Az Éjszaka Lisszabonban Erich Maria Remarque 1963-ban íródott regénye, s egyben utolsó műve is.
A történet röviden
| Alább a cselekmény részletei következnek! |
1940 egyik nyári éjszakáján találkozik két német emigráns Lisszabonban. Másnap indul az utolsó hajó Amerikába, mellyel meg lehet menekülni a háborúzó, nacionalizmustól túlfűtött Európából, és a Gestapótól. Egyikük (útlevélben szereplő) neve Schwarz, akinek van két jegye a hajóra, valamint Amerikába érvényes vízuma. A másiknak épp erre van szüksége, de sem pénze, sem kapcsolata nincs, hogy bármelyiket is meg tudja szerezni. Ekkor Schwarz meglepő ajánlattal áll elő: a két jegyet, valamint az útleveleket egyaránt átadja újdonsült ismerősének, amennyiben az hajlandó végighallgatni az élettörténetét. Miközben a két emigránssal végigjárjuk Lisszabon éjszakai kocsmáit, tanúi lehetünk egy szerelemnek, mely egy házaspárban éled újra, hogy aztán sem a Gestapo, sem a francia koncentrációs táborok szörnyűségei ne tudják szétszakítani. Reggel, a szükséges papírcsere után, az egyik emigráns feleségével Amerikába, a másik a francia idegenlégióba távozik.
Schwarz története
Josef Schwarz Németországban, Osnabrückben élt feleségével, Helen Jürgenssel, míg Helen bátyja, Georg el nem vitette egy lágerbe, ahol alapos átnevelést kapott. Végül sikerül megszöknie a koncentrációs táborból, és átlopakodnia a német határon is. A szokásos emigráns életet éli, amelyet már ismerhetünk a szerző egyéb műveiből, bujkál Svájcban, Franciaországban. Végül a hosszan tartó egyedüllétet nem bírva, elhatározza, hogy hazatér és meglátogatja feleségét. Hamis papírjai segítségével sikerül hazatérnie és feleségével elszöknie Svájcba. Tanúi lehetünk annak, ahogyan végigjárják Svájcot, Franciaországot, megszöknek a német emigránsok számára fenntartott francia koncentrációs táborból, majd eljutnak Portugáliába. Eközben végig üldözi őket Georg, Helen bátyja.
| Itt a vége a cselekmény részletezésének! |
Magyarul
- Éjszaka Lisszabonban; ford. Szíjgyártó László; Magvető, Bp., 1979 (Világkönyvtár)
Források
- Remarque, Erich Maria: Éjszaka Lisszabonban, Montázs Kiadó, 1979
Sablon:Erich Maria Remarque Erich Maria Remarque |
---|
Regények | - Állomás a horizonton (1928)
- Nyugaton a helyzet változatlan (1929)
- …És azután (Győztesek és legyőzöttek) (1931)
- Három bajtárs (1936)
- Szeresd felebarátodat (1939)
- A diadalív árnyékában (1945)
- Szikrányi élet (1952)
- Szerelem és halál órája (1954)
- A fekete obeliszk (1956)
- Hiába futsz (1961)
- Éjszaka Lisszabonban (1962)
- Az ígéret földje (1970)
- A paradicsomban is ott a pokol (1971)
| |
---|
Filmadaptációk | Nyugaton a helyzet változatlan | |
---|
A diadalív árnyékában | |
---|
- The Road Back (1937)
- Három bajtárs (1938)
- Hajnalodik (1941)
- The Other Love (1947)
- Bobby Deerfield (1977)
|
|
---|
- Kategória (filmadaptációk)
|
- Irodalomportál
- Németország-portál
| Ez az irodalmi tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |