100 méteres síkfutás a nyári olimpiai játékokon

A férfi mezőnyben valamennyi alkalommal szerepelt a 100 méteres síkfutás a nyári olimpiai játékokon. A nőknél 1928 óta szerepel a műsoron.

Az atlétikát a sportok királynőjének szokták nevezni. Ha ez igaz, akkor ez a versenyszám a királynő koronájának csúcsdísze. Ez a legnépszerűbb szám bármilyen atlétikai rendezvényen. A férfiaknál 1968. június 20. óta vannak olyan sprinterek, akik tíz másodpercen belül képesek lefutni ezt a távot, ez több mint 36 km/h-s átlagsebességet jelent.

A nők még nem érték el ezt a határt. Minden idők eddigi leggyorsabb női vágtázója 10,49 másodperces eredményt ért el, ami 34,3 km/h-s átlagsebességet jelent.

Ez a versenyszám amerikai hegemóniát hozott. Ez a nemzet több aranyérmet szerzett, mint a többi nemzet együttvéve, ráadásul az összes megszerezhető érmek (arany, ezüst és bronz) több mint egyharmadát is megnyerték.

Magyarország nem túl sikeres ebben a versenyszámban. Eleddig egyetlen bronzérmet sikerült nyernie, azt is több mint száz esztendeje, 1896-ban Szokolyi Alajos révén.

Összesített éremtáblázat

Ebben a versenyszámban eddig huszonöt nemzet versenyzői szereztek érmet, ebből tizennégynek sikerült aranyat nyernie. Messze a legeredményesebb nemzet az Egyesült Államok. A megszerezhető negyvennyolc aranyéremből huszonötöt,[1] a megszerezhető száznegyvennyolc éremből pedig ötvenöthetet[1] vittek haza. A második helyen Jamaica áll hat arannyal és összesen huszonegy éremmel. A bronzérmes ebben az összevetésben Nagy-Britannia három arany-, négy ezüst- és három bronzérmével.

Magyarország eltérő háttérszínnel, valamint az egyes oszlopok legmagasabb értékei vastagítással kiemelve.

A nyári olimpiai játékok összesített éremtáblázata 100 méteres síkfutásban Olimpia
Ország Arany Arany Ezüst Ezüst Bronz Bronz Összesen
1.  Egyesült Államok (USA) 25 21 11 57
2.  Jamaica (JAM) 6 9 6 21
3.  Nagy-Britannia (GBR) 3 4 3 10
4.  Kanada (CAN) 2 2 5 9
5.  Ausztrália (AUS) 2 1 5 8
6.  Szovjetunió (URS) 2 0 1 3
7.  Németország (GER) 1 2 3 6
8.  NDK (GDR) 1 2 2 5
9.  Trinidad és Tobago (TRI) 1 2 1 4
10.  Lengyelország (POL) 1 1 2 4
11.  Dél-afrikai Köztársaság (RSA) 1 1 0 2
12.  Hollandia (NED) 1 0 1 2
 NSZK (FRG) 1 0 1 2
14.  Fehéroroszország (BLR) 1 0 0 1
15.  Kuba (CUB) 0 2 1 3
16.  Namíbia (NAM) 0 2 0 2
17.  Görögország (GRE) 0 1 0 1
 Portugália (POR) 0 1 0 1
19.  Barbados (BAR) 0 0 1 1
 Bulgária (BUL) 0 0 1 1
 Egyesített Csapat (EUN) 0 0 1 1
 Magyarország (HUN) 0 0 1 1
 Olaszország (ITA) 0 0 1 1
 Panama (PAN) 0 0 1 1
 Új-Zéland (NZL) 0 0 1 1
Összesen 48 51 49 148

Férfi 100 méteres síkfutás

Ezt a versenyszámot az eddigi összes olimpián megrendezték. Az I. olimpia kivételével – ahol két bronzérmes volt – mindig egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet osztottak ki. Magyarország eddig egyetlen bronzérmet nyert, éppen az 1896-os olimpián.

Időeredmények

Usain Bolt, a világ- és az olimpiai csúcs tartója

Az első olimpiai rekordot ebben a versenyszámban Tom Burke amerikai futó érte el 1896-ban. 11,8 másodperces eredményét azonban nem a döntőben, hanem a selejtezőben futotta.

A jelenlegi olimpiai csúcsot a jamaicai Usain Bolt tartja 9,63 másodperces eredménnyel, melyet a londoni olimpián, 2012. augusztus 5-én ért el. Ez volt sorrendben a tizenharmadik olimpiai csúcsdöntés, illetve csúcsbeállítás (az 1932-es Los Angeles-i olimpia döntőjében az akkori mérési módszernek „köszönhetően” az aranyérmes amerikai Eddie Tolan és honfitársa, az ezüstérmes Ralph Metcalfe ugyanazt az eredményt érte el, ezért mindkettejük eredménye olimpiai rekordnak tekintendő). A tizenhárom olimpiai rekord ötször világcsúcs is volt egyben.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség az 1912-es olimpia óta jegyzi hivatalosan az eredményeket, azaz ez a verseny adta az első világcsúcsot is, mely akkor 10,6 másodperc lett, melyet az amerikai Donald Lippincott futott. Balszerencséjére ezt az eredményt a selejtezőfutamban érte el, a döntőben nem sikerült megismételnie ezt az eredményét, így a bronzéremmel kellett beérnie.

1972-ben a szövetség kötelezővé tette az úgynevezett „teljesen automatikus időmérést”, mely lehetővé tette az időeredmények századmásodperc pontosságú mérését, amit azonban már az 1968-as olimpián is használtak. Ezek alapján a mexikóvárosi olimpián az amerikai Jim Hines által elért 9,95 másodperc lett a hivatalos világcsúcs.

Húsz évvel később sikerült ismét olimpián a világcsúcsjavítás, Szöulban az amerikai Carl Lewis 9,92 másodpercre javította azt.

A kanadai Donovan Bailey az atlantai olimpián elért 9,84 másodperces olimpiai csúcsát döntötte meg a jamaicai Usain Bolt 2008-ban, ami akkor világcsúcs is volt. Ezt az időeredményt négy évvel később tovább javította 9,63 másodpercre, ami a jelenlegi olimpiai rekord.

Éremtáblázat

Ebben a versenyszámban eddig tizenkilenc olimpiai nemzet versenyzői szereztek érmet, ebből nyolcnak sikerült aranyat nyernie. Messze a legeredményesebb nemzet az Egyesült Államok. A megszerezhető huszonnyolc aranyéremből tizenhatot, a megszerezhető nyolcvanöt éremből pedig harminckilencet vittek haza. A második helyen Jamaica áll három arannyal és összesen nyolc éremmel. A bronzérmes ebben az összevetésben Nagy-Britannia három arany-, két ezüst- és három bronzérmével. Magyarország hatos holtversenyben a tizennegyedik helyen áll a rangsorban.

Magyarország eltérő háttérszínnel, az egyes oszlopok legmagasabb értékei vastagítással kiemelve.

A nyári olimpiai játékok összesített éremtáblázata férfi 100 méteres síkfutásban Olimpia
Ország Arany Arany Ezüst Ezüst Bronz Bronz Összesen
1.  Egyesült Államok (USA) 16 14 9 39
2.  Jamaica (JAM) 3 4 1 8
3.  Nagy-Britannia (GBR) 3 2 3 8
4.  Kanada (CAN) 2 0 4 6
5.  Trinidad és Tobago (TRI) 1 2 1 4
6.  Szovjetunió (URS) 1 0 1 2
7.  Dél-afrikai Köztársaság (RSA) 1 0 0 1
 Egyesült Német Csapat (EUA) 1 0 0 1
9.  Kuba (CUB) 0 2 0 2
 Namíbia (NAM) 0 2 0 2
11.  Németország (GER) 0 1 2 3
12.  Portugália (POR) 0 1 0 1
13.  Ausztrália (AUS) 0 0 2 2
14.  Barbados (BAR) 0 0 1 1
 Bulgária (BUL) 0 0 1 1
 Hollandia (NED) 0 0 1 1
 Magyarország (HUN) 0 0 1 1
 Panama (PAN) 0 0 1 1
 Új-Zéland (NZL) 0 0 1 1
Összesen 28 28 29 85

A versenyszám legeredményesebb férfi futói

Carl Lewis

A versenyszámban máig összesen hetvenkét futó tudott érmet szerezni. Közülük tízen kettő és hatvanketten egy érmet nyertek. Bajnoki címét eddig csak Carl Lewis és Usain Bolt tudta megvédeni.

A nyári olimpiai játékokon egynél több érmet nyerő férfiak 100 méteres síkfutásban Olimpia
Versenyző Arany Arany Ezüst Ezüst Bronz Bronz Összesen
1. Usain Bolt
 Jamaica (JAM)
3 0 0 3
2. Carl Lewis
 Egyesült Államok (USA)
2 0 0 2
3. Justin Gatlin
 Egyesült Államok (USA)
1 1 1 3
4. Linford Christie
 Nagy-Britannia (GBR)
1 1 0 2
5. Valerij Borzov
 Szovjetunió (URS)
1 0 1 2
Maurice Greene
 Egyesült Államok (USA)
1 0 1 2
7. Frankie Fredericks
 Namíbia (NAM)
0 2 0 2
Ralph Metcalfe
 Egyesült Államok (USA)
0 2 0 2
9. Ato Boldon
 Trinidad és Tobago (TRI)
0 1 1 2
Lennox Miller
 Jamaica (JAM)
0 1 1 2

Érmesek

  • Az időeredmények megadása másodpercben történik.
A nyári olimpiai játékok férfi 100 méteres síkfutás érmesei
Olimpia 1Aranyérem Arany idő 2Ezüstérem Ezüst idő 3Bronzérem Bronz idő
1896, Athén Tom Burke
 Egyesült Államok (USA)
12,0 Fritz Hofmann
 Németország (GER)
12,2 Szokolyi Alajos
 Magyarország (HUN)
12,6
Francis Lane
 Egyesült Államok (USA)
12,6
1900, Párizs Frank Jarvis
 Egyesült Államok (USA)
11,0 Walter Tewksbury
 Egyesült Államok (USA)
11,1 Stanley Rowley
 Ausztrália (AUS)
11,2
1904, St. Louis Archie Hahn
 Egyesült Államok (USA)
11,0 Nathaniel Cartmell
 Egyesült Államok (USA)
11,2 William Hogenson
 Egyesült Államok (USA)
11,2
1908, London Reggie Walker
 Dél-afrikai Köztársaság (RSA)
10,8 James Rector
 Egyesült Államok (USA)
10,9 Bobby Kerr
 Kanada (CAN)
11,0
1912, Stockholm Ralph Craig
 Egyesült Államok (USA)
10,8 Alvah Meyer
 Egyesült Államok (USA)
10,9 Donald Lippincott
 Egyesült Államok (USA)
10,9
1920, Antwerpen Charley Paddock
 Egyesült Államok (USA)
10,6 Morris Kirksey
 Egyesült Államok (USA)
10,8 Harry Edward
 Nagy-Britannia (GBR)
11,0
1924, Párizs Harold Abrahams
 Nagy-Britannia (GBR)
10,6 Jackson Scholz
 Egyesült Államok (USA)
10,7 Arthur Porritt
 Új-Zéland (NZL)
10,8
1928, Amszterdam Percy Williams
 Kanada (CAN)
10,8 Jack London
 Nagy-Britannia (GBR)
10,9 Georg Lammers
 Németország (GER)
10,9
1932, Los Angeles Eddie Tolan
 Egyesült Államok (USA)
10,3 Ralph Metcalfe
 Egyesült Államok (USA)
10,3 Arthur Jonath
 Németország (GER)
10,4
1936, Berlin Jesse Owens
 Egyesült Államok (USA)
10,3 Ralph Metcalfe
 Egyesült Államok (USA)
10,4 Tinus Osendarp
 Hollandia (NED)
10,5
1948, London Harrison Dillard
 Egyesült Államok (USA)
10,3 Barney Ewell
 Egyesült Államok (USA)
10,4 Lloyd LaBeach
 Panama (PAN)
10,6
1952, Helsinki Lindy Remigino
 Egyesült Államok (USA)
10,4 Herb McKenley
 Jamaica (JAM)
10,4 McDonald Bailey
 Nagy-Britannia (GBR)
10,4
1956, Melbourne Bobby Morrow
 Egyesült Államok (USA)
10,5 Thane Baker
 Egyesült Államok (USA)
10,5 Hector Hogan
 Ausztrália (AUS)
10,6
1960, Róma Armin Hary
 Egyesült Német Csapat (EUA)
10,2 David Sime
 Egyesült Államok (USA)
10,2 Peter Radford
 Nagy-Britannia (GBR)
10,3
1964, Tokió Bob Hayes
 Egyesült Államok (USA)
10,0 Enrique Figuerola
 Kuba (CUB)
10,2 Harry Jerome
 Kanada (CAN)
10,2
1968, Mexikóváros Jim Hines
 Egyesült Államok (USA)
9,95 Lennox Miller
 Jamaica (JAM)
10,04 Charles Greene
 Egyesült Államok (USA)
10,07
1972, München Valerij Borzov
 Szovjetunió (URS)
10,14 Robert Taylor
 Egyesült Államok (USA)
10,24 Lennox Miller
 Jamaica (JAM)
10,33
1976, Montréal Hasely Crawford
 Trinidad és Tobago (TRI)
10,06 Donald Quarrie
 Jamaica (JAM)
10,08 Valerij Borzov
 Szovjetunió (URS)
10,14
1980, Moszkva Allan Wells
 Nagy-Britannia (GBR)
10,25 Silvio Leonard
 Kuba (CUB)
10,25 Petar Petrov
 Bulgária (BUL)
10,39
1984, Los Angeles Carl Lewis
 Egyesült Államok (USA)
9,99 Sam Graddy
 Egyesült Államok (USA)
10,19 Ben Johnson
 Kanada (CAN)
10,22
1988, Szöul Carl Lewis
 Egyesült Államok (USA)
9,92 Linford Christie
 Nagy-Britannia (GBR)
9,97 Calvin Smith
 Egyesült Államok (USA)
9,99
1992, Barcelona Linford Christie
 Nagy-Britannia (GBR)
9,96 Frankie Fredericks
 Namíbia (NAM)
10,02 Dennis Mitchell
 Egyesült Államok (USA)
10,04
1996, Atlanta Donovan Bailey
 Kanada (CAN)
9,84 Frankie Fredericks
 Namíbia (NAM)
9,89 Ato Boldon
 Trinidad és Tobago (TRI)
9,90
2000, Sydney Maurice Greene
 Egyesült Államok (USA)
9,87 Ato Boldon
 Trinidad és Tobago (TRI)
9,99 Obadele Thompson
 Barbados (BAR)
10,04
2004, Athén Justin Gatlin
 Egyesült Államok (USA)
9,85 Francis Obikwelu
 Portugália (POR)
9,86 Maurice Greene
 Egyesült Államok (USA)
9,87
2008, Peking Usain Bolt
 Jamaica (JAM)
9,69 Richard Thompson
 Trinidad és Tobago (TRI)
9,89 Walter Dix
 Egyesült Államok (USA)
9,91
2012, London Usain Bolt
 Jamaica (JAM)
9,63 Yohan Blake
 Jamaica (JAM)
9,75 Justin Gatlin
 Egyesült Államok (USA)
9,79
2016, Rio de Janeiro Usain Bolt
 Jamaica (JAM)
9,81 Justin Gatlin
 Egyesült Államok (USA)
9,89 Andre De Grasse
 Kanada (CAN)
9,91

Női 100 méteres síkfutás

Ezt a versenyszámot 1928 óta az összes olimpián megrendezték. A XXIX. olimpia kivételével – ahol két ezüstérmes volt, és nem volt bronzérmes[2] – mindig egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet osztottak ki, de Marion Jones a 2000. évi játékokon szerzett aranyérmét doppingvétség miatt a NOB utólag visszavonta, egyúttal az akkori harmadik és negyedik helyezetteket egy-egy helyezéssel előrébb léptette, ezáltal erről az olimpiáról is két ezüstérmes van a versenyszámban. Magyarország ezidáig még egyetlen érmet sem nyert.

Időeredmények

Florence Griffith-Joyner, az olimpiai csúcs tartója Ronald Reagannel

Az első olimpiai rekordot ebben a versenyszámban a kanadai Ethel Smith és honfitársnője, Fanny Rosenfeld futotta 1928. július 29-én (mindketten a selejtezőfutamok során) érték el ezt, az eredmény 12,6 másodperc volt. Ezen az olimpián még kétszer dőlt meg az olimpiai csúcs (az elődöntőkben ketten is megjavították ugyanazzal az idővel: 12,4 másodperc), majd az olimpia után az amerikai Betty Robinson tartotta aztán a rekordot a döntőbeli 12,2 másodperces eredményével.

A jelenlegi olimpiai csúcsot az amerikai Florence Griffith-Joyner tartja 10,62 másodperccel, amit Szöulban futott. Ez volt sorrendben a tizenhetedik rekordjavítás, illetve beállítás (a már említett 1928-as olimpián kétszer volt csúcsbeállítás, azokon kívül pedig még egyszer, az 1948-as londoni olimpián a holland Fanny Blankers-Koen állította be a lengyel Stanisława Walasiewicz 11,9 másodperces eredményét, amit a lengyel hölgy az 1932-es Los Angeles-i olimpián futott). A tizenhét olimpiai rekord háromszor világcsúcs is volt egyben.

Az első, olimpián elért világcsúcs az amerikai Wyomia Tyus nevéhez fűződik. Ő az 1968-as mexikóvárosi olimpián 11,08 másodperc alatt futotta le a 100 méteres távot.

Négy év múlva Münchenben a keletnémet Renate Stechernek sikerült világcsúcsot futnia olimpián, időeredménye 11,07 másodperc volt.

Jelenleg az utolsó világrekord, amit olimpián értek el, Montréalban született. A nyugatnémet Annegret Richter időeredménye 11,01 másodperc volt akkor.

A jelenlegi világcsúcs meglehetősen régi, több mint húsz éve, 1988. július 16-án futotta Florence Griffith-Joyner Indianapolisban.

Éremtáblázat

Ebben a versenyszámban eddig tizennyolc olimpiai nemzet versenyzői szereztek érmet, ebből kilencnek sikerült aranyat nyernie. Messze a legeredményesebb nemzet az Egyesült Államok. A megszerezhető húsz aranyéremből kilencet,[1] a megszerezhető hatvanhárom éremből pedig tizennyolcat[1] vittek haza. A második helyen Jamaica áll három arannyal és összesen tizenhárom éremmel. A harmadik ebben az összevetésben Ausztrália két arany-, egy ezüst- és három bronzérmével.

Az egyes oszlopok legmagasabb értékei vastagítással kiemelve.

A nyári olimpiai játékok összesített éremtáblázata női 100 méteres síkfutásban Olimpia
Ország Arany Arany Ezüst Ezüst Bronz Bronz Összesen
1.  Egyesült Államok (USA) 9 7 2 18
2.  Jamaica (JAM) 3 5 5 13
3.  Ausztrália (AUS) 2 1 3 6
4.  NDK (GDR) 1 2 2 5
5.  Lengyelország (POL) 1 1 2 4
6.  NSZK (FRG) 1 0 1 2
7.  Fehéroroszország (BLR) 1 0 0 1
8.  Hollandia (NED) 1 0 0 1
 Szovjetunió (URS) 1 0 0 1
10.  Kanada (CAN) 0 2 1 3
11.  Nagy-Britannia (GBR) 0 2 0 2
12.  Dél-afrikai Köztársaság (RSA) 0 1 0 1
 Görögország (GRE) 0 1 0 1
 Egyesült Német Csapat (EUA) 0 1 0 1
15.  Egyesített Csapat (EUN) 0 0 1 1
 Kuba (CUB) 0 0 1 1
 Németország (GER) 0 0 1 1
 Olaszország (ITA) 0 0 1 1
Összesen 20 23 20 63

A versenyszám legeredményesebb női futói

A versenyszámban máig összesen ötvenkét[1] futó tudott érmet szerezni. Közülük Merlene Ottey három, nyolcan kettő és negyvenegyen[1] egy érmet nyertek. Bajnoki címét eddig csak Wyomia Tyus, Gail Devers és Shelly-Ann Fraser-Pryce tudta megvédeni.

A nyári olimpiai játékokon egynél több érmet nyerő nők 100 méteres síkfutásban Olimpia
Versenyző Arany Arany Ezüst Ezüst Bronz Bronz Összesen
1. Shelly-Ann Fraser-Pryce
 Jamaica (JAM)
2 0 1 3
2. Gail Devers
 Egyesült Államok (USA)
2 0 0 2
Wyomia Tyus
 Egyesült Államok (USA)
2 0 0 2
4. Evelyn Ashford
 Egyesült Államok (USA)
1 1 0 2
Renate Stecher
 NDK (GDR)
1 1 0 2
Stanisława Walasiewicz
 Lengyelország (POL)
1 1 0 2
7. Merlene Ottey
 Jamaica (JAM)
0 1 2 3
8. Shirley Strickland
 Ausztrália (AUS)
0 0 2 2
Veronica Campbell-Brown
 Jamaica (JAM)
0 0 2 2

Érmesek

A nyári olimpiai játékok női 100 méteres síkfutás érmesei
Olimpia 1Aranyérem Arany idő 2Ezüstérem Ezüst idő 3Bronzérem Bronz idő
1928, Amszterdam Betty Robinson
 Egyesült Államok (USA)
12,2 Fanny Rosenfeld
 Kanada (CAN)
12,3 Ethel Smith
 Kanada (CAN)
12,3
1932, Los Angeles Stanisława Walasiewicz
 Lengyelország (POL)
11,9 Hilda Strike
 Kanada (CAN)
11,9 Wilhelmina von Bremen
 Egyesült Államok (USA)
12,0
1936, Berlin Helen Stephens
 Egyesült Államok (USA)
11,5 Stanisława Walasiewicz
 Lengyelország (POL)
11,7 Käthe Krauss
 Németország (GER)
11,9
1948, London Fanny Blankers-Koen
 Hollandia (NED)
11,9 Dorothy Manley
 Nagy-Britannia (GBR)
12,2 Shirley Strickland
 Ausztrália (AUS)
12,2
1952, Helsinki Marjorie Jackson
 Ausztrália (AUS)
11,5 Daphne Hasenjager
 Dél-afrikai Köztársaság (RSA)
11,8 Shirley Strickland
 Ausztrália (AUS)
11,9
1956, Melbourne Betty Cuthbert
 Ausztrália (AUS)
11,5 Christa Stubnick
 Egyesült Német Csapat (EUA)
11,7 Marlene Matthews
 Ausztrália (AUS)
11,7
1960, Róma Wilma Rudolph
 Egyesült Államok (USA)
11,0 Dorothy Hyman
 Nagy-Britannia (GBR)
11,3 Giuseppina Leone
 Olaszország (ITA)
11,3
1964 Tokió Wyomia Tyus
 Egyesült Államok (USA)
11,4 Edith McGuire
 Egyesült Államok (USA)
11,6 Ewa Kłobukowska
 Lengyelország (POL)
11,6
1968, Mexikóváros Wyomia Tyus
 Egyesült Államok (USA)
11,08 Barbara Ferrell
 Egyesült Államok (USA)
11,15 Irena Szewińska
 Lengyelország (POL)
11,19
1972, München Renate Stecher
 NDK (GDR)
11,07 Raelene Boyle
 Ausztrália (AUS)
11,23 Silvia Chibás
 Kuba (CUB)
11,24
1976, Montréal Annegret Richter
 NSZK (FRG)
11,08 Renate Stecher
 NDK (GDR)
11,13 Inge Helten
 NSZK (FRG)
11,17
1980, Moszkva Ljudmila Kondratyjeva
 Szovjetunió (URS)
11,06 Marlies Göhr
 NDK (GDR)
11,07 Ingrid Auerswald
 NDK (GDR)
11,14
1984, Los Angeles Evelyn Ashford
 Egyesült Államok (USA)
10,97 Alice Brown
 Egyesült Államok (USA)
11,13 Merlene Ottey
 Jamaica (JAM)
11,16
1988, Szöul Florence Griffith Joyner
 Egyesült Államok (USA)
10,54 Evelyn Ashford
 Egyesült Államok (USA)
10,83 Heike Drechsler
 NDK (GDR)
10,85
1992, Barcelona Gail Devers
 Egyesült Államok (USA)
10,82 Juliet Cuthbert
 Jamaica (JAM)
10,83 Irina Privalova
 Egyesített Csapat (EUN)
10,84
1996, Atlanta Gail Devers
 Egyesült Államok (USA)
10,94 Merlene Ottey
 Jamaica (JAM)
10,94 Gwen Torrence
 Egyesült Államok (USA)
10,96
2000, Sydney Megsemmisítve[1] Ekateríni Thánu
 Görögország (GRE)
11,12 Merlene Ottey
 Jamaica (JAM)
11,19
Tayna Lawrence
 Jamaica (JAM)
11,18
2004, Athén Julija Nyeszcjarenka
 Fehéroroszország (BLR)
10,93 Lauryn Williams
 Egyesült Államok (USA)
10,96 Veronica Campbell
 Jamaica (JAM)
10,97
2008, Peking Shelly-Ann Fraser
 Jamaica (JAM)
10,78 Sherone Simpson
 Jamaica (JAM)
10,98 Nem adták ki[2]
Kerron Stewart
 Jamaica (JAM)
10,98
2012, London Shelly-Ann Fraser-Pryce
 Jamaica (JAM)
10,75 Carmelita Jeter
 Egyesült Államok (USA)
10,78 Veronica Campbell-Brown
 Jamaica (JAM)
10,81
2016, Rio de Janeiro Elaine Thompson
 Jamaica (JAM)
10,71 Tori Bowie
 Egyesült Államok (USA)
10,83 Shelly-Ann Fraser-Pryce
 Jamaica (JAM)
10,86

Magyar részvétel

Szokolyi Alajos, az eddigi egyetlen magyar érmes 100 m síkfutásban
Magyar részvétel a nyári olimpiai játékok 100 m síkfutóversenyein
olimpia férfi 100 m síkfutás női 100 m síkfutás
1896 Szokolyi Alajos (3. – 12,6) nem rendezték meg
1900 Koppán Pál
Schubert Ernő
1904 Mező Béla dr.
1908 Rácz Vilmos (11,4)
Simon Pál (11,5)
Wiesner-Mezei Frigyes
1912 Jankovich István
Rácz Vilmos
Szalay Pál
Szerelemhegyi Ervin dr.
Szobota Ferenc
1924 Gerő Ferenc (11,0)
Kurunczy Lajos (11,4)
Muskát László
Rózsahegyi Gusztáv (11,1)
1928 Gerő Ferenc (10,8)
Hajdú Sándor
Paizs János
Raggambi István (11,0)
nem volt induló
1936 Gerő Gábor (11,3)
Gyenes Gyula (10,7)
Sir József (10,9)
1948 Bartha László (11,1)
Csányi György (11,1)
Goldoványi Béla (10,9)
1952 Csányi György (10,9)
Zarándi László (10,9)
Bartháné Szabó Aranka (40. - 12,7)
Rákhelyné Tolnai Ilona (35. - 12,6)
Tilkovszky Ibolya (26. - 12,4)
1956 Goldoványi Béla (10,7)
Varasdi Géza (10,8)
nem volt induló
1964 Csutorás Csaba (10,7)
Mihályfi László (10,6)
Rozsnyai Huba (10,8)
Bartosné Heldt Erzsébet (21. - 11,9)
Nemesháziné Markó Margit (9. - 11,7 és 11,5 és 11,7)
1968 nem volt induló Balogh Györgyi (29. - 11,7)
Kiss Mária (37. - 12,0)
Nemesháziné Markó Margit (34. - 11,9)
1976 Lépold Endre (10,82) nem volt induló
1980 Nagy István (10,68)
Tatár István (10,69)
1988 Fetter György (10,54 és 10,55)
Kovács Attila (10,27 és 10,31)
Tatár István (10,52 és 10,68)
2004 Dobos Gábor (59. - 10,68)
Németh Roland (35. - 10,28 és 10,38)

Jegyzetek

  1. a b c d e f g Az amerikai Marion Jones 2007. október 5-én beismerte, hogy teljesítménynövelő szereket használt a 2000. évi nyári olimpiai játékok előtt. Október 9-én visszaadta aranyérmét az Amerikai Olimpiai Bizottságnak, akitől a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2007. december 12-én visszakapta azt. Marion Jones eredményét a NOB megsemmisítette.
  2. a b Jamaicai arany és két ezüst női százon”, Origo, 2008. augusztus 17. (Hozzáférés: 2014. május 31.) 

Források

  • Hivatalos olimpiai jegyzőkönyvek (angol nyelven) (PDF). [2012. június 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. július 30.)
  • A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalos honlapjának világ- és olimpiai rekordváltozásokról szóló része (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. július 30.)
  • Athletics Men's 100 metres Medalists (angol nyelven). sports-reference.com. [2014. július 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 31.)
  • Athletics Women's 100 metres Medalists (angol nyelven). sports-reference.com. [2009. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 31.)

További információk

  • Időeredmények (angol nyelven)
Sablon:Atlétikai versenyszámok az olimpiai játékokon
  • m
  • v
  • sz
Futó és gyalogló
versenyszámok
Jelenlegi
100 m · 200 m · 400 m · 800 m · 1500 m · 5000 m · 10 000 m · maraton · 100 m gát · 110 m gát · 400 m gát · 3000 m akadály · 4 × 100 m váltó · 4 × 400 m váltó · 20 km gyaloglás · 50 km gyaloglás
Korábbi
60 m · 3000 m · 5 mérföld · mezei futás, egyéni · 80 m gát · 200 m gát · 2500 m akadály · 3200 m akadály · 4000 m akadály · olimpiai váltó · 3000 m csapat · 3 mérföld csapat · 5000 m csapat · 4 mérföld csapat · mezei futás, csapat · 3000 m gyaloglás · 3500 m gyaloglás · 10 km gyaloglás · 10 mérföld gyaloglás
Ugró
versenyszámok
Jelenlegi
távolugrás · hármasugrás · magasugrás · rúdugrás
Korábbi
távolugrás állóhelyből · hármasugrás állóhelyből · magasugrás állóhelyből
Dobó
versenyszámok
Jelenlegi
súlylökés · diszkoszvetés · kalapácsvetés · gerelyhajítás
Korábbi
56 fontos súly lökése · kétkezes súlylökés · kétkezes diszkoszvetés · kétkezes gerelyhajítás · görög stílusú diszkoszvetés · szabad stílusú gerelyhajítás
Összetett
versenyszámok
Jelenlegi
tízpróba · hétpróba
Korábbi
hárompróba · ötpróba
  • Olimpia Olimpiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap