól : 90+3' 90+3'
Marshal Józef Piłsudski Stadium, Krakkó
Játékvezető: Gunnar Jarl Jónsson (izlandi)


2016. június 30.
18:30
Szlavija Szofija Bulgária 1–0 Lengyelország Zagłębie Lubin
Serderov Gól : 85' 85' (0–0)
Jegyzőkönyv
Vasil Levski National Stadium, Szófia
Játékvezető: Aliyar Aghayev (azeri)

2016. július 7.
18:00
Zagłębie Lubin Lengyelország 3–0 Bulgária Szlavija Szofija
Guldan Gól : 20' 20'
Ł. Piątek Gól : 64' 64'
Dąbrowski Gól : 81' 81'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Stadion Zagłębia Lubin, Lubin
Játékvezető: Yuriy Mozharovsky (ukrán)


2016. június 30.
16:00
Aktöbe FK Kazahsztán 1–1 Magyarország MTK Budapest
Zhalmukan Gól : 44' 44' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Torghelle Gól : 30' 30'
Központi stadion, Aktöbe
Játékvezető: Sascha Amhof (svájci)

2016. július 7.
16:00
MTK Budapest Magyarország 2–0 Kazahsztán Aktöbe FK
Nikač Gól : 7' 7'
Bese Gól : 84' 84'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Ménfői út, Győr
Játékvezető: Nikolay Yordanov (bolgár)


2016. június 28.
18:00
Partizani Tirana Albánia 0–0 Szlovákia Slovan Bratislava
Jegyzőkönyv
Elbasan Aréna, Elbasan
Játékvezető: Erez Papir (izraeli)

2016. július 7.
19:00
Slovan Bratislava Szlovákia törölve Albánia Partizani Tirana
Jegyzőkönyv
Štadión FK Senica, Senica
Játékvezető: Mitja Žganec (szlovén)

Az albán bajnok Skënderbeu Korçë csapatát az UEFA kizárta a bajnokok ligájából.[8] A Skënderbeu a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult, amely 2016. július 6-án a fellebbezést elutasította. A kvótát a bajnoki második helyezett Partizani Tirana csapata kapta, amely ekkor már az 1. selejtezőkör, 1. mérkőzését lejátszotta. A Partizani Tirana átkerült az UEFA-bajnokok ligája 2. selejtezőkörébe, a Partizani 1. selejtezőkörbeli ellenfele a szlovák Slovan Bratislava az 1. selejtezőkör, 2. mérkőzésének lejátszása nélkül továbbjutott a 2. selejtezőkörbe.[9][10][11]


2016. június 28.
18:00
Gəncə PFK Azerbajdzsán 0–0 Moldova Dacia Chișinău
Jegyzőkönyv
Dalga Arena, Baku
Játékvezető: Aleksandr Gauzer (kazak)

2016. július 7.
17:00
Dacia Chișinău Moldova 0–1 Azerbajdzsán Gəncə PFK
(0–0)
Jegyzőkönyv
Dário Gól : 57' 57'
Stadionul Moldova, Speia
Játékvezető: Lasha Silagava (grúz)

2. selejtezőkör

2. selejtezőkör, kiemelés

A 2. selejtezőkörben 66 csapat vett részt. Az 1. selejtezőkör 48 továbbjutójához 18 csapat csatlakozott. A sorsoláskor a csapatok aktuális UEFA-együtthatója alapján sorba rendezték a résztvevőket, földrajzi elhelyezkedésük alapján 6 csoportba sorolták, majd a csoportokon belül minden kiemelthez egy-egy kiemelés nélkülit párosítottak. A csapatok utáni sorszámot az UEFA határozta meg a sorsolás előtt. A sorsoláskor sorszámokat sorsoltak, a számokhoz tartozó csapatok kerültek párosításra.[2][3]

1. csoport 2. csoport 3. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Szerbia Partizan (5)
Izrael Makkabi Haifa (4)
Fehéroroszország Dinama Minszk (T) (3)
Szerbia Vojvodina (T) (1)
Szlovákia Spartak Trnava (T) (2)

Örményország Sirak (T) (6)
Írország St. Patrick’s Athletic (T) (10)
Lengyelország Zagłębie Lubin (T) (7)
Wales Connah’s Quay Nomads (T) (8)
Észtország Nõmme Kalju (T) (9)

Ausztria Austria Wien (5)
Finnország HJK (T) (4)
Magyarország MTK Budapest (T) (1)
Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk (T) (3)
Dánia Brøndby IF (T) (2)

Azerbajdzsán Qəbələ PFK (T) (8)
Albánia Kukësi (T) (7)
Skócia Hibernian (6)
Bulgária Beroe Sztara Zagora (T) (9)
Szlovénia NK Domžale (T) (10)

Dánia FC Midtjylland (T) (1)
Svájc Grasshopper (5)
Azerbajdzsán Neftçi (T) (3)
Törökország Osmanlıspor (4)
Horvátország Lokomotiva Zagreb (T) (2)

Izland KR (T) (7)
Liechtenstein FC Vaduz (T) (8)
Finnország RoPS (T) (6)
Észak-Macedónia Skendija 79 (T) (10)
Moldova Zimbru Chișinău (T) (9)

4. csoport 5. csoport 6. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Szlovénia NK Maribor (6)
Ciprusi Köztársaság Omónia (T) (5)
Szlovákia Slovan Bratislava (T) (3)
Svédország IFK Göteborg (T) (4)
Skócia Hearts (T) (2)
Görögország Jánina (1)

Norvégia Odd (T) (7)
Lengyelország Piast Gliwice (9)
Bulgária Levszki Szofija (11)
Izrael Bétár Jerusálajim (T) (10)
Lettország FK Jelgava (T) (8)
Málta Birkirkara FC (T) (12)

Izrael Makkabi Tel-Aviv (T) (4)
Horvátország Hajduk Split (5)
Magyarország Debreceni VSC (T) (3)
Ausztria Admira Wacker (T) (1)
Lettország FK Ventspils (T) (2)
Svédország Häcken (6)

Skócia Aberdeen FC (T) (12)
Románia CSMS Iași (10)
Kazahsztán Kajrat Almati (T) (9)
Írország Cork City (T) (11)
Azerbajdzsán Gəncə PFK (T) (7)
Fehéroroszország Tarpeda Zsodzina (8)

Belgium KRC Genk (3)
Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz (T) (2)
Svédország AIK (T) (6)
Magyarország Videoton (T) (1)
Norvégia Strømsgodset (5)
Csehország Slavia Praha (4)

Montenegró Budućnost Podgorica (T) (8)
Észak-Írország Cliftonville (T) (12)
Szerbia FK Čukarički (T) (7)
Észtország FC Levadia (T) (9)
Gibraltár (brit tengerentúli terület) College Europa (T) (11)
Dánia SønderjyskE (10)

Jegyzetek
  • T: Az 1. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
  • A dőlt betűvel írt csapatok az 1. selejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját hozták magukkal.

2. selejtezőkör, párosítások

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Sirak Örményország 1–3 Szlovákia Spartak Trnava 1–1 0–2
Dinama Minszk Fehéroroszország 2–1 Írország St. Patrick’s Athletic 1–1 1–0
Partizan Szerbia 0–0
(t.: 3–4)
Lengyelország Zagłębie Lubin 0–0 0–0 (h.u.)
Vojvodina Szerbia 3–1 Wales Connah’s Quay Nomads 1–0 2–1
Makkabi Haifa Izrael 2–2[s2 1]
(t.: 3–5)
Észtország Nõmme Kalju 1–1 1–1 (h.u.)
Hibernian Skócia 1–1
(t.: 3–5)
Dánia Brøndby IF 0–1 1–0 (h.u.)
Sahcjor Szalihorszk Fehéroroszország 2–3 Szlovénia NK Domžale 1–1 1–2
Austria Wien Ausztria 5–1 Albánia Kukësi 1–0 4–1
MTK Budapest Magyarország 1–4 Azerbajdzsán Qəbələ PFK 1–2 0–2
Beroe Sztara Zagora Bulgária 1–2 Finnország HJK 1–1 0–1
RoPS Finnország 1–4 Horvátország Lokomotiva Zagreb 1–1 0–3
Neftçi Azerbajdzsán 0–1 Észak-Macedónia Skendija 79 0–0 0–1
KR Izland 4–5[s2 1] Svájc Grasshopper 3–3 1–2
FC Midtjylland Dánia 5–2 Liechtenstein FC Vaduz 3–0 2–2
Zimbru Chișinău Moldova 2–7 Törökország Osmanlıspor 2–2 0–5
Jánina Görögország 4–3 Norvégia Odd 3–0 1–3 (h.u.)
Birkirkara FC Málta 2–1 Skócia Hearts 0–0 2–1
NK Maribor Szlovénia 1–1 (i.g.) Bulgária Levszki Szofija 0–0 1–1
Piast Gliwice Lengyelország 0–3 Svédország IFK Göteborg 0–3 0–0
Slovan Bratislava Szlovákia 0–3 Lettország FK Jelgava 0–0 0–3
Bétár Jerusálajim Izrael 3–3 (i.g.) Ciprusi Köztársaság Omónia 1–0 2–3
Admira Wacker Ausztria 3–0 Azerbajdzsán Gəncə PFK 1–0 2–0
Aberdeen FC Skócia 4–0 Lettország FK Ventspils 3–0 1–0
Häcken Svédország 1–2 Írország Cork City 1–1 0–1
Kajrat Almati Kazahsztán 2–3 Izrael Makkabi Tel-Aviv 1–1 1–2
Debreceni VSC Magyarország 1–3 Fehéroroszország Tarpeda Zsodzina 1–2 0–1
CSMS Iași Románia 3–4 Horvátország Hajduk Split 2–2 1–2
Videoton Magyarország 3–1 Szerbia FK Čukarički 2–0 1–1
Cliftonville Észak-Írország 2–5 Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz 2–3 0–2
AIK Svédország 2–0 Gibraltár (brit tengerentúli terület) College Europa 1–0 1–0
FC Levadia Észtország 3–3 (i.g.) Csehország Slavia Praha 3–1 0–2
KRC Genk Belgium 2–2
(t.: 4–2)
Montenegró Budućnost Podgorica 2–0 0–2 (h.u.)
SønderjyskE Dánia 4–3 Norvégia Strømsgodset 2–1 2–2 (h.u.)
  1. a b A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.

2. selejtezőkör, mérkőzések

2016. július 14.
15:00
Sirak Örményország 1–1 Szlovákia Spartak Trnava
Hakobyan Gól : 16' 16' (1–0)
Jegyzőkönyv
Jirka Gól : 87' 87'
Gjumri Városi Stadion, Gjumri
Játékvezető: Artyom Kuchin (kazak)

2016. július 21.
20:15
Spartak Trnava Szlovákia 2–0 Örményország Sirak
Schranz Gól : 57' 57'
Tambe Gól : 61' 61'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Štadión Antona Malatinského, Trnava
Játékvezető: Arnold Hunter (északír)


2016. július 14.
17:30
Dinama Minszk Fehéroroszország 1–1 Írország St. Patrick’s Athletic
Karytska Gól : 25' 25' (1–0)
Jegyzőkönyv
Fagan Gól : 54' 54'
Traktor Stadium, Minszk
Játékvezető: Srđan Jovanović (szerb)

2016. július 21.
20:45
St. Patrick’s Athletic Írország 0–1 Fehéroroszország Dinama Minszk
(0–1)
Jegyzőkönyv
Rassadkin Gól : 18' 18'
Richmond Park, Dublin
Játékvezető: Alan Mario Sant (máltai)


2016. július 14.
20:15
Partizan Szerbia 0–0 Lengyelország Zagłębie Lubin
Jegyzőkönyv
Partizan Stadion, Belgrád
Játékvezető: Eitan Shemeulevitch (izraeli)

2016. július 21.
19:45
Zagłębie Lubin Lengyelország 0–0  (h. u.) Szerbia Partizan
Jegyzőkönyv
  Büntetőpárbaj  
Janus Értékesítve
Guldan Értékesítve
Todorovski Elhibázott
Woźniak Értékesítve
Vlasko Értékesítve
4–3 Elhibázott Brašanac
Értékesítve Ilić
Értékesítve Đuričković
Értékesítve Janković
Elhibázott Mihajlović
Stadion Zagłębia Lubin, Lubin
Játékvezető: Anatoliy Abdula (ukrán)


2016. július 14.
20:00
Vojvodina Szerbia 1–0 Wales Connah’s Quay Nomads
Paločević Gól : 86' 86' (0–0)
Jegyzőkönyv
Karađorđe Stadium, Újvidék
Játékvezető: Aleksei Nikolaev (orosz)

2016. július 21.
19:45
Connah’s Quay Nomads Wales 1–2 Szerbia Vojvodina
Wilde Gól : 65' 65' (0–1)
Jegyzőkönyv
Meleg Gól : 8' 8' Gól : 49' 49' (11-esből)
Belle Vue, Rhyl
Játékvezető: Peter Kralović (szlovák)


2016. július 14.
19:00
Makkabi Haifa Izrael 1–1 Észtország Nõmme Kalju
Vermouth Gól : 70' 70' (0–0)
Jegyzőkönyv
Toomet Gól : 47' 47'
Netanya Stadium, Netanya
Játékvezető: Svein-Erik Edvartsen (norvég)

2016. július 21.
18:00
Nõmme Kalju Észtország 1–1  (h. u.) Izrael Makkabi Haifa
Neemelo Gól : 90' 90' (0–1, 1–1, 1–1)
Jegyzőkönyv
Rukavytsya Gól : 34' 34' (11-esből)
  Büntetőpárbaj  
Uggè Értékesítve
Sidorenkov Értékesítve
Purje Értékesítve
Wakui Értékesítve
Subbotin Értékesítve
5–3 Értékesítve Obraniak
Értékesítve Rukavytsya
Elhibázott Zenati
Értékesítve Menachem
Kadriorg Stadium, Tallinn
Játékvezető: Markus Hameter (osztrák)


2016. július 14.
20:45
Hibernian Skócia 0–1 Dánia Brøndby IF
(0–1)
Jegyzőkönyv
Wilczek Gól : 1' 1'
Easter Road, Edinburgh
Játékvezető: Juan Martínez Munuera (spanyol)

2016. július 21.
20:00
Brøndby IF Dánia 0–1 Skócia Hibernian
(0–0, 0–1, 0–1)
Jegyzőkönyv
Gray Gól : 62' 62'
  Büntetőpárbaj  
Larsson Értékesítve
Nørgaard Értékesítve
Stückler Értékesítve
Wilczek Értékesítve
Holst Értékesítve
5–3 Elhibázott McGinn
Értékesítve Hanlon
Értékesítve Holt
Értékesítve Boyle
Brøndby Stadion, Brøndby
Játékvezető: Marius Avram (román)


2016. július 14.
19:30
Sahcjor Szalihorszk Fehéroroszország 1–1 Szlovénia NK Domžale
Ignjatijević Gól : 35' 35' (1–0)
Jegyzőkönyv
Trajkovski Gól : 52' 52'
Stroitel Stadium, Szalihorszk
Játékvezető: Dumitru Muntean (moldáv)

2016. július 21.
20:30
NK Domžale Szlovénia 2–1 Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk
Alvir Gól : 35' 35'
Majer Gól : 69' 69'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Laptsew Gól : 61' 61'
Sports Park, Domžale
Játékvezető: Alain Bieri (svájci)


2016. július 14.
21:05
Austria Wien Ausztria 1–0 Albánia Kukësi
Pires Gól : 24' 24' (1–0)
Jegyzőkönyv
Ernst-Happel-Stadion, Bécs
Játékvezető: Paolo Valeri (olasz)

2016. július 21.
19:30
Kukësi Albánia 1–4 Ausztria Austria Wien
Hallaçi Gól : 78' 78' (0–1)
Jegyzőkönyv
Kayode Gól : 16' 16' Gól : 58' 58'
Holzhauser Gól : 67' 67'
Martschinko Gól : 90+4' 90+4'
Elbasan Aréna, Elbasan
Játékvezető: Vilhjálmur Alvar Þórarinsson (izlandi)


2016. július 14.
20:30
MTK Budapest Magyarország 1–2 Azerbajdzsán Qəbələ PFK
Torghelle Gól : 70' 70' (0–1)
Jegyzőkönyv
Kvekveskiri Gól : 25' 25'
Ozobić Gól : 63' 63'
Ménfői út, Győr
Játékvezető: Bojan Pandžić (svéd)

2016. július 21.
19:00
Qəbələ PFK Azerbajdzsán 2–0 Magyarország MTK Budapest
Zenjov Gól : 7' 7'
Weeks Gól : 37' 37'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Bakcell Arena, Baku
Játékvezető: Mete Kalkavan (török)


2016. július 14.
19:30
Beroe Sztara Zagora Bulgária 1–1 Finnország HJK
Penev Gól : 49' 49' (0–1)
Jegyzőkönyv
Morelos Gól : 38' 38'
Beroe Stadium, Stara Zagora
Játékvezető: Petr Ardeleánu (cseh)

2016. július 21.
18:00
HJK Finnország 1–0 Bulgária Beroe Sztara Zagora
Tanaka Gól : 25' 25' (1–0)
Jegyzőkönyv
Sonera Stadium, Helsinki
Játékvezető: Padraig Sutton (ír)


2016. július 14.
18:00
RoPS Finnország 1–1 Horvátország Lokomotiva Zagreb
Jammeh Gól : 87' 87' (0–0)
Jegyzőkönyv
Jammeh Gól : 73' 73' (öngól)
Keskuskenttä, Rovaniemi
Játékvezető: Þorvaldur Árnason (izlandi)

2016. július 21.
18:00
Lokomotiva Zagreb Horvátország 3–0 Finnország RoPS
Fiolić Gól : 44' 44'
Marić Gól : 49' 49' Gól : 83' 83'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Stadion Kranjčevićeva, Zágráb
Játékvezető: Giorgi Kruashvili (grúz)


2016. július 14.
18:00
Neftçi Azerbajdzsán 0–0 Észak-Macedónia Skendija 79
Jegyzőkönyv
Bakcell Arena, Baku
Játékvezető: Siarhei Tsynkevich (fehérorosz)

2016. július 21.
20:00
Skendija 79 Észak-Macedónia 1–0 Azerbajdzsán Neftçi
Ibraimi Gól : 31' 31' (1–0)
Jegyzőkönyv
Philip II Arena, Szkopje
Játékvezető: Erik Lambrechts (belga)


2016. július 14.
21:15
KR Izland 3–3 Svájc Grasshopper
Andersen Gól : 46' 46' Gól : 50' 50'
Hauksson Gól : 77' 77' (11-esből)
(0–2)
Jegyzőkönyv
Munsy Gól : 18' 18'
Gjorgjev Gól : 36' 36'
Caio Gól : 59' 59'
KR-völlur, Reykjavík
Játékvezető: Peter Kjærsgaard-Andersen (dán)

2016. július 21.
19:00
Grasshopper Svájc 2–1 Izland KR
Sigurjónsson Gól : 45' 45' Gól : 68' 68' (1–0)
Jegyzőkönyv
Andersen Gól : 52' 52'
Letzigrund, Zürich
Játékvezető: Erez Papir (izraeli)


2016. július 14.
18:30
FC Midtjylland Dánia 3–0 Liechtenstein FC Vaduz
Sisto Gól : 20' 20' Gól : 82' 82'
Onuachu Gól : 73' 73'
(1–0)
Jegyzőkönyv
MCH Arena, Herning
Játékvezető: Kirill Levnikov (orosz)

2016. július 21.
19:00
FC Vaduz Liechtenstein 2–2 Dánia FC Midtjylland
Brunner Gól : 83' 83'
Costanzo Gól : 86' 86' (11-esből)
(0–1)
Jegyzőkönyv
Sisto Gól : 41' 41' Gól : 68' 68'
Rheinpark Stadion, Vaduz
Játékvezető: Andrew Davey (északír)


2016. július 14.
19:00
Zimbru Chișinău Moldova 2–2 Törökország Osmanlıspor
Zagaevschi Gól : 24' 24'
Damașcan Gól : 62' 62'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Çürüksu Gól : 12' 12'
Bekdemir Gól : 77' 77'
Zimbru Stadion, Chișinău
Játékvezető: Nenad Đokić (szerb)

2016. július 21.
20:00
Osmanlıspor Törökország 5–0 Moldova Zimbru Chișinău
Umar Gól : 16' 16' Gól : 26' 26' (11-esből) Gól : 50' 50'
Kılıçaslan Gól : 74' 74'
Rusescu Gól : 83' 83'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Osmanlı Stadyumu, Ankara
Játékvezető: Mitja Žganec (szlovén)


2016. július 14.
20:00
Jánina Görögország 3–0 Norvégia Odd
Michail Gól : 7' 7'
Acosta Gól : 31' 31' Gól : 68' 68'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Zosimades Stadium, Joánina
Játékvezető: Glenn Nyberg (svéd)

2016. július 21.
19:00
Odd Norvégia 3–1  (h. u.) Görögország Jánina
Nordkvelle Gól : 55' 55' (11-esből)
Bentley Gól : 57' 57'
Ruud Gól : 89' 89'
(0–0, 3–0, 3–1)
Jegyzőkönyv
Koutris Gól : 98' 98'
Skagerak Arena, Skien
Játékvezető: Tomasz Musiał (lengyel)


2016. július 14.
20:30
Birkirkara FC Málta 0–0 Skócia Hearts
Jegyzőkönyv
Hibernians Stadium, Paola
Játékvezető: Ivaylo Stoyanov (bolgár)

2016. július 21.
21:00
Hearts Skócia 1–2 Málta Birkirkara FC
Sammon Gól : 74' 74' (0–0)
Jegyzőkönyv
Bubalović Gól : 55' 55'
Herrera Gól : 67' 67'
Tynecastle Stadium, Edinburgh
Játékvezető: Ville Nevalainen (finn)


2016. július 14.
20:00
NK Maribor Szlovénia 0–0 Bulgária Levszki Szofija
Jegyzőkönyv
Stadion Ljudski vrt, Maribor
Játékvezető: Cristian Balaj (román)

2016. július 21.
19:00
Levszki Szofija Bulgária 1–1 Szlovénia NK Maribor
Narh Gól : 22' 22' (1–0)
Jegyzőkönyv
Tavares Gól : 68' 68'
Georgi Asparuhov Stadium, Szófia
Játékvezető: Michael Tykgaard (dán)


2016. július 14.
20:45
Piast Gliwice Lengyelország 0–3 Svédország IFK Göteborg
(0–2)
Jegyzőkönyv
Rogne Gól : 2' 2'
Hysén Gól : 35' 35'
Engvall Gól : 86' 86'
Stadion Piast, Gliwice
Játékvezető: Manuel Schüttengruber (osztrák)

2016. július 21.
19:00
IFK Göteborg Svédország 0–0 Lengyelország Piast Gliwice
Jegyzőkönyv
Gamla Ullevi, Göteborg
Játékvezető: Georgios Kominis (görög)


2016. július 14.
20:15
Slovan Bratislava Szlovákia 0–0 Lettország FK Jelgava
Jegyzőkönyv
Štadión Pasienky, Pozsony
Játékvezető: Alexandros Aretopoulos (görög)

2016. július 21.
17:30
FK Jelgava Lettország 3–0 Szlovákia Slovan Bratislava
Kļuškins Gól : 27' 27' (11-esből)
Bogdaškins Gól : 48' 48'
Malašenoks Gól : 85' 85'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Olympic Sports Center of Zemgale, Jelgava
Játékvezető: Ken Henry Johnsen (norvég)


2016. július 14.
19:00
Bétár Jerusálajim Izrael 1–0 Ciprusi Köztársaság Omónia
Abuhatzira Gól : 71' 71' (0–0)
Jegyzőkönyv
Teddy Stadium, Jeruzsálem
Játékvezető: Marcin Borski (lengyel)

2016. július 21.
18:30
Omónia Ciprusi Köztársaság 3–2 Izrael Bétár Jerusálajim
Agayev Gól : 26' 26'
Sheridan Gól : 45+3' 45+3' (11-esből)
Roushias Gól : 81' 81'
(2–2)
Jegyzőkönyv
Atzili Gól : 17' 17' Gól : 45' 45' (11-esből)
GSZP Stadion, Nicosia
Játékvezető: Davide Massa (olasz)


2016. július 14.
19:00
Admira Wacker Ausztria 1–0 Azerbajdzsán Gəncə PFK
Starkl Gól : 41' 41' (1–0)
Jegyzőkönyv
NV Arena, Sankt Pölten
Játékvezető: Pavle Radovanović (montenegrói)

2016. július 20.
16:00
Gəncə PFK Azerbajdzsán 0–2 Ausztria Admira Wacker
(0–1)
Jegyzőkönyv
Knasmüllner Gól : 17' 17'
Schmidt Gól : 76' 76'
Dalga Arena, Baku
Játékvezető: Vitali Meshkov (orosz)


2016. július 14.
20:45
Aberdeen FC Skócia 3–0 Lettország FK Ventspils
Stockley Gól : 72' 72'
Rooney Gól : 76' 76'
Burns Gól : 90+2' 90+2'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Pittodrie Stadium, Aberdeen
Játékvezető: João Pinheiro (portugál)

2016. július 21.
17:00
FK Ventspils Lettország 0–1 Skócia Aberdeen FC
(0–0)
Jegyzőkönyv
Rooney Gól : 79' 79'
Olimpiskais Stadions, Ventspils
Játékvezető: Danilo Grujić (szerb)


2016. július 14.
19:00
Häcken Svédország 1–1 Írország Cork City
Owoeri Gól : 83' 83' (0–0)
Jegyzőkönyv
Maguire Gól : 64' 64' (11-esből)
Bravida Arena, Göteburg
Játékvezető: Amaury Delerue (francia)

2016. július 21.
20:45
Cork City Írország 1–0 Svédország Häcken
O'Connor Gól : 26' 26' (1–0)
Jegyzőkönyv
Turners Cross, Cork
Játékvezető: Carlos Xistra (portugál)


2016. július 14.
16:45
Kajrat Almati Kazahsztán 1–1 Izrael Makkabi Tel-Aviv
Arshavin Gól : 29' 29' (1–0)
Jegyzőkönyv
Benayoun Gól : 90+1' 90+1'
Central Stadium, Almati
Játékvezető: Antti Munukka (finn)

2016. július 21.
18:15
Makkabi Tel-Aviv Izrael 2–1 Kazahsztán Kajrat Almati
Ben Haim II Gól : 5' 5'
Alberman Gól : 86' 86'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Gohou Gól : 64' 64'
Netanya Stadium, Netanya
Játékvezető: Tiago Martins (portugál)


2016. július 14.
18:30
Debreceni VSC Magyarország 1–2 Fehéroroszország Tarpeda Zsodzina
Tisza Gól : 2' 2' (1–1)
Jegyzőkönyv
Zahynaylov Gól : 23' 23'
Klopotskiy Gól : 88' 88'

2016. július 21.
18:00
Tarpeda Zsodzina Fehéroroszország 1–0 Magyarország Debreceni VSC
Dzemidovich Gól : 25' 25' (1–0)
Jegyzőkönyv
Torpedo Stadium, Zsodzina
Játékvezető: Dimitar Meckarovski (macedón)


2016. július 14.
20:00
CSMS Iași Románia 2–2 Horvátország Hajduk Split
Cristea Gól : 19' 19'
Piccioni Gól : 23' 23'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Ohandza Gól : 48' 48'
Said Gól : 90+4' 90+4'
Stadionul Emil Alexandrescu, Iași
Játékvezető: Yuriy Mozharovsky (ukrán)

2016. július 21.
20:30
Hajduk Split Horvátország 2–1 Románia CSMS Iași
Tudor Gól : 22' 22'
Ohandza Gól : 90' 90'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Ciucur Gól : 26' 26'
Stadion Poljud, Split
Játékvezető: Frank Schneider (francia)


2016. július 14.
20:30
Videoton Magyarország 2–0 Szerbia FK Čukarički
Bódi Gól : 58' 58'
Suljić Gól : 90+2' 90+2'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Pancho Aréna, Felcsút
Játékvezető: Mads-Kristoffer Kristoffersen (dán)

2016. július 21.
20:30
FK Čukarički Szerbia 1–1 Magyarország Videoton
Fofana Gól : 13' 13' (1–0)
Jegyzőkönyv
Géresi Gól : 76' 76'
Čukarički Stadium, Belgrád
Játékvezető: Alexandre Boucaut (belga)


2016. július 14.
20:45
Cliftonville Észak-Írország 2–3 Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz
McGuinness Gól : 18' 18'
J. Donnelly Gól : 50' 50'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Tričkovski Gól : 59' 59'
Charalambous Gól : 64' 64'
Joan Tomàs Gól : 77' 77'
Solitude, Belfast
Játékvezető: Adrien Jaccottet (svájci)

2016. július 21.
19:00
AÉK Lárnakasz Ciprusi Köztársaság 2–0 Észak-Írország Cliftonville
Boljević Gól : 45' 45'
Tomàs Gól : 48' 48'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Antonis Papadopoulos Stadium, Lárnaka
Játékvezető: Tihomir Pejin (horvát)


2016. július 14.
19:00
AIK Svédország 1–0 Gibraltár (brit tengerentúli terület) College Europa
Strandberg Gól : 89' 89' (0–0)
Jegyzőkönyv
Friends Arena, Solna
Játékvezető: Ognjen Valjić (bosznia-hercegovinai)

2016. július 21.
19:00
College Europa Gibraltár (brit tengerentúli terület) 0–1 Svédország AIK
(0–0)
Jegyzőkönyv
Markkanen Gól : 55' 55'
Victoria Stadium, Gibraltár
Játékvezető: Farkas Ádám (magyar)


2016. július 14.
18:00
FC Levadia Észtország 3–1 Csehország Slavia Praha
Hunt Gól : 35' 35'
Gando Gól : 67' 67'
Antonov Gól : 90' 90'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Mingazow Gól : 63' 63'
Kadriorg Stadium, Tallinn
Játékvezető: Neil Doyle (ír)

2016. július 21.
19:00
Slavia Praha Csehország 2–0 Észtország FC Levadia
Škoda Gól : 10' 10'
Van Kessel Gól : 67' 67'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Eden Arena, Prága
Játékvezető: Christos Nicolaides (ciprusi)


2016. július 14.
20:00
KRC Genk Belgium 2–0 Montenegró Budućnost Podgorica
Kebano Gól : 17' 17' (11-esből)
Samatta Gól : 79' 79'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Cristal Arena, Genk
Játékvezető: Vilhjálmur Alvar Þórarinsson (izlandi)

2016. július 21.
20:45
Budućnost Podgorica Montenegró 2–0  (h. u.) Belgium KRC Genk
Đalović Gól : 1' 1'
Raičković Gól : 40' 40'
(2–0, 2–0, 2–0)
Jegyzőkönyv
  Büntetőpárbaj  
Radunović Értékesítve
Raspopović Elhibázott
Đalović Értékesítve
Mirković Elhibázott
2–4 Értékesítve Buffel
Értékesítve Heynen
Értékesítve Samatta
Értékesítve Wouters
City Stadium, Podgorica
Játékvezető: Charalambos Kalogeropoulos (görög)


2016. július 14.
19:00
SønderjyskE Dánia 2–1 Norvégia Strømsgodset
Kløve Gól : 9' 9'
Uhre Gól : 82' 82'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Pedersen Gól : 16' 16'
Sydbank Park, Haderslev
Játékvezető: Georgi Kabakov (bolgár)

2016. július 21.
19:00
Strømsgodset Norvégia 2–2  (h. u.) Dánia SønderjyskE
Keita Gól : 17' 17' Gól : 45+2' 45+2' (2–0, 2–1, 2–1)
Jegyzőkönyv
Uhre Gól : 69' 69'
Kløve Gól : 120' 120'
Marienlyst Stadion, Drammen
Játékvezető: Steven McLean (skót)

3. selejtezőkör

3. selejtezőkör, kiemelés

A 3. selejtezőkörben 58 csapat vett részt. A 2. selejtezőkör 33 továbbjutójához 25 csapat csatlakozott. A sorsoláskor a csapatok aktuális UEFA-együtthatója alapján sorba rendezték a résztvevőket, földrajzi elhelyezkedésük alapján 5 csoportba sorolták, majd a csoportokon belül minden kiemelthez egy-egy kiemelés nélkülit párosítottak. A csapatok utáni sorszámot az UEFA határozta meg a sorsolás előtt. A sorsoláskor sorszámokat sorsoltak, a számokhoz tartozó csapatok kerültek párosításra. A sorsolást 2016. július 15-én tartották.[4][12]

1. csoport 2. csoport 3. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Franciaország AS Saint-Étienne (1)
Izrael Makkabi Tel-Aviv (T) (2)
Oroszország Szpartak Moszkva (3)
Ukrajna Vorszkla Poltava (4)
Fehéroroszország Dinama Minszk (T) (5)

Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz (T) (6)
Görögország AÉK (7)
Szerbia Vojvodina (T) (8)
Románia Pandurii Târgu Jiu (9)
Horvátország Lokomotiva Zagreb (T) (10)

Hollandia AZ (1)
Oroszország FK Krasznodar (2)
Lengyelország Zagłębie Lubin (T) (3)
Olaszország Sassuolo (4)
Portugália Rio Ave (5)
Izrael Bétár Jerusálajim (T) (6)

Lettország FK Jelgava (T) (7)
Svájc FC Luzern (8)
Dánia SønderjyskE (T) (9)
Csehország Slavia Praha (T) (10)
Málta Birkirkara FC (T) (11)
Görögország Jánina (T) (12)

Franciaország Lille OSC (1)
Szlovénia NK Maribor (T) (2)
Ausztria Austria Wien (T) (3)
Görögország Panathinaikósz (4)
Észtország Nõmme Kalju (T) (5)
Horvátország Hajduk Split (T) (6)

Ukrajna PFK Olekszandrija (7)
Svédország AIK (T) (8)
Szlovákia Spartak Trnava (T) (9)
Törökország Osmanlıspor (T) (10)
Skócia Aberdeen FC (T) (11)
Azerbajdzsán Qəbələ PFK (T) (12)

4. csoport 5. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Belgium KRC Genk (T) (1)
Ausztria Rapid Wien (2)
Németország Hertha BSC (3)
Horvátország Rijeka (4)
Portugália FC Arouca (5)
Csehország Mladá Boleslav (6)

Észak-Macedónia Skendija 79 (T) (7)
Törökország İstanbul Başakşehir (8)
Dánia Brøndby IF (T) (9)
Hollandia Heracles Almelo (10)
Fehéroroszország Tarpeda Zsodzina (T) (11)
Írország Cork City (T) (12)

Belgium KAA Gent (1)
Csehország Slovan Liberec (2)
Anglia West Ham United (3)
Dánia FC Midtjylland (T) (4)
Finnország HJK (T) (5)
Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú (6)

Svájc Grasshopper (T) (7)
Magyarország Videoton (T) (8)
Szlovénia NK Domžale (T) (9)
Svédország IFK Göteborg (T) (10)
Ausztria Admira Wacker (T) (11)
Románia Viitorul Constanța (12)

Jegyzetek
  • T: A 2. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
  • A dőlt betűvel írt csapatok a 2. selejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját hozták magukkal.

3. selejtezőkör, párosítások

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Lokomotiva Zagreb Horvátország 3–2 Ukrajna Vorszkla Poltava 0–0 3–2
AS Saint-Étienne Franciaország 1–0 Görögország AÉK 0–0 1–0
AÉK Lárnakasz Ciprusi Köztársaság 2–1 Oroszország Szpartak Moszkva 1–1 1–0
Pandurii Târgu Jiu Románia 2–5 Izrael Makkabi Tel-Aviv 1–3 1–2
Vojvodina Szerbia 3–1 Fehéroroszország Dinama Minszk 1–1 2–0
Zagłębie Lubin Lengyelország 2–3 Dánia SønderjyskE 1–2 1–1
FC Luzern Svájc 1–4 Olaszország Sassuolo 1–1 0–3
Slavia Praha Csehország 1–1 (i.g.) Portugália Rio Ave 0–0 1–1
Birkirkara FC Málta 1–6 Oroszország FK Krasznodar 0–3 1–3
AZ Hollandia 3–1 Görögország Jánina 1–0 2–1
FK Jelgava Lettország 1–4 Izrael Bétár Jerusálajim 1–1 0–3
Austria Wien Ausztria 1–1
(t.: 5–4)
Szlovákia Spartak Trnava 0–1 1–0 (h.u.)
Panathinaikósz Görögország 3–0[s3 1] Svédország AIK 1–0 2–0
Osmanlıspor Törökország 3–0 Észtország Nõmme Kalju 1–0 2–0
Aberdeen FC Skócia 1–2 Szlovénia NK Maribor 1–1 0–1
Lille OSC Franciaország 0–1 Azerbajdzsán Qəbələ PFK 1–1 0–1
PFK Olekszandrija Ukrajna 1–6 Horvátország Hajduk Split 0–3 1–3
Hertha BSC Németország 2–3 Dánia Brøndby IF 1–0 1–3
İstanbul Başakşehir Törökország 2–2 (i.g.) Horvátország Rijeka 0–0 2–2
Heracles Almelo Hollandia 1–1 (i.g.) Portugália FC Arouca 1–1 0–0
Tarpeda Zsodzina Fehéroroszország 0–2 Ausztria Rapid Wien 0–0 0–2
KRC Genk Belgium 3–1 Írország Cork City 1–0 2–1
Skendija 79 Észak-Macedónia 2–1 Csehország Mladá Boleslav 2–0 0–1
NK Domžale Szlovénia 2–4[s3 1] Anglia West Ham United 2–1 0–3
Videoton Magyarország 1–2 Dánia FC Midtjylland 0–1 1–1 (h.u.)
IFK Göteborg Svédország 3–2 Finnország HJK 1–2 2–0
Admira Wacker Ausztria 1–4 Csehország Slovan Liberec 1–2 0–2
KAA Gent Belgium 5–0 Románia Viitorul Constanța 5–0 0–0
Grasshopper Svájc 5–4 Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú 2–1 3–3 (h.u.)
  1. a b A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.

3. selejtezőkör, mérkőzések

2016. július 28.
19:00
Lokomotiva Zagreb Horvátország 0–0 Ukrajna Vorszkla Poltava
Jegyzőkönyv
Maksimir Stadion, Zágráb
Játékvezető: Harald Lechner (osztrák)

2016. augusztus 4.
19:00
Vorszkla Poltava Ukrajna 2–3 Horvátország Lokomotiva Zagreb
Perić Gól : 49' 49' (öngól)
Chesnakov Gól : 74' 74'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Bočkaj Gól : 1' 1'
Fiolić Gól : 53' 53'
Perić Gól : 64' 64'
Oleksiy Butovskyi Vorskla Stadium, Poltava
Játékvezető: Orel Grinfeeld (izraeli)


2016. július 28.
21:00
AS Saint-Étienne Franciaország 0–0 Görögország AÉK
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 4.
20:00
AÉK Görögország 0–1 Franciaország AS Saint-Étienne
(0–1)
Jegyzőkönyv
Berić Gól : 23' 23'
Olimpiai Stadion, Athén
Játékvezető: Alon Yefet (izraeli)


2016. július 28.
17:00
AÉK Lárnakasz Ciprusi Köztársaság 1–1 Oroszország Szpartak Moszkva
Alves Gól : 65' 65' (0–1)
Jegyzőkönyv
Ananidze Gól : 38' 38'
Antonis Papadopoulos Stadium, Lárnaka
Játékvezető: Alejandro Hernández Hernández (spanyol)

2016. augusztus 4.
18:30
Szpartak Moszkva Oroszország 0–1 Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz
(0–0)
Jegyzőkönyv
Tričkovski Gól : 89' 89'


2016. július 28.
20:00
Pandurii Târgu Jiu Románia 1–3 Izrael Makkabi Tel-Aviv
Herea Gól : 30' 30' (1–1)
Jegyzőkönyv
Ben Haim II Gól : 7' 7'
Igiebor Gól : 49' 49'
Micha Gól : 77' 77'
Stadionul Municipal, Drobeta-Turnu Severin
Játékvezető: Serhiy Boyko (ukrán)

2016. augusztus 4.
19:30
Makkabi Tel-Aviv Izrael 2–1 Románia Pandurii Târgu Jiu
Igiebor Gól : 24' 24'
Scarione Gól : 80' 80'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Pleașcă Gól : 57' 57'
Netanya Stadium, Netanya
Játékvezető: Serge Gumienny (belga)


2016. július 28.
20:00
Vojvodina Szerbia 1–1 Fehéroroszország Dinama Minszk
Babić Gól : 29' 29' (1–0)
Jegyzőkönyv
Bykov Gól : 83' 83'
Karađorđe Stadium, Újvidék
Játékvezető: Oliver Drachta (osztrák)

2016. augusztus 4.
19:45
Dinama Minszk Fehéroroszország 0–2 Szerbia Vojvodina
(0–1)
Jegyzőkönyv
Babić Gól : 32' 32'
Antić Gól : 81' 81'
Regional Sport Complex Brestsky, Brest
Játékvezető: Sébastien Delferière (belga)


2016. július 28.
19:00
Zagłębie Lubin Lengyelország 1–2 Dánia SønderjyskE
Janoszka Gól : 45+2' 45+2' (1–2)
Jegyzőkönyv
Kroon Gól : 19' 19'
Dal Hende Gól : 36' 36'
Stadion Zagłębia Lubin, Lubin
Játékvezető: Bobby Madley (angol)

2016. augusztus 4.
19:15
SønderjyskE Dánia 1–1 Lengyelország Zagłębie Lubin
Pedersen Gól : 65' 65' (0–1)
Jegyzőkönyv
Guldan Gól : 22' 22'
Sydbank Park, Haderslev
Játékvezető: Bognár Tamás (magyar)


2016. július 28.
19:45
FC Luzern Svájc 1–1 Olaszország Sassuolo
M. Schneuwly Gól : 8' 8' (1–1)
Jegyzőkönyv
Berardi Gól : 42' 42' (11-esből)
Swissporarena, Luzern
Játékvezető: Andreas Ekberg (svéd)

2016. augusztus 4.
20:30
Sassuolo Olaszország 3–0 Svájc FC Luzern
Berardi Gól : 19' 19' Gól : 39' 39' (11-esből)
Defrel Gól : 64' 64'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Mapei Stadium – Città del Tricolore, Reggio Emilia
Játékvezető: Ali Palabıyık (török)


2016. július 28.
19:00
Slavia Praha Csehország 0–0 Portugália Rio Ave
Jegyzőkönyv
Eden Arena, Prága
Játékvezető: Szergej Lapocskin (orosz)

2016. augusztus 4.
21:00
Rio Ave Portugália 1–1 Csehország Slavia Praha
Ribeiro Gól : 57' 57' (0–1)
Jegyzőkönyv
Hušbauer Gól : 22' 22'
Estádio dos Arcos, Vila do Conde
Játékvezető: Andrew Dallas (skót)


2016. július 28.
19:30
Birkirkara FC Málta 0–3 Oroszország FK Krasznodar
(0–1)
Jegyzőkönyv
Granqvist Gól : 45+1' 45+1'
Smolov Gól : 75' 75' (11-esből)
Laborde Gól : 89' 89'
Hibernians Stadium, Paola
Játékvezető: Bart Vertenten (belga)

2016. augusztus 4.
18:30
FK Krasznodar Oroszország 3–1 Málta Birkirkara FC
Eboue Gól : 15' 15'
Joãozinho Gól : 37' 37'
Laborde Gól : 38' 38'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Jović Gól : 61' 61'
Kuban Stadium, Krasznodar
Játékvezető: Aliyar Aghayev (azeri)


2016. július 28.
20:45
AZ Hollandia 1–0 Görögország Jánina
Luckassen Gól : 36' 36' (1–0)
Jegyzőkönyv
AZAL Stadion, Alkmaar
Játékvezető: Mattias Gestranius (finn)

2016. augusztus 4.
Jánina Görögország 1–2 Hollandia AZ
Conde Gól : 9' 9' (1–2)
Jegyzőkönyv
Dabney Gól : 29' 29'
Luckassen Gól : 36' 36'
Peristeri Stadium, Peristeri
Játékvezető: Robert Schörgenhofer (osztrák)


2016. július 28.
19:00
FK Jelgava Lettország 1–1 Izrael Bétár Jerusálajim
Smirnovs Gól : 70' 70' (0–1)
Jegyzőkönyv
Vered Gól : 25' 25'
Skonto stadion, Riga
Játékvezető: Georgi Kabakov (bolgár)

2016. augusztus 4.
Bétár Jerusálajim Izrael 3–0 Lettország FK Jelgava
Atzili Gól : 16' 16' (11-esből)
Shechter Gól : 29' 29'
Heister Gól : 47' 47'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Teddy Stadium, Jeruzsálem
Játékvezető: Hugo Miguel


2016. július 28.
19:00
Austria Wien Ausztria 0–1 Szlovákia Spartak Trnava
(0–0)
Jegyzőkönyv
Tambe Gól : 46' 46'

2016. augusztus 4.
18:00
Spartak Trnava Szlovákia 0–1  (h. u.) Ausztria Austria Wien
(0–0, 0–1, 0–1)
Jegyzőkönyv
Friesenbichler Gól : 88' 88'
  Büntetőpárbaj  
Godál Értékesítve
Schranz Értékesítve
Sloboda Értékesítve
Jirka Értékesítve
Mikovič Elhibázott
4–5 Értékesítve Larsen
Értékesítve Tajouri
Értékesítve Kvasina
Értékesítve Serbest
Értékesítve Friesenbichler
Štadión Antona Malatinského, Trnava
Játékvezető: Ivan Bebek (horvát)


2016. július 28.
20:00
Panathinaikósz Görögország 1–0 Svédország AIK
Moledo Gól : 79' 79' (0–0)
Jegyzőkönyv
Apostolos Nikolaidis Stadium, Athén
Játékvezető: Bastian Dankert (német)

2016. augusztus 4.
19:00
AIK Svédország 0–2 Görögország Panathinaikósz
(0–0)
Jegyzőkönyv
Ibarbo Gól : 46' 46'
Berg Gól : 73' 73'
Tele2 Arena, Stockholm
Játékvezető: Tony Chapron (francia)


2016. július 28.
20:00
Osmanlıspor Törökország 1–0 Észtország Nõmme Kalju
Pinto Gól : 74' 74' (0–0)
Jegyzőkönyv
Osmanlı Stadyumu, Ankara
Játékvezető: Nikola Dabanović (montenegrói)

2016. augusztus 4.
18:00
Nõmme Kalju Észtország 0–2 Törökország Osmanlıspor
(0–2)
Jegyzőkönyv
Çürüksu Gól : 4' 4'
Delarge Gól : 29' 29'
Kadriorg Stadium, Tallinn
Játékvezető: Christian Dingert (német)


2016. július 28.
20:45
Aberdeen FC Skócia 1–1 Szlovénia NK Maribor
Hayes Gól : 88' 88' (0–0)
Jegyzőkönyv
Novaković Gól : 83' 83'
Pittodrie Stadium, Aberdeen
Játékvezető: Tore Hansen (norvég)

2016. augusztus 4.
20:15
NK Maribor Szlovénia 1–0 Skócia Aberdeen FC
Shinnie Gól : 90+3' 90+3' (öngól) (0–0)
Jegyzőkönyv
Stadion Ljudski vrt, Maribor
Játékvezető: Nikola Popov (bolgár)


2016. július 28.
19:00
Lille OSC Franciaország 1–1 Azerbajdzsán Qəbələ PFK
Mendes Gól : 47' 47' (0–1)
Jegyzőkönyv
Vernydub Gól : 13' 13'
Stadium Lille-Metropole, Villeneuve-d’Ascq
Játékvezető: Daniel Stefański (lengyel)

2016. augusztus 4.
19:00
Qəbələ PFK Azerbajdzsán 1–0 Franciaország Lille OSC
Ozobić Gól : 34' 34' (1–0)
Jegyzőkönyv
Bakcell Arena, Baku
Játékvezető: Aleksei Eskov


2016. július 28.
18:30
PFK Olekszandrija Ukrajna 0–3 Horvátország Hajduk Split
(0–0)
Jegyzőkönyv
Ćosić Gól : 53' 53'
Erceg Gól : 82' 82'
Ohandza Gól : 90' 90'
CSC Nika Stadium, Oleksandriia
Játékvezető: Gediminas Mažeika (litván)

2016. augusztus 4.
Hajduk Split Horvátország 3–1 Ukrajna PFK Olekszandrija
Nižić Gól : 21' 21'
Sušić Gól : 52' 52' (11-esből) Gól : 56' 56'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Starenkyi Gól : 13' 13'
Stadion Poljud, Split
Játékvezető: John Beaton (skót)


2016. július 28.
20:15
Hertha BSC Németország 1–0 Dánia Brøndby IF
Ibišević Gól : 28' 28' (1–0)
Jegyzőkönyv
Friedrich-Ludwig-Jahn-Sportpark, Berlin
Játékvezető: Kevin Blom (holland)

2016. augusztus 4.
20:15
Brøndby IF Dánia 3–1 Németország Hertha BSC
Pukki Gól : 3' 3' Gól : 34' 34' Gól : 52' 52' (2–1)
Jegyzőkönyv
Ibišević Gól : 30' 30'
Brøndby Stadion, Brøndby
Játékvezető: Paweł Gil (lengyel)


2016. július 28.
19:30
İstanbul Başakşehir Törökország 0–0 Horvátország Rijeka
Jegyzőkönyv
Başakşehir Fatih Terim Stadium, Istanbul
Játékvezető: Svein-Erik Edvartsen (norvég)

2016. augusztus 4.
Rijeka Horvátország 2–2 Törökország İstanbul Başakşehir
Bezjak Gól : 24' 24' Gól : 50' 50' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Višća Gól : 42' 42' Gól : 74' 74'
Stadion Rujevica, Fiume
Játékvezető: Marius Avram (román)


2016. július 28.
18:45
Heracles Almelo Hollandia 1–1 Portugália FC Arouca
Gladon Gól : 53' 53' (0–0)
Jegyzőkönyv
González Gól : 90+1' 90+1'
Polman Stadion, Almelo
Játékvezető: Charalampos Kalogeropoulos (görög)

2016. augusztus 4.
19:00
FC Arouca Portugália 0–0 Hollandia Heracles Almelo
Jegyzőkönyv
Estádio Municipal, Arouca
Játékvezető: Adrien Jaccottet (svájci)


2016. július 28.
19:00
Tarpeda Zsodzina Fehéroroszország 0–0 Ausztria Rapid Wien
Jegyzőkönyv
Torpedo Stadium, Zsodzina
Játékvezető: Þorvaldur Árnason (izlandi)

2016. augusztus 4.
21:05
Rapid Wien Ausztria 3–0 Fehéroroszország Tarpeda Zsodzina
Pavelić Gól : 26' 26'
Schrammel Gól : 36' 36'
Schaub Gól : 90+2' 90+2'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Allianz Stadion, Bécs
Játékvezető: Roi Reinshreiber (izraeli)


2016. július 28.
20:00
KRC Genk Belgium 1–0 Írország Cork City
Bailey Gól : 31' 31' (1–0)
Jegyzőkönyv
Cristal Arena, Genk
Játékvezető: Clayton Pisani (máltai)

2016. augusztus 4.
20:45
Cork City Írország 1–2 Belgium KRC Genk
Bennett Gól : 63' 63' (0–2)
Jegyzőkönyv
Buffel Gól : 13' 13'
Dewaest Gól : 41' 41'
Turners Cross, Cork
Játékvezető: Kristo Tohver (észt)


2016. július 28.
20:00
Skendija 79 Észak-Macedónia 2–0 Csehország Mladá Boleslav
Stênio Júnior Gól : 69' 69'
Hasani Gól : 75' 75'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Philip II Arena, Szkopje
Játékvezető: Artyom Kuchin (kazak)

2016. augusztus 4.
19:00
Mladá Boleslav Csehország 1–0 Észak-Macedónia Skendija 79
Magera Gól : 82' 82' (0–0)
Jegyzőkönyv
Městský stadion, Mladá Boleslav
Játékvezető: Simon Lee Evans (walesi)


2016. július 28.
20:45
NK Domžale Szlovénia 2–1 Anglia West Ham United
Črnic Gól : 11' 11' (11-esből) Gól : 49' 49' (1–1)
Jegyzőkönyv
Noble Gól : 18' 18' (11-esből)
Stožice Stadium, Ljubljana
Játékvezető: Mete Kalkavan (török)

2016. augusztus 4.
20:45
West Ham United Anglia 3–0 Szlovénia NK Domžale
Kouyaté Gól : 8' 8' Gól : 25' 25'
Feghouli Gól : 81' 81'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Olimpiai Stadion, London
Játékvezető: Fredy Fautrel (francia)


2016. július 28.
20:30
Videoton Magyarország 0–1 Dánia FC Midtjylland
(0–0)
Jegyzőkönyv
Novák Gól : 55' 55'

2016. augusztus 4.
18:00
FC Midtjylland Dánia 1–1  (h. u.) Magyarország Videoton
Novák Gól : 104' 104' (0–0, 0–1, 1–1)
Jegyzőkönyv
Kovács Gól : 75' 75'
MCH Arena, Herning
Játékvezető: Marco Guida (olasz)


2016. július 28.
19:00
IFK Göteborg Svédország 1–2 Finnország HJK
Salomonsson Gól : 73' 73' (0–0)
Jegyzőkönyv
Tanaka Gól : 47' 47'
Morelos Gól : 75' 75'
Gamla Ullevi, Göteborg
Játékvezető: Kevin Clancy (skót)

2016. augusztus 4.
18:00
HJK Finnország 0–2 Svédország IFK Göteborg
(0–1)
Jegyzőkönyv
Boman Gól : 35' 35'
Ankersen Gól : 82' 82'
Sonera Stadium, Helsinki
Játékvezető: Anatoliy Zhabchenko (ukrán)


2016. július 28.
21:05
Admira Wacker Ausztria 1–2 Csehország Slovan Liberec
Knasmüllner Gól : 7' 7' (1–1)
Jegyzőkönyv
Vůch Gól : 11' 11' Gól : 69' 69'
Bundesstadion Südstadt, Maria Enzersdorf
Játékvezető: Halis Özkahya (török)

2016. augusztus 3.
18:00
Slovan Liberec Csehország 2–0 Ausztria Admira Wacker
Coufal Gól : 20' 20'
Komlichenko Gól : 34' 34' (11-esből)
(2–0)
Jegyzőkönyv
Stadion u Nisy, Liberec
Játékvezető: Radu Petrescu (román)


2016. július 28.
20:30
KAA Gent Belgium 5–0 Románia Viitorul Constanța
Mitrović Gól : 16' 16'
Coulibaly Gól : 37' 37' Gól : 50' 50'
Depoitre Gól : 56' 56'
Neto Gól : 66' 66'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Ghelamco Arena, Gent
Játékvezető: Stephan Klossner (svájci)

2016. augusztus 4.
Viitorul Constanța Románia 0–0 Belgium KAA Gent
Jegyzőkönyv
Stadionul Viitorul, Ovidiu
Játékvezető: Carlos del Cerro Grande (spanyol)


2016. július 28.
19:45
Grasshopper Svájc 2–1 Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú
Tabaković Gól : 11' 11'
Lavanchy Gól : 90+3' 90+3'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Guié Guié Gól : 76' 76'
kybunpark, St. Gallen
Játékvezető: Andris Treimanis (lett)

2016. augusztus 4.
19:00
Apóllon Lemeszú Ciprusi Köztársaság 3–3  (h. u.) Svájc Grasshopper
Paulo Vinícius Gól : 73' 73'
Papoulis Gól : 87' 87'
Guié Guié Gól : 101' 101'
(0–0, 2–1, 3–3)
Jegyzőkönyv
Andersen Gól : 77' 77'
Caio Gól : 103' 103'
Gjorgjev Gól : 120+1' 120+1'
GSP Stadium, Nicosia
Játékvezető: Andre Marriner (angol)

Rájátszás

Rájátszás, kiemelés

A rájátszásban 44 csapat vett részt. A 3. selejtezőkör 29 továbbjutójához az UEFA-bajnokok ligája 3. selejtezőkörének 15 vesztes csapata csatlakozott. A sorsoláskor a csapatok aktuális UEFA-együtthatója alapján sorba rendezték a résztvevőket, földrajzi elhelyezkedésük alapján 4 csoportba sorolták, majd a csoportokon belül minden kiemelthez egy-egy kiemelés nélkülit párosítottak. A csapatok utáni sorszámot az UEFA határozta meg a sorsolás előtt. A sorsoláskor sorszámokat sorsoltak, a számokhoz tartozó csapatok kerültek párosításra. A sorsolást 2016. augusztus 5-én tartották.[6][13]

1. csoport 2. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Görögország Olimbiakósz (BL) (2)
Belgium KRC Genk (1)
Fehéroroszország BATE Bariszav (BL) (3)
Ausztria Rapid Wien (5)
Dánia FC Midtjylland (4)

Kazahsztán Asztana FK (BL) (6)
Portugália FC Arouca (8)
Törökország Osmanlıspor (7)
Horvátország Lokomotiva Zagreb (9)
Szlovákia Trenčín (BL) (10)

Hollandia AZ (1)
Görögország PAÓK (BL) (2)
Franciaország AS Saint-Étienne (5)
Csehország Slovan Liberec (3)
Ausztria Austria Wien (4)

Norvégia Rosenborg (BL) (7)
Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz (6)
Szerbia Vojvodina (9)
Grúzia Dinamo Tbiliszi (BL) (8)
Izrael Bétár Jerusálajim (10)

3. csoport 4. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Belgium Anderlecht (BL) (1)
Törökország Fenerbahçe SK (BL) (5)
Oroszország FK Krasznodar (3)
Szlovénia NK Maribor (4)
Anglia West Ham United (2)
Görögország Panathinaikósz (6)

Románia Astra Giurgiu (BL) (11)
Svájc Grasshopper (10)
Dánia Brøndby IF (9)
Csehország Slavia Praha (8)
Azerbajdzsán Qəbələ PFK (7)
Albánia Partizani Tirana (BL) (12)

Ukrajna Sahtar Doneck (BL) (1)
Csehország Sparta Praha (BL) (2)
Belgium KAA Gent (4)
Izrael Makkabi Tel-Aviv (3)
Olaszország Sassuolo (5)
Azerbajdzsán Qarabağ (BL) (6)

Horvátország Hajduk Split (12)
Törökország İstanbul Başakşehir (8)
Szerbia Crvena zvezda (BL) (10)
Svédország IFK Göteborg (9)
Dánia SønderjyskE (11)
Észak-Macedónia Skendija 79 (7)

Rájátszás, párosítások

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Asztana FK Kazahsztán 4–2 Fehéroroszország BATE Bariszav 2–0 2–2
FC Arouca Portugália 1–3 Görögország Olimbiakósz 0–1 1–2 (h.u.)
FC Midtjylland Dánia 0–3 Törökország Osmanlıspor 0–1 0–2
Trenčín Szlovákia 2–4 Ausztria Rapid Wien 0–4 2–0
Lokomotiva Zagreb Horvátország 2–4 Belgium KRC Genk 2–2 0–2
AÉK Lárnakasz Ciprusi Köztársaság 0–4 Csehország Slovan Liberec 0–1 0–3
Dinamo Tbiliszi Grúzia 0–5 Görögország PAÓK 0–3 0–2
Austria Wien Ausztria 4–2 Norvégia Rosenborg 2–1 2–1
Bétár Jerusálajim Izrael 1–2 Franciaország AS Saint-Étienne 1–2 0–0
Vojvodina Szerbia 0–3 Hollandia AZ 0–3 0–0
Qəbələ PFK Azerbajdzsán 3–2[s4 1] Szlovénia NK Maribor 3–1 0–1
Slavia Praha Csehország 0–6 Belgium Anderlecht 0–3 0–3
Astra Giurgiu Románia 2–1 Anglia West Ham United 1–1 1–0
Fenerbahçe SK Törökország 5–0 Svájc Grasshopper 3–0 2–0
Panathinaikósz Görögország 4–1[s4 1] Dánia Brøndby IF 3–0 1–1
FK Krasznodar Oroszország 4–0 Albánia Partizani Tirana 4–0 0–0
KAA Gent Belgium 6–1 Észak-Macedónia Skendija 79 2–1 4–0
İstanbul Başakşehir Törökország 1–4 Ukrajna Sahtar Doneck 1–2 0–2
SønderjyskE Dánia 2–3 Csehország Sparta Praha 0–0 2–3
Sassuolo Olaszország 4–1 Szerbia Crvena zvezda 3–0 1–1
IFK Göteborg Svédország 1–3 Azerbajdzsán Qarabağ 1–0 0–3
Makkabi Tel-Aviv Izrael 3–3
(t. 4–3)
Horvátország Hajduk Split 2–1 1–2 (h.u.)
  1. a b A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.

Rájátszás, mérkőzések

2016. augusztus 18.
16:00
Asztana FK Kazahsztán 2–0 Fehéroroszország BATE Bariszav
Kabananga Gól : 70' 70'
Nurgaliev Gól : 80' 80'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Asztana Arena, Asztana
Játékvezető: Sébastien Delferière (belga)

2016. augusztus 25.
20:00
BATE Bariszav Fehéroroszország 2–2 Kazahsztán Asztana FK
Gordeichuk Gól : 27' 27'
Stasevich Gól : 89' 89' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv
Maksimović Gól : 50' 50'
Twumasi Gól : 76' 76'
Borisov Arena, Bariszav
Játékvezető: Tony Chapron (francia)


2016. augusztus 18.
21:00
FC Arouca Portugália 0–1 Görögország Olimbiakósz
(0–1)
Jegyzőkönyv
Sebá Gól : 27' 27'
Estádio Municipal, Arouca
Játékvezető: Slavko Vinčić (szlovén)

2016. augusztus 25.
20:45
Olimbiakósz Görögország 2–1  (h. u.) Portugália FC Arouca
Domínguez Gól : 94' 94'
Ideye Gól : 113' 113'
(0–0, 0–1, 1–1)
Jegyzőkönyv
Gegé Gól : 80' 80'
Karaiszkákisz Stadion, Pireusz
Játékvezető: Aleksei Eskov (orosz)


2016. augusztus 18.
18:30
FC Midtjylland Dánia 0–1 Törökország Osmanlıspor
(0–1)
Jegyzőkönyv
Banggaard Gól : 20' 20' (öngól)
MCH Arena, Herning
Játékvezető: Kovács István (román)

2016. augusztus 25.
20:00
Osmanlıspor Törökország 2–0 Dánia FC Midtjylland
Pinto Gól : 20' 20' Gól : 50' 50' (1–0)
Jegyzőkönyv
Osmanlı Stadyumu, Ankara
Játékvezető: Yevhen Aranovsky (ukrán)


2016. augusztus 18.
21:05
Trenčín Szlovákia 0–4 Ausztria Rapid Wien
(0–1)
Jegyzőkönyv
Schaub Gól : 32' 32' Gól : 54' 54' Gól : 83' 83'
Schwab Gól : 73' 73'
Štadión pod Dubňom, Zsolna
Játékvezető: Stefan Johannesson (svéd)

2016. augusztus 25.
21:05
Rapid Wien Ausztria 0–2 Szlovákia Trenčín
(0–2)
Jegyzőkönyv
Lawrence Gól : 12' 12'
Paur Gól : 35' 35'
Allianz Stadion, Bécs
Játékvezető: Alekszandar Sztavrev (macedón)


2016. augusztus 18.
20:00
Lokomotiva Zagreb Horvátország 2–2 Belgium KRC Genk
Marić Gól : 52' 52' (11-esből)
Fiolić Gól : 59' 59'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Bailey Gól : 35' 35' (11-esből)
Samatta Gól : 47' 47'
Maksimir Stadion, Zágráb
Játékvezető: Bognár Tamás (magyar)

2016. augusztus 25.
20:00
KRC Genk Belgium 2–0 Horvátország Lokomotiva Zagreb
Samatta Gól : 2' 2'
Bailey Gól : 50' 50'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Cristal Arena, Genk
Játékvezető: John Beaton (skót)


2016. augusztus 18.
19:00
AÉK Lárnakasz Ciprusi Köztársaság 0–1 Csehország Slovan Liberec
(0–1)
Jegyzőkönyv
Coufal Gól : 29' 29'
Antonis Papadopoulos Stadium, Lárnaka
Játékvezető: Ruddy Buquet (francia)

2016. augusztus 25.
19:00
Slovan Liberec Csehország 3–0 Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz
Sýkora Gól : 8' 8' Gól : 15' 15' Gól : 41' 41' (3–0)
Jegyzőkönyv
Stadion u Nisy, Liberec
Játékvezető: Ivan Bebek (horvát)


2016. augusztus 18.
18:00
Dinamo Tbiliszi Grúzia 0–3 Görögország PAÓK
(0–1)
Jegyzőkönyv
Matos Gól : 20' 20'
Crespo Gól : 71' 71'
Pereyra Gól : 83' 83'
Boris Paichadze Dinamo Arena, Tbiliszi
Játékvezető: Liran Liany (izraeli)

2016. augusztus 25.
20:00
PAÓK Görögország 2–0 Grúzia Dinamo Tbiliszi
Rodrigues Gól : 5' 5'
Dzavélasz Gól : 45' 45'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Túmbasz Stadion, Szaloniki
Játékvezető: Harald Lechner (osztrák)


2016. augusztus 18.
19:00
Austria Wien Ausztria 2–1 Norvégia Rosenborg
Grünwald Gól : 51' 51'
Pires Gól : 53' 53'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Reginiussen Gól : 90+1' 90+1'
Ernst-Happel-Stadion, Bécs
Játékvezető: Benoît Bastien (francia)

2016. augusztus 25.
19:00
Rosenborg Norvégia 1–2 Ausztria Austria Wien
Gytkjær Gól : 59' 59' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Grünwald Gól : 58' 58'
Kayode Gól : 69' 69'
Lerkendal Stadion, Trondheim
Játékvezető: Martin Atkinson (angol)


2016. augusztus 18.
18:00
Bétár Jerusálajim Izrael 1–2 Franciaország AS Saint-Étienne
Vered Gól : 8' 8' (1–2)
Jegyzőkönyv
Lemoine Gól : 15' 15'
Rueda Gól : 30' 30' (öngól)
Teddy Stadium, Jeruzsálem
Játékvezető: Michael Oliver (angol)

2016. augusztus 25.
20:45
AS Saint-Étienne Franciaország 0–0 Izrael Bétár Jerusálajim
Jegyzőkönyv


2016. augusztus 18.
20:00
Vojvodina Szerbia 0–3 Hollandia AZ
(0–2)
Jegyzőkönyv
Wuytens Gól : 32' 32' Gól : 83' 83'
Friday Gól : 45+2' 45+2'
Karađorđe Stadium, Újvidék
Játékvezető: Paolo Tagliavento (olasz)

2016. augusztus 25.
20:00
AZ Hollandia 0–0 Szerbia Vojvodina
Jegyzőkönyv
AZAL Stadion, Alkmaar
Játékvezető: Tobias Stieler (német)


2016. augusztus 18.
19:00
Qəbələ PFK Azerbajdzsán 3–1 Szlovénia NK Maribor
Zenjov Gól : 37' 37'
Dabo Gól : 50' 50' Gól : 52' 52'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Tavares Gól : 17' 17'
Bakcell Arena, Baku[MJ 1]
Játékvezető: Aleksei Kulbakov (fehérorosz)

2016. augusztus 25.
20:15
NK Maribor Szlovénia 1–0 Azerbajdzsán Qəbələ PFK
Tavares Gól : 66' 66' (0–0)
Jegyzőkönyv
Ljudski vrt, Maribor
Játékvezető: Kassai Viktor (magyar)


2016. augusztus 18.
19:00
Slavia Praha Csehország 0–3 Belgium Anderlecht
(0–0)
Jegyzőkönyv
Sylla Gól : 49' 49'
Teodorczyk Gól : 60' 60'
Hanni Gól : 71' 71'
Eden Arena, Prága
Játékvezető: Martin Strömbergsson (svéd)

2016. augusztus 25.
20:00
Anderlecht Belgium 3–0 Csehország Slavia Praha
Tielemans Gól : 22' 22' (11-esből)
Teodorczyk Gól : 40' 40' (11-esből)
Heylen Gól : 61' 61'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2016. augusztus 18.
20:15
Astra Giurgiu Románia 1–1 Anglia West Ham United
Alibec Gól : 83' 83' (0–1)
Jegyzőkönyv
Noble Gól : 45' 45' (11-esből)
Stadionul Marin Anastasovici, Giurgiu
Játékvezető: Artur Soares Dias (portugál)

2016. augusztus 25.
20:45
West Ham United Anglia 0–1 Románia Astra Giurgiu
(0–1)
Jegyzőkönyv
Teixeira Gól : 45' 45'
Olimpiai Stadion, London
Játékvezető: Manuel Gräfe (német)


2016. augusztus 18.
20:00
Fenerbahçe SK Törökország 3–0 Svájc Grasshopper
Chahechouhe Gól : 4' 4'
Stoch Gól : 72' 72' Gól : 90+2' 90+2'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 25.
19:00
Grasshopper Svájc 0–2 Törökország Fenerbahçe SK
(0–0)
Jegyzőkönyv
Fernandão Gól : 77' 77'
Stoch Gól : 84' 84'


2016. augusztus 18.
20:00
Panathinaikósz Görögország 3–0 Dánia Brøndby IF
Berg Gól : 45+2' 45+2' Gól : 82' 82'
Ledesma Gól : 54' 54' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv
Apostolos Nikolaidis Stadium, Athén
Játékvezető: Vad István (magyar)

2016. augusztus 25.
19:00
Brøndby IF Dánia 1–1 Görögország Panathinaikósz
Mukhtar Gól : 35' 35' (1–0)
Jegyzőkönyv
Ivanov Gól : 66' 66'
Brøndby Stadion, Brøndby
Játékvezető: Oliver Drachta (osztrák)


2016. augusztus 18.
18:30
FK Krasznodar Oroszország 4–0 Albánia Partizani Tirana
Joãozinho Gól : 18' 18' (11-esből)
Smolov Gól : 27' 27'
Jędrzejczyk Gól : 45' 45'
Krasniqi Gól : 73' 73' (öngól)
(3–0)
Jegyzőkönyv
Kuban Stadium, Krasznodar
Játékvezető: Gediminas Mažeika (litván)

2016. augusztus 25.
19:30
Partizani Tirana Albánia 0–0 Oroszország FK Krasznodar
Jegyzőkönyv
Elbasan Aréna, Elbasan
Játékvezető: Jakob Kehlet (dán)


2016. augusztus 18.
20:30
KAA Gent Belgium 2–1 Észak-Macedónia Skendija 79
Matton Gól : 45+2' 45+2'
Coulibaly Gól : 90+2' 90+2'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Ibraimi Gól : 9' 9'
Ghelamco Arena, Gent
Játékvezető: Serhiy Boyko (ukrán)

2016. augusztus 25.
20:00
Skendija 79 Észak-Macedónia 0–4 Belgium KAA Gent
(0–0)
Jegyzőkönyv
Coulibaly Gól : 60' 60' Gól : 69' 69'
Perbet Gól : 81' 81'
Neto Gól : 86' 86'
Philip II Arena, Skopje
Játékvezető: Luca Banti (olasz)


2016. augusztus 18.
19:30
İstanbul Başakşehir Törökország 1–2 Ukrajna Sahtar Doneck
Belözoğlu Gól : 56' 56' (11-esből) (0–2)
Jegyzőkönyv
Cikalleshi Gól : 24' 24' (öngól)
Kovalenko Gól : 41' 41'
Başakşehir Fatih Terim Stadium, Isztambul
Játékvezető: Javier Estrada Fernández (spanyol)

2016. augusztus 25.
21:00
Sahtar Doneck Ukrajna 2–0 Törökország İstanbul Başakşehir
Attamah Gól : 23' 23' (öngól)
Marlos Gól : 71' 71' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv
Arena Lviv, Lviv
Játékvezető: Ivan Kružliak (szlovák)


2016. augusztus 18.
18:15
SønderjyskE Dánia 0–0 Csehország Sparta Praha
Jegyzőkönyv
Sydbank Park, Haderslev
Játékvezető: Hüseyin Göçek (török)

2016. augusztus 25.
20:00
Sparta Praha Csehország 3–2 Dánia SønderjyskE
Lafata Gól : 44' 44'
Šural Gól : 69' 69'
Brabec Gól : 85' 85'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Uhre Gól : 35' 35'
Kløve Gól : 40' 40'
Generali Arena, Prága
Játékvezető: Bobby Madden (skót)


2016. augusztus 18.
20:45
Sassuolo Olaszország 3–0 Szerbia Crvena zvezda
Berardi Gól : 17' 17'
Politano Gól : 41' 41'
Defrel Gól : 69' 69'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Mapei Stadium – Città del Tricolore, Reggio Emilia
Játékvezető: Serdar Gözübüyük (holland)

2016. augusztus 25.
20:30
Crvena zvezda Szerbia 1–1 Olaszország Sassuolo
Katai Gól : 54' 54' (0–1)
Jegyzőkönyv
Berardi Gól : 28' 28'
Red Star Stadium, Belgrád
Játékvezető: David Fernández Borbalán (spanyol)


2016. augusztus 18.
19:00
IFK Göteborg Svédország 1–0 Azerbajdzsán Qarabağ
Albæk Gól : 56' 56' (0–0)
Jegyzőkönyv
Gamla Ullevi, Göteborg
Játékvezető: Paweł Raczkowski (lengyel)

2016. augusztus 25.
18:30
Qarabağ Azerbajdzsán 3–0 Svédország IFK Göteborg
Sadygov Gól : 19' 19'
Muarem Gól : 26' 26'
Quintana Gól : 51' 51'
(2–0)
Tofik Bahramov Stadion, Baku (Azerbajdzsán)
Játékvezető: Vlagyiszlav Bezborodov (orosz)


2016. augusztus 18.
19:00
Makkabi Tel-Aviv Izrael 2–1 Horvátország Hajduk Split
Alberman Gól : 9' 9'
Scarione Gól : 77' 77'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Said Gól : 56' 56'
Netanya Stadium, Netanya
Játékvezető: Jesús Gil Manzano (spanyol)

2016. augusztus 25.
20:30
Hajduk Split Horvátország 2–1  (h. u.) Izrael Makkabi Tel-Aviv
Ćosić Gól : 40' 40' Gól : 59' 59' (1–0, 2–1, 2–1)
Jegyzőkönyv
Scarione Gól : 52' 52'
  Büntetőpárbaj  
Vlašić Értékesítve
Tudor Elhibázott
Ohandza Elhibázott
Gentsoglou Értékesítve
Sušić Értékesítve
Ćosić Elhibázott
3–4 Értékesítve Yitzhaki
Elhibázott Ben Haim I
Elhibázott Scarione
Értékesítve
Értékesítve Medunjanin
Értékesítve Rikan

Megjegyzések

  1. A Qəbələ PFK a hazai meccseit a Bakcell Arenában játszotta a saját Qəbələ városi stadion helyett.

Jegyzetek

  1. a b UEFA Europa League first qualifying round draw. UEFA.com . Union of European Football Associations. (Hozzáférés: 2016. június 12.)
  2. a b c d Watch the Europa League draws on Monday. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2016. június 17. (Hozzáférés: 2016. június 19.)
  3. a b UEFA Europa League second qualifying round draw. UEFA.com . Union of European Football Associations. (Hozzáférés: 2016. június 12.)
  4. a b UEFA Europa League third qualifying round draw. UEFA.com . Union of European Football Associations. (Hozzáférés: 2016. június 12.)
  5. Europa League third qualifying round draw: Friday. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2016. július 11. (Hozzáférés: 2016. július 14.)
  6. a b UEFA Europa League play-off draw. UEFA.com . Union of European Football Associations. (Hozzáférés: 2016. június 12.)
  7. UEFA Europa League play-off draw live: seedings. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2016. augusztus 4. (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.)
  8. a b UEFA pezullon padrejtësisht Skëndërbeun nga Europa për sezonin 2016- 2017 (albanian nyelven). kfskenderbeu.al. Skënderbeu Korçë, 2016. június 6. [2016. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 7.)
  9. a b UEFA welcomes CAS decision on Skënderbeu. UEFA.org . Union of European Football Associations, 2016. július 6. [2017. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 6.)
  10. a b Media release - Football - The appeal filed by KS Skenderbeu is dismissed by the Court of Arbitration for Sport (CAS) (pdf). tas-cas.org . tas-cas.org, 2016. július 6. (Hozzáférés: 2016. július 6.)
  11. a b Partizani replace Skёnderbeu in Champions League. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2016. július 6. (Hozzáférés: 2016. július 6.)
  12. Europa League third qualifying round draw. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2016. július 15. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  13. Europa League play-off draw made. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2016. augusztus 5. (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.)

Források

  • UEFA Country Ranking 2015. kassiesa.home.xs4all.nl. [2015. május 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 17.)
  • Access list 2016/2017 UEFA European Cup Football. Bert Kassies. [2016. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 17.)
  • Qualification 2016/2017. Bert Kassies. [2017. május 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 17.)
  • UEFA European Football Calendar 2016/2017. Bert Kassies. [2016. július 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 17.)
Sablon:2016–2017 az európai labdarúgásban
  • m
  • v
  • sz
2016–2017 az európai labdarúgásban (UEFA)
Nemzeti bajnokságok
  • Albánia
  • Andorra
  • Anglia
  • Ausztria
  • Azerbajdzsán
  • Belgium
  • Bosznia-Hercegovina
  • Bulgária
  • Ciprus
  • Csehország
  • Dánia
  • Észak-Írország
  • Észtország ‘16 ‘17
  • Fehéroroszország ‘16 ‘17
  • Feröer ‘16 ‘17
  • Finnország ‘16 ‘17
  • Franciaország
  • Gibraltár
  • Görögország
  • Grúzia ‘16 ‘17
  • Hollandia
  • Horvátország
  • Írország ‘16 ‘17
  • Izland ‘16 ‘17
  • Izrael
  • Kazahsztán ‘16 ‘17
  • Koszovó
  • Lengyelország
  • Lettország ‘16 ‘17
  • Litvánia ‘16 ‘17
  • Luxemburg
  • Macedónia
  • Magyarország
  • Málta
  • Moldova
  • Montenegró
  • Németország
  • Norvégia ‘16 ‘17
  • Olaszország
  • Oroszország
  • Örményország
  • Portugália
  • Románia
  • San Marino
  • Skócia
  • Spanyolország
  • Svájc
  • Svédország ‘16 ‘17
  • Szerbia
  • Szlovákia
  • Szlovénia
  • Törökország
  • Ukrajna
  • Wales
Nemzeti kupák
  • Albánia
  • Andorra
  • Anglia
  • Ausztria
  • Azerbajdzsán
  • Belgium
  • Bosznia-Hercegovina
  • Bulgária
  • Ciprus
  • Csehország
  • Dánia
  • Észak-Írország
  • Észtország
  • Fehéroroszország
  • Feröer ‘16 ‘17
  • Finnország ‘16 ‘17
  • Franciaország
  • Görögország
  • Grúzia
  • Hollandia
  • Horvátország
  • Írország ‘16 ‘17
  • Izland ‘16 ‘17
  • Izrael
  • Kazahsztán ‘16 ‘17
  • Koszovó
  • Lengyelország
  • Lettország
  • Liechtenstein
  • Litvánia
  • Luxemburg
  • Macedónia
  • Magyarország
  • Málta
  • Moldova
  • Montenegró
  • Németország
  • Norvégia ‘16 ‘17
  • Olaszország
  • Oroszország
  • Örményország
  • Portugália
  • Románia
  • San Marino
  • Skócia
  • Spanyolország
  • Svájc
  • Svédország
  • Szerbia
  • Szlovákia
  • Szlovénia
  • Törökország
  • Ukrajna
  • Wales
Nemzeti ligakupák
  • Anglia
  • Észak-Írország
  • Finnország ‘16 ‘17
  • Franciaország
  • Írország ‘16 ‘17
  • Izland ‘16 ‘17
  • Izrael
  • Portugália
  • Skócia
  • Wales
UEFA kiírások
  • Labdarúgás Labdarúgásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap