2007–2008-as UEFA-bajnokok ligája (csoportkör)
![]() | Bővebben: 2007–2008-as UEFA-bajnokok ligája |
A 2007–2008-as UEFA-bajnokok ligája csoportkörének mérkőzéseit 2007. szeptember 18. és december 12. között játszották le.
A csoportkörben 32 csapat vett részt, a sorsoláskor nyolc darab négycsapatos csoportot képeztek. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyezettje az egyenes kieséses szakaszba jutott. A harmadik helyezettek az UEFA-kupa egyenes kieséses szakaszába kerültek. A negyedik helyezettek kiestek.
Sorsolás
A sorsolás előtt a csapatokat négy kalapba sorolták az UEFA-együtthatójuk sorrendjében. A címvédő AC Milan automatikusan az 1. kalapba került, az első sorszámú kiemeltként. Minden kalapból minden csoportba egy-egy csapatot sorsoltak. Egy csoportba nem kerülhetett két azonos nemzetiségű csapat.[1]
A sorsolást 2007. augusztus 30-án tartották.
|
|
- ↑ Antonio Puerta halála miatt a Sevilla–AÉK selejtezőt elhalasztották és csak a sorsolás után játszották le. Emiatt az UEFA a magasabb együtthatóval rendelkező Sevilla csapatáét alkalmazta a kiemeléskor az AÉK esetében is. Végül a Sevilla jutott a csoportkörbe.[2]
Csoportok
Sorrend meghatározása
Az UEFA versenyszabályzata alapján, ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal állt, az alábbiak alapján kellett meghatározni a sorrendet:
- az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több pont
- az azonosan álló csapatok mérkőzésein elért jobb gólkülönbség
- az azonosan álló csapatok mérkőzésein idegenben szerzett több gól
- az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség
- az összes mérkőzésen szerzett több gól
- az azonosan álló csapatok és nemzeti szövetségük jobb UEFA-együtthatója az előző öt évben
Színmagyarázat |
---|
Bejutott az egyenes kieséses szakaszba. |
Az UEFA-kupa egyenes kieséses szakaszába került. |
Kiesett. |
Az időpontok közép-európai idő/közép-európai nyári idő szerint értendők.
A csoport
|
|
2007. szeptember 18. 20:45 |
Olympique de Marseille ![]() | 2–0 | ![]() |
---|---|---|
Rodriguez ![]() Cissé ![]() | (0–0) Jegyzőkönyv |
2007. október 24. 20:45 |
Beşiktaş JK ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Hyypiä ![]() Bobô ![]() | (1–0) Jegyzőkönyv | Gerrard ![]() |
2007. október 24. 20:45 |
Olympique de Marseille ![]() | 1–1 | ![]() |
---|---|---|
Niang ![]() | (0–0) Jegyzőkönyv | Lucho ![]() |
2007. november 6. 20:45 |
Liverpool FC ![]() | 8–0 | ![]() |
---|---|---|
Crouch ![]() ![]() Benayoun ![]() ![]() ![]() Gerrard ![]() Babel ![]() ![]() | (2–0) Jegyzőkönyv |
2007. november 6. 20:45 |
FC Porto ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Sektioui ![]() Lisandro López ![]() | (1–0) Jegyzőkönyv | Niang ![]() |
2007. november 28. 20:45 |
Beşiktaş JK ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Tello ![]() Bobô ![]() | (1–0) Jegyzőkönyv | Taiwo ![]() |
2007. november 28. 20:45 |
Liverpool FC ![]() | 4–1 | ![]() |
---|---|---|
Torres ![]() ![]() Gerrard ![]() Crouch ![]() | (1–1) Jegyzőkönyv | Lisandro López ![]() |
2007. december 11. 20:45 |
Olympique de Marseille ![]() | 0–4 | ![]() |
---|---|---|
(0–2) Jegyzőkönyv | Gerrard ![]() Torres ![]() Kuyt ![]() Babel ![]() |
B csoport
|
|
2007. december 11. 20:45 |
Schalke 04 ![]() | 3–1 | ![]() |
---|---|---|
Asamoah ![]() Rafinha ![]() Kurányi ![]() | (3–1) Jegyzőkönyv | Koné ![]() |
C csoport
|
|
2007. szeptember 18. 20:45 |
Real Madrid ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Raúl ![]() van Nistelrooy ![]() | (1–1) Jegyzőkönyv | Sanogo ![]() |
2007. október 3. 20:45 |
Werder Bremen ![]() | 1–3 | ![]() |
---|---|---|
Almeida ![]() | (1–0) Jegyzőkönyv | Stoltidis ![]() Patsatzoglou ![]() Kovačević ![]() |
2007. október 24. 20:45 |
Werder Bremen ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Sanogo ![]() Almeida ![]() | (1–0) Jegyzőkönyv | Manfredini ![]() |
2007. október 24. 20:45 |
Real Madrid ![]() | 4–2 | ![]() |
---|---|---|
Raúl ![]() Robinho ![]() ![]() Balboa ![]() | (1–1) Jegyzőkönyv | Galletti ![]() César ![]() |
2007. november 6. 20:45 |
Lazio ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Rocchi ![]() ![]() | (0–0) Jegyzőkönyv | Diego ![]() |
2007. november 28. 20:45 |
Werder Bremen ![]() | 3–2 | ![]() |
---|---|---|
Rosenberg ![]() Sanogo ![]() Hunt ![]() | (2–1) Jegyzőkönyv | Robinho ![]() van Nistelrooy ![]() |
2007. december 11. 20:45 |
Real Madrid ![]() | 3–1 | ![]() |
---|---|---|
Júlio Baptista ![]() Raúl ![]() Robinho ![]() | (3–0) Jegyzőkönyv | Pandev ![]() |
2007. december 11. 20:45 |
Olimbiakósz ![]() | 3–0 | ![]() |
---|---|---|
Stoltidis ![]() ![]() Kovačević ![]() | (1–0) Jegyzőkönyv |
D csoport
|
|
2007. szeptember 18. 20:45 |
AC Milan ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Pirlo ![]() Inzaghi ![]() | (2–0) Jegyzőkönyv | Nuno Gomes ![]() |
2007. október 3. 20:45 |
Celtic ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
McManus ![]() McDonald ![]() | (0–0) Jegyzőkönyv | Kaká ![]() |
2007. október 24. 20:45 |
AC Milan ![]() | 4–1 | ![]() |
---|---|---|
Gilardino ![]() ![]() Seedorf ![]() ![]() | (2–0) Jegyzőkönyv | Lucarelli ![]() |
2007. november 28. 20:45 |
Celtic ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Jarošík ![]() Donati ![]() | (1–1) Jegyzőkönyv | Brandão ![]() |
2007. december 4. 20:45 |
Sahtar Doneck ![]() | 1–2 | ![]() |
---|---|---|
Lucarelli ![]() | (1–2) Jegyzőkönyv | Cardozo ![]() ![]() |
E csoport
|
|
2007. szeptember 19. 20:45 |
Rangers ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Adam ![]() Darcheville ![]() | (0–0) Jegyzőkönyv | Gómez ![]() |
2007. szeptember 19. 20:45 |
FC Barcelona ![]() | 3–0 | ![]() |
---|---|---|
Clerc ![]() Messi ![]() Henry ![]() | (1–0) Jegyzőkönyv |
2007. október 2. 20:45 |
Olympique Lyonnais ![]() | 0–3 | ![]() |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv | McCulloch ![]() Cousin ![]() Beasley ![]() |
2007. október 23. 20:45 |
VfB Stuttgart ![]() | 0–2 | ![]() |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv | Fábio Santos ![]() Benzema ![]() |
2007. november 7. 20:45 |
Olympique Lyonnais ![]() | 4–2 | ![]() |
---|---|---|
Ben Arfa ![]() ![]() Källström ![]() Juninho ![]() | (3–1) Jegyzőkönyv | Gómez ![]() ![]() |
2007. november 27. 20:45 |
VfB Stuttgart ![]() | 3–2 | ![]() |
---|---|---|
Cacau ![]() Pardo ![]() Marica ![]() | (1–1) Jegyzőkönyv | Adam ![]() Ferguson ![]() |
2007. november 27. 20:45 |
Olympique Lyonnais ![]() | 2–2 | ![]() |
---|---|---|
Juninho ![]() ![]() | (1–1) Jegyzőkönyv | Iniesta ![]() Messi ![]() |
2007. december 12. 20:45 |
FC Barcelona ![]() | 3–1 | ![]() |
---|---|---|
Giovani ![]() Eto'o ![]() Ronaldinho ![]() | (1–1) Jegyzőkönyv | da Silva ![]() |
F csoport
|
|
2007. október 23. 20:45 |
Dinamo Kijiv ![]() | 2–4 | ![]() |
---|---|---|
Rincón ![]() Bangoura ![]() | (1–3) Jegyzőkönyv | Ferdinand ![]() Rooney ![]() Ronaldo ![]() ![]() |
2007. november 7. 20:45 |
Sporting CP ![]() | 2–2 | ![]() |
---|---|---|
Liédson ![]() ![]() | (1–1) Jegyzőkönyv | Cassetti ![]() Polga ![]() |
2007. november 7. 20:45 |
Manchester United ![]() | 4–0 | ![]() |
---|---|---|
Piqué ![]() Tévez ![]() Rooney ![]() Ronaldo ![]() | (2–0) Jegyzőkönyv |
2007. november 27. 20:45 |
Dinamo Kijiv ![]() | 1–4 | ![]() |
---|---|---|
Bangoura ![]() | (0–3) Jegyzőkönyv | Panucci ![]() Giuly ![]() Vučinić ![]() ![]() |
2007. november 27. 20:45 |
Manchester United ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Tévez ![]() Ronaldo ![]() | (0–1) Jegyzőkönyv | Abel ![]() |
2007. december 12. 20:45 |
Sporting CP ![]() | 3–0 | ![]() |
---|---|---|
Polga ![]() Moutinho ![]() Liédson ![]() | (1–0) Jegyzőkönyv |
G csoport
|
|
2007. szeptember 19. 20:45 |
PSV Eindhoven ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Lazović ![]() Perez ![]() | (0–0) Jegyzőkönyv | Vágner Love ![]() |
2007. október 2. 18:30 |
CSZKA Moszkva ![]() | 2–2 | ![]() |
---|---|---|
Krasić ![]() Vágner Love ![]() | (0–1) Jegyzőkönyv | Alex ![]() Deivid ![]() |
2007. október 2. 20:45 |
Internazionale ![]() | 2–0 | ![]() |
---|---|---|
Ibrahimović ![]() ![]() | (2–0) Jegyzőkönyv |
2007. október 23. 18:30 |
CSZKA Moszkva ![]() | 1–2 | ![]() |
---|---|---|
Jô ![]() | (1–0) Jegyzőkönyv | Crespo ![]() Samuel ![]() |
2007. november 7. 20:45 |
Fenerbahçe SK ![]() | 2–0 | ![]() |
---|---|---|
Marcellis ![]() Semih ![]() | (2–0) Jegyzőkönyv |
2007. november 7. 20:45 |
Internazionale ![]() | 4–2 | ![]() |
---|---|---|
Ibrahimović ![]() ![]() Cambiasso ![]() ![]() | (2–2) Jegyzőkönyv | Jô ![]() Vágner Love ![]() |
2007. november 27. 20:45 |
Internazionale ![]() | 3–0 | ![]() |
---|---|---|
Cruz ![]() Ibrahimović ![]() Jiménez ![]() | (0–0) Jegyzőkönyv |
2007. december 12. 20:45 |
Fenerbahçe SK ![]() | 3–1 | ![]() |
---|---|---|
Alex ![]() Uğur Boral ![]() ![]() | (2–1) Jegyzőkönyv | Edu Dracena ![]() |
H csoport
|
|
2007. szeptember 19. 20:45 |
Arsenal ![]() | 3–0 | ![]() |
---|---|---|
Fàbregas ![]() Van Persie ![]() Eduardo ![]() | (1–0) Jegyzőkönyv |
2007. szeptember 19. 20:45 |
Slavia Praha ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Šenkeřík ![]() Belaid ![]() | (1–1) Jegyzőkönyv | Goian ![]() |
2007. október 2. 20:45 |
Sevilla FC ![]() | 4–2 | ![]() |
---|---|---|
Kanouté ![]() Luís Fabiano ![]() Escudé ![]() Koné ![]() | (2–1) Jegyzőkönyv | Pudil ![]() Kalivoda ![]() |
2007. október 23. 20:45 |
Sevilla FC ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Kanouté ![]() Luís Fabiano ![]() | (2–0) Jegyzőkönyv | Petre ![]() |
2007. október 23. 20:45 |
Arsenal ![]() | 7–0 | ![]() |
---|---|---|
Fàbregas ![]() ![]() Hubáček ![]() Walcott ![]() ![]() Hleb ![]() Bendtner ![]() | (3–0) Jegyzőkönyv |
2007. november 27. 20:45 |
Sevilla FC ![]() | 3–1 | ![]() |
---|---|---|
Keita ![]() Luís Fabiano ![]() Kanouté ![]() | (2–1) Jegyzőkönyv | Eduardo ![]() |
2007. december 12. 20:45 |
Arsenal ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Diaby ![]() Bendtner ![]() | (2–0) Jegyzőkönyv | Zaharia ![]() |
2007. december 12. 20:45 |
Slavia Praha ![]() | 0–3 | ![]() |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv | Luís Fabiano ![]() Kanouté ![]() Dani Alves ![]() |
Jegyzetek
Források
- UEFA Champions League 2007/08 Group stage. uefa.com. (Hozzáférés: 2014. szeptember 29.)
- Champions League 2007/2008. worldfootball.net. (Hozzáférés: 2014. szeptember 29.)
- European Competitions 2007–08. rsssf.com. (Hozzáférés: 2014. szeptember 29.)
Labdarúgásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap